Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-02-03 12:00:00

Óránként egy Tienanmen téri mészárlás?

Szisztematikusan írtják a nőket Kínában

Jogvédők szerint Kína családpolitikája a lánygyermekek és nők elleni erőszak oly mértékű felerősödését eredményezte, amely a világ egyetlen országában sem volt tapasztalható az emberiség eddigi történelme során.

Reggie Littlejohn, amerikai ügyvéd, a Női jogok határok nélkül nevű szervezet alapítója fogalmazott így a kínai kényszerabortuszok és női rabszolgaság ellen intézett szenvedélyes nyilatkozatában. A kaliforniai ügyvédnő, aki korábban a kalkuttai nyomornegyedekben együtt dolgozott Teréz anyával, először akkor találta magát szemben a kínai nők tragikus sorsával, amikor a 90-es években kínai menekülteket segített az Egyesült Államokban a politikai menedékjoggal kapcsolatos küzdelmeikben. „Egy új, döbbenetes világ tárult fel előttem a szavaik nyomán: először a kereszténységükért üldözték, majd erőszakosan sterilizálták őket." (Férfigettók a Távol-Keleten)


Gynocídium – nemi alapú népírtás

Római látogatása során Reggie Littlejohn így összegezte Kína „egy család-egy gyermek” politikáját: Kína háborút visel a nők és a leánygyermekek ellen. Kényszerabortuszt hajt végre azokon a nőkön, akik szembekerülnek a politikai elvárással, amely egy gyermeket engedélyez csupán. Az erőszakkal végrehajtott műtétbe - melyet akár a magzat 9 hónapos koráig is végrehajtanak -, nemegyszer belehal az anya is."

Ám Kína nem csupán az erőszakkal végrehajtott abortuszokkal sérti az emberi jogokat. A hírhedt családtervezési politika a nők számának drasztikus csökkenéséhez vezet egy olyan országban, amely hagyományosan a fiúgyermek születését tartja kívánatosnak. Ha leánygyermek fogan, gyakran már magzati korban abortusszal vetnek véget az életének, ha mégis megszületik, az esetek többségében szülei elhagyják, és a csecsemőgyilkosságok is többnyire a leánygyermekeket sújtják.

Mindez messzire mutat: az elmúlt években a leánykereskedelem ismét virágzásnak indult: egyre több leányt és asszonyt raboltak el a szexuális rabszolgakereskedők a környező országokból, hogy kielégítsék a felborult nemi egyensúly miatt mintegy 37 millió magányosan maradt férfi szükségleteit.

A Nők Jogai Határok Nélkül emberjogi szervezet videója a kínai egygyermekes politikáról

És bár a kapcsolat hivatalos adatokkal nem bizonyított, ez a politika is lehet az oka a nagyarányú női öngyilkosságnak Kínában (az Egészségügyi Világszervezet szerint Kína világelső a női öngyilkosságokat tekintve: naponta mintegy 500 nő vet véget életének). "Nem hiszem, hogy ez független a kényszer-abortuszoktól, erőszakos sterilizálástól és gyermekgyilkosságoktól. " - fűzte hozzá Reggie Littlejohn.

Ám a kínai kormány politikájának nemcsak a nők és a leánygyermekek esnek áldozatul. Kegyetlen módszerek egész garmadája áll rendelkezésükre, hogy jobb belátásra bírják az ellenkező családokat: a családtervezési tisztviselők betörnek az otthonokba és a legdurvább eszközökkel kényszerítik a nőket abortuszra, családtagjaik életét fenyegetve, de nem riadnak vissza a gyilkosságoktól sem.

A kínai kormány büszkén vállalja, hogy a családtervezési politika 1979-es bevezetése óta 400 millió gyermek születését akadályozták meg (ahogyan ők fogalmaznak: a megelőzés sikeres). A hivatalos statisztika szerint évente 13 millió abortuszt végeznek az országban. Ez óránként 1458 élet megszakadását jelenti, vagy ahogy Littlejohn fogalmaz: „óránként végrehajtanak egy Tienanmen téri mészárlást”.

Ironikus, hogy ugyan Kína az egygyermekes politikát gazdasági okokból vezette be, a megtöltendő rizsestálkák számának csökkentése azonban végül Kína gazdasági halálos ítéletét eredményezheti. A nemek közötti egyenlőtlenség emberkereskedelemhez és szexuális rabszolgasághoz vezet, ugyanakkor az egyre öregedő népesség sem lesz képes önfenntartásra, s az őket támogatni képes keresőképes fiatal lakosság rohamosan csökkenő száma miatt megkondultak a vészharangok. 2030 körül kitörhet az időskorú eltartottak-fiatalkorú keresők arányának eltolódása következtében egy cunami-szerű gazdasági összeomlás, aminek kezelésére a kormánynak egyelőre elképzelése sincs.

Littlejohn ügyvédnő szerint Kínában nincs megfelelő szociális gondoskodás, amely az egyre öregedő lakosság szükségleteit biztosítaná. „ Két aggasztó gondolat mindenképpen a nyilvánosság elé kívánkozik: az élet kezdete és befejezte. Ha Kína továbbra is abortuszra kényszeríti a nőket, mi lehet majd a megoldás az aggastyán-cunamira? Milyen sors vár vajon a magatehetetlen öregekre, akik családi és szociális támogatás nélkül maradnak?” - Hozzáteszi még, hogy a kínai kultúrában az idősek tisztelete hagyományosan igen jelentős, ám él a gyanúperrel, hogy hamarosan ismét napirendre tűzik az eutanáziát, amely ki nem mondott, ám lehetséges megoldást kínálhat a családtervezési politika gyümölcseként elaggott társadalom problémáinak kezelésére.


A folyamat nem áll meg

A kínai hatóságok legalább 2015-ig bizonyosan folytatják az egygyermekes családmodell fenntartását. És bár utaltak a kétgyermekes családmodell későbbi bevezetésére, mindez aligha reménykeltő a kényszerabortuszok, sterilizálás vagy csecsemőgyilkosságok számát illetően. Egyes helyeken már működik a nem hivatalos kétgyermekes modell abban az esetben, ha elsőként lány születik, de többségében a leánygyermek élete fogantatása pillanatában továbbra is veszélyben van a hagyományosan fiúgyermek-párti kínai társadalomban.

A kínai keresztények, zsidók, muzulmánok és buddhisták egyaránt elítélik az abortuszt, sőt, egyfajta vallásüldözésként élik meg a kényszerabortuszok és családok elleni erőszakos politika jelenségeit. A családtervezés-terrornak azonban pozitív hatása is van: egyesítette mind a szabad választás, mint az életszentség pártján állókat, s egységes a különböző vallási csoportok véleménye is a kérdésben.

Reggie Littlejohn szerint ez az áldatlan állapot már nem tartható fenn további évtizedekig. „ Vagy a Kínai Kommunista Párt vet véget az atrocitásoknak, vagy mások teszik meg ugyanezt.”

Nemzetközi petíció a kínai kényszerabortuszok és szexuális rabszolgaság ellen itt: www.womensrightswithoutfrontiers.org/index.php?nav=sign_our_petition


FV

(forrás: Zenit)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • További cikkek Kína
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.