Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-08-26 20:00:00

Kereszténycionisták is fenntartásokkal fogadják az efféle Izrael-pártolást

Beck szerint Soros György segédkezett a holokausztban

Amerikai evangéliumi keresztények ezrei gyűltek össze a Jeruzsálemben, hogy láthassák Glenn Beck amerikai rádiós műsorvezető gyűlését. Sokaknak nem tetszik a vitatott mormon médiaember vendégszereplése.

Egy évvel a politikával és vallással terhelt washingtoni gyűlés után Glenn Beck újrakezdte, ezúttal Jeruzsálemben. Beck tavalyi, a „becsület visszaszerzése” jelmondattal meghirdetett rendezvényéhez hasonlóan a mostani, Izrael-párti jeruzsálemi gyűlés is sok vitát kavart, még mielőtt megkezdődött volna: számos izraeli és amerikai zsidó fejezte ki ellentmondásos érzéseit az eseménnyel kapcsolatban. Azt mondják, örülnek a zsidó állam felé irányuló támogatásnak, de van köztük, akit kellemetlenül érintenek Beck a közelmúltban tett, a zsidósággal kapcsolatos kijelentései, illetve a rendezvény szoros kapcsolata a konzervatív amerikai evangéliumi keresztényekkel.


Remélik, hogy nem követ el baklövést, mert szokott

„Közösségünk kritikával figyeli tevékenységét és kijelentéseit, és nem titkoljuk a véleményünket” – mondja Abraham Foxman, az antiszemitizmus ellen küzdő zsidó csoport, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) nemzeti igazgatója. „Örömmel kellene fogadnunk a kezdeményezést – teszi hozzá Beck gyűléséről. – Remélem, nem követ el valamilyen baklövést, amire egyébként hajlamos.” Beck azt állítja, a jeruzsálemi gyűlés célja, hogy kifejezze az Izrael iránti globális szolidaritást egy olyan időben, amikor a zsidó állam egyre komolyabb nemzetközi kritikával és fokozódó fenyegetettséggel néz szembe. „Fontos, hogy amikor azt mondjuk, hogy 'szeretem és megvédem Izraelt', azt ne válasszuk el a zsidó emberektől – mondta Beck hétfőn, egy, a szerdai gyűlést megelőző rendezvényen. – Fejezzük ki, hogy nem csak Izraelt szeretjük, hanem a zsidó embereket is.”


Korábbi nyilatkozatait több csoport, köztük az ADL is kritizálta, ami ahhoz vezetett, hogy Becknek többször is bocsánatot kellett kérnie. Februárban a judaizmus reformágát – az amerikai zsidók egyik legnagyobb mozgalmát – bírálta rádióműsorában. Akkor azt mondta, a reformrabbik „általában politikai tevékenységet folytatnak.” „Bizonyos értelemben majdnem olyan, mint a radikális iszlám – folytatta. – A radikalizált iszlám inkább szól a politikáról, mint a vallásról. A reformjudaizmus is ilyen.” A már idézett Foxman „felháborító sértésnek” nevezte Beck kijelentését, aki bocsánatot kért a „szörnyű hasonlat” miatt.
 


Beck a Siratófalnál. Kép innen.

Tavaly Foxman azért ment neki Becknek, mert szintén a rádióműsorában azt állította, hogy az egyébként zsidó származású üzletember, Soros György segédkezett a zsidók koncentrációs táborba hurcolásában a holokauszt alatt. Foxman szerint Beck ezzel túlment minden határon. Beck kijelentésein túl egyes zsidók a kereszténycionistákkal való szoros kapcsolatait tartják kellemetlennek. (A kereszténycionisták olyan amerikai evangéliumi keresztények, akik általában a politikai spektrum másik szélén helyezkednek el, mint az amerikai zsidók, és akik bizonyos zsidók szerint valamilyen hátsó szándéktól vezérelten barátkoznak velük, például meg akarják téríteni őket.)

Most befolyásos amerikai evangéliumi vezetők is Izraelbe utaztak Beck társaságában, köztük John Hagee tiszteletes, az amerikai kereszténycionista mozgalom vezetője. A mormon Beck a tavalyi washingtoni rendezvény szervezése során kezdte kiépíteni kapcsolatait konzervatív evangéliumi elöljárókkal. „A tavalyi eseménynek az volt a lényege, hogy visszaállítsuk a rendet, visszatérjünk Istenhez, és újra imádkozni kezdjünk, függetlenül attól, hogy hívei vagyunk-e valamelyik evangéliumi egyháznak” – mondta David Barton, amerikai evangéliumi aktivista, aki segédkezett a tavalyi gyűlés megrendezésében, és az idein is részt vesz Izraelben. „Mivel nálunk Isten van a középpontban, most olyan szomszédok felé fordulunk, akiknek segítségre van szükségük – főleg Izrael felé, hiszen ott vannak a gyökereink” – nyilatkozta a jeruzsálemi gyűlésről.


Szentföldi üzenetek

Barton szerint előny, hogy Beck mormon vallású, mert így az izraeli vezetőknek kevésbé kell tartaniuk attól, hogy valamilyen hátsó szándék vezérli. Sok kereszténycionista véli úgy, hogy Izrael keresztény támogatása Izrael és a zsidók bibliai kapcsolatán alapul, nem pedig messianisztikus eszméken, vagy azon, hogy meg akarnák téríteni őket. „A közösségben nyugtalanságot kelt az evangéliumiaktól érkező támogatás – mondja Foxman. De amíg e támogatásnak nem szabják feltételül, hogy a zsidók is álljanak a konzervatív keresztény politikai program mellé, vagy azt, hogy áttérjünk, addig szívesen látjuk őket.”

A gyűlés helyszíne néhány lépésre található olyan szent helyektől, mint a Siratófal vagy a Templom-hegy. Kedd este a Kongresszus néhány republikánus képviselője találkozott Beckkel és az evangéliumi vezetőkkel Jeruzsálemben. Izraelben sok konzervatív vezető karolta fel Beck gyűlését és értékeli az amerikai evangéliumi keresztények szélesebb táborától érkező támogatást.

„Örömmel támogatom a kezdeményezést – közölte Danny Danon, a konzervatív Likud párt parlamenti képviselője a CNN-nel. – Amikor ilyen sok támadás éri Izraelt, nagyon fontos, hogy vannak emberek, akik idejönnek, és mellénk állnak.” Danon ugyanakkor utalt a zsidók Beckkel kapcsolatos vegyes érzelmeire is. „Nem mindennel értek egyet, amit a múltban mondott, és nem is minden jövőbeli nyilatkozatával fogok egyetérteni – közölte. „De ha a teljes képet nézzük… itt van valaki, aki valóban törődik Izrael állam támogatásával, és komolyan veszi a zsidók és a Szentföld kapcsolatának üzenetét.”


Forrás: Dan Gilgoff (CNN, 11. 08. 23.)

A nyitókép innen.
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Zsidóság
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Javítják a cikket: Orbán nem zsidó
  • Új holokauszttól fél a budapesti főrabbi
  • Honnan származnak a zsidók?
  • Hoppá: a legfontosabb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek után
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Divat a jiddis
  • Holokauszt-túlélők tiltakoznak ultraortodox zsidók ellen
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • További cikkek Mormon
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mit ér az elnök, ha vallásos?
  • Mormon könyve: tele ellentmondásokkal?
  • Obama vadonatúj stratégiája
  • Mormon templom épül Rómában
  • Egyre többen kíváncsiak a mormonokra
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Mormonok molesztálják az utasokat a buszon
  • Meleg és leszbikus misszionáriusok

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.