Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-08-27 22:35:00

Az egyház szerint azt kell megérteni, hogy a terhesség nem betegség

Sterilizálás és fogamzásgátlás, kormányzati segítséggel

Az amerikai kormány engedélyezte, hogy az egészségügyi pénztárak ingyen szolgáltassanak fogamzásgátló szereket. A határozat vallási és erkölcsi aggályokat vet fel.

A tavaly elfogadott, 2013-tól életbe lépő törvény szerint nem kell fizetniük a nőknek a fogamzásgátló és sterilizációs szerekért, sőt a gyógyszertárak, amelyek készletén találhatók ilyen készítmények és eszközök, felkerülnek azon intézmények listájára, amelyek kiszolgálják az efféle igényeket.


Az élet védelmében

A katolikus püspökök, egyházfők Amerika-szerte közös állásfoglalásukban leírták: az Egyesült Államok születésszabályozásra vonatkozó határozata a lelkiismereti szabadság súlyos megsértése. A határozat ugyan kitér a vallási kivételekre, de az egyházfők egybehangzóan állítják: a legtöbb katolikus intézmény még így is kizárásra kerül. A nem megfelelően kidolgozott egészségügyi törvény erre vonatkozó részét szűk látókörűnek nevezték, a liberális politikával magyarázzák.
 


Védelem. Fotó innen

A vallási szervezetek ugyan szabadon dönthetnek arról, hogy támogatnak-e olyan egészségügyi biztosítási csomagokat amelyek nem vonatkoznak a fogamzásgátlásra és sterilizálásra, de az apró betűs részben máris megemlíti a kormány, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az adott vallási szervezet azonos vallású személyzetet alkalmaz és azonos hitű embereket szolgál ki. A katolikus egyházfők szerint ez diszkriminatív és ilyen formában nem tartható. Az abszurd kitétel azt is jelenti, hogy csak akkor tudnak az életről és a szaporodásról a katolikus vallásnak megfelelő felvilágosítást adni, ha nem alkalmaznak és nem vesznek fel azonos vallású embereket.

Az egyházfők szerint a kormány akadályozza őket tevékenységük – legyen az nevelés, egészségügy vagy jótékonyság – végzésében. Az Obama által kiharcolt egészségügyi reform lényege, hogy mindenki ingyenesen jusson hozzá a legalapvetőbb egészségügyi szolgáltatásokhoz, de a fogamzásgátlásra vonatkozó rendelet pont ezt az alaptételt teszi semmissé.

Az egyház képviselői szerint azt kell megérteniük az embereknek, hogy a terhesség nem betegség, a gyermek Isten ajándéka és ennek megfelelően kell kialakítani a hozzáállást is.

 

– mi (forrás: Star Tribune, CNS)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.