Ideológiák harca lesz a következő amerikai elnökválasztás

Mit ér az elnök, ha vallásos?

Emlékezhetünk még a „radikális adócsökkentés”-re, a „tizennegyedik havi nyugdíj”-ra és társaikra, melyekben egy dolog közös volt: mind anyagi természetű előnyökkel kecsegtették a választókat. Az elosztási politika egyeduralma abból is fakad, hogy Magyarországon mindent, ami nem anyagi természetű kérdés, a közbeszéd előszeretettel tuszkol az „ideológia” címszava alá.

A vallási köntös

Az Egyesült Államokban az ideológiai kérdéseket másként kezelik, mint nálunk. Egy adott jelöltnél – pályázzon akár állami, akár szövetségi hivatalra – a nyilvánosság és a választók is jobban előtérbe helyezik erkölcsi alkalmasságának megítélését, illetve egyes morális kérdésekben alkotott véleményét, azaz ideológiáját. Az is jellegzetes amerikai politikai sajátosság, hogy az ideológiai kérdések és viták gyakran vallási köntösbe vannak csomagolva. Ezt korunk nagy pragmatikus politikusa, Barack Obama is felismerte.

Poltika és erkölcs kézenfogva jár. Fotó innen

A választók nyelvén igen jól értő demokrata elnök egy 2006-os beszédében – akkor még szenátorként – a következőképpen foglalta össze a vallás és ideológia összefonódását: „Az amerikaiak vallásos emberek. 90 százalékuk hisz Istenben, 70 százalékunk gyakorolja valamilyen szervezett formában vallását, és 38 százalékuk tartja magát elkötelezett kereszténynek. (…) A világiság és a vallásosság közti híd felépítése néha pusztán retorikai kérdés, hiszen ha egy sor vallásos kérdésfeltevésről ledörzsöljük a vallásos mázt, akkor felfedezhetjük, hogy azok alatt az erkölcs és a társadalmi igazságosság egyetemes problémái rejtőznek. Ezért gondolom abszurdnak azt a követelést, hogy válasszuk el a politikát az erkölcstől. Hiszen a törvényeink az erkölcsi belátásaink kodifikációi, azon erkölcsi belátásainké, melyek mélyen gyökereznek a zsidó-keresztény tradícióban.”

Obama jól látta: a vallás az Egyesült Államokban az egyetemes erkölcsi kérdések közvetítésének az eszköze. Erkölcsi alapú megítélés alá esik például a halálbüntetés, az abortusz vagy az azonos neműek házassága – nem véletlen, hogy ezekről a kérdésekről a jogászok, filozófusok, papok körében már évtizedek óta folyik parázs vita. Az óriásira duzzadt polémia miatt nem kétséges, hogy a cikk kereteit szétfeszítené ezen viták akár csak felületes ismertetése is. De az is biztos, hogy ezen morális természetű dilemmák nemcsak a szűk szakmai nyilvánosságot, hanem a politikai közvéleményt is izgatják. Az Egyesült Államokban az erkölcsi kérdések könnyen politikai kérdésekké válnak.

A katolikus egyház nem akar fogamzásgátlót venni

Az elmúlt hetekben például újra felizzott a vita a születésszabályzás kérdésében, ugyanis a tervek szerint az Obama-kormányzat egészségügyi reformjának keretében előírnák, hogy a magánbiztosítóknak finanszíroznia kell a nők számára az ingyenes fogamzásgátlókat – kivéve, ha a munkavállalók személyes meggyőződése vagy vallása ellenzi a születésszabályozást.

Az Egyesült Államokban mintegy 65 millió hívővel rendelkező katolikus egyház számára azonban még ezzel a korlátozó kitétellel is elfogadhatatlan az intézkedés, hiszen a Vatikán az egész születésszabályzást en bloc bűnnek tartja, legyen szó akár óvszerhasználatról, akár magzatelhajtásról. A katolikus egyház azt is sérelmezi, hogy – Mary Ann Walsh nővér, az Egyesült Államok katolikus egyháza püspöki konferenciája (USCCB) szóvivőjének szavaival szólva – „Egy katolikus szervezetnek a munkavállalói után olyan szolgáltatásért kell fizetnie, mely ellenkezik a tanításaival.”

Bár Obama döntése a kérdésről csak december végén-január elején esedékes, az elnökre máris óriási nyomás nehezedik. Alig egy évvel az amerikai elnökválasztás előtt a püspöki konferencia deklarálta, hogy ezt az ügyet be kívánja vinni az elnökválasztási kampány közéleti témái közé is. Az USCCB szerint a világi elveken alapuló egészségügyi reform megsérti az „egyház szabadságát”, vagy ahogy azt William E. Lori connecticuti lelkész a konferencia ülésén megfogalmazta: „Nincs valódi vallásszabadság, ha nem vallhatsz szabadon a hitedről, és nem is cselekedhetsz vallásos meggyőződésed szerint.”

A püspöki konferencia a saját igazáért harcolva erős politikai nyomás alá akarja helyezni az elnökválasztási kampányban az ilyen érzékeny témákat kerülő Obamát. Az USCCB egy koordináló bizottságot hozott létre, melynek feladata a püspöki konferencián elnöklő Timothy Dolan New York-i érsek szerint az lesz, hogy egy tájékoztató kampányt indítson a „hívő választók” számára. Ebben a kampányban az egyház a katolikus szavazókat egyes fontos erkölcsi alapú politikai kérdésben próbálja eligazítani, mintegy „útmutatót” adva nekik a helyes döntéshez.

Dolan érsek természetesen leszögezte, nem kívánják a hívők helyett eldönteni „hogyan szavazzanak”, ők csak a hívő katolikusok számára fontos elvekre mutatnak majd rá. A magyar választási kampányokban keringő körleveleken edzett olvasó azonban bizonyára kitalálja, hogy egy ilyen elvi eligazítás nem épp a demokraták felé fogja mutatni az utat. És bár a hatvanöt millió katolikusok többsége politikailag inkább a baloldalra húz, kérdés, Obama be meri-e vállalni a konfliktust a legfőbb egyházi szerveikkel.

A párt szava Isten szava?

A 2012-es elnökválasztási kampányban egyébként is minden korábbinál jobban előtérbe kerültek a vallási kérdések. Még az efféle témákra fogékony amerikai közvélemény is szokatlannak tartja, hogy Jefferson óta nem fürkészték ilyen árgus szemekkel az elnökjelöltek vallási hovatartozását, mint most. A liberális sajtót a legjobban a Mindennapi által is ismertetett evangéliumi politika híveiként ismert Rick Perry és Michele Bachmann előretörése aggasztja, de Mitt Romney mormon felekezethez való tartozását is minden oldalról körüljárták már.

A republikánus elnökjelöltek. Fotó innen

Azonban mérsékeltebb hangvételű orgánumok arra figyelmeztetik a demokrata párti sajtót, hogy a biblikus nyelvhasználat és a vallásos hit nyílt megvallása önmagában még nem szabad, hogy negatív ítéletekhez vezessen. Hiszen amíg egy demokratikus vezető nem látomásai vagy víziói alapján dönt, hanem a józan belátására hagyatkozva, addig nincs probléma.

E. J. Dionne, a The Washington Post liberális katolikus publicistája hangsúlyozza, hogy a vallást a hívő jelölteknek és a hívő választóknak egyaránt a maga helyén kell kezelniük. Egy kampányban a vallásosságnak önmagában sem pozitív, sem negatív szemszögből nem szabad témává válnia, a vallás ugyanis nem vita, hanem hit kérdése, és ha a vallást bevisszük a politikába, akkor a politika is könnyen a hit kérdésévé válik. Ez pedig a demokratikus közügyek szempontjából tragédia. Az egyetlen jogos kérdés egy jelölt vallásosságával kapcsolatban az lehet: Hogyan segíti vagy akadályozza a jelöltet hite a közfeladatok ellátásában? Egy vallásos ember számára ugyanis a hit számtalan erkölcsi vonatkozással jár, meghatározza gondolatait az igazságosság mibenlétéről, az egyenlőségről és a szegénységről – sőt, meghatározza hozzáállását a többi hívőhöz és nem hívőhöz is. Dionne szerint kizárólag ezeket a politikai alkalmasság szempontjából releváns jellemzőket illik és szabad figyelembe venni.

A vallás Dionne szerint a politikusok számára is nagy erkölcsi kihívást jelent. Ugyanis mindenkinek, aki a „vallásos jobboldalon” akar politizálni, nagyon vigyáznia kell arra, amit ő „Isten szavaként” vél meghallani és felismerni, nehogy valójában a párt ideológiája vagy marketingüzenete legyen. A hívő választó is hasonló kihívás előtt áll, neki is el kell választania a búzát az ocsútól, a valódi erkölcsi tartalmat mutató üzenetet a vallásos színezetű kampányfogásoktól. Ez roppant bonyolult és összetett feladat, mert a Dionne által idézett Jean Bethke Elshtain filozófus szerint „Az egyház és az állam elválasztása egy dolog. A vallás és a politika elválasztása már más lapra tartozik, mert az folyton ide-oda hömpölyög az amerikai társadalomban, míg a világ világ.”

E. V.

A nyitókép innen

• Cimkék:
vallás amerika kampány elnökválasztás politika obama abortusz

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére