Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-10-31 16:00:00

Jézus születési helyéről folyik a vita

Mormon könyve: tele ellentmondásokkal?

A mormonok és az őket támadók közötti szócsaták állandóvá váltak. Az egyik és talán legfontosabb vitatéma a Mormon könyve és a Biblia közötti különbségek.

Miért állítja a Mormon Könyve, hogy Jézus Jeruzsálemben született, amikor a Bibliában az áll, hogy Jeruzsálem területén kívül, Betlehemben látta meg a napvilágot? A legújabb kérdés, amelyet a mormon-ellenesek tettek fel az oly sokat vitatott egyháznak.

A Mormon könyve a mormonok egyik szent irata, amelyet Joseph Smith, az egyház prófétája publikált 1830-ban. A mű megjelenése óriási vitákat generált, és mind a mai napig akadnak kételkedők. A „világ legtökéletesebb könyveként” aposztrofált iratot Arany Biblia címmel adta ki Smith, aki a történet szerint arany lemezekre írt ősi szövegből fordította a ma ismert Mormon könyvét.


Rejtélyek könyve?

Smith azt nyilatkozta, hogy nem ő írta a könyvet, ő csupán a Kr.e 220 és Kr.u. 421-ben keletkezett isteni kinyilatkoztatásokat fordította le. A szkeptikusok a szöveg hitelességében kételkednek, valamint azt is furcsának találják, hogy az eredeti szöveget még nem látta senki. Smith azzal magyarázta az irat titkosságát, hogy azt csak a beavatottak ismerhették meg, mielőtt visszaadta volna azt egy angyalnak.


Joseph Smith, a Mormon könyvének írója. Fotó innen

Az egyik vitára adó ok az, hogy a Mormon könyve állítólag helytelenül jelöli Jézus születésének helyét. Az Alma könyvében szereplő „És íme, Jeruzsálemnél fog megszületni, mely ősatyáink földje, Máriától, aki egy szűz lesz, egy becses és választott edény, akit beárnyékol a Szentlélek hatalma, és megfogan, és fiút szül, igen, méghozzá Isten Fiát” vers nem fedi a valóságot, vagyis nem egyezik a bibliai szöveggel. Legalábbis ezt állítják a Mormon könyvében kételkedők.

A Bibliában ugyanis az áll, hogy „Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe” (Máté, 2.1). A Mormon könyv bírálói szerint az Alma könyve helytelenül jelöli Jézus születésének helyét, ugyanis Jeruzsálemet, és nem Betlehemet ír. A könyv védelmezői azonban állítják: helyesen van írva Jézus világrajöttének helye, ugyanis Jeruzsálem és nem Jeruzsálem város van a szövegben. A Jeruzsálem földjébe pedig Betlehem is beletartozik– állítják a mormonok.


Egy és ugyanaz?

Robert R. Benett Jézus szülőhelye és a Jeruzsálem kifejezés címmel közölt publikációjában azt állítja, hogy a Mormon könyve hiteles adatokat közöl. Az író szerint is Jeruzsálem földjéhez tartozik Betlehem, és a mormon-ellenes hangok mindössze fogást akarnak találni az egyházon. Az újságíró állítja: a Mormon könyve a földet és a várost szinonímaként használja, és példaként említi Lehit is, aki Jeruzsálemben élte le életét (1 Nefi 1:4), de bizonyítottan nem a városban, hanem Jeruzsálem területén. A Jeruzsálemben kifejezés pedig 19 alkalommal fordul elő a Mormon könyvében.

A mormonizmust kutató szervezet (Mormonism Research Ministry) azonban másképpen látja a dolgot. Szerintük Alma egy kitalált személy, aki Joseph Smith tollából kelt életre, pont ezért nem lehet hiteles a Mormon könyve. A szervezet szerint a könyv csupán kitaláció, és korántsem egy ősi szöveg, amelyet egy angyal adott át Smithnek lefordításra. A szervezet elemzésében kifejtette: bíznak abban, hogy a mormon egyház követői is felfedezik az ellentmondásokat a könyvben.

– mi (forrás: mormonapologeticstudies.org, mrm.org)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Mormon
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mit ér az elnök, ha vallásos?
  • Obama vadonatúj stratégiája
  • Mormon templom épül Rómában
  • Egyre többen kíváncsiak a mormonokra
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Mormonok molesztálják az utasokat a buszon
  • Meleg és leszbikus misszionáriusok
  • Beck szerint Soros György segédkezett a holokausztban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.