Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2012-01-14 06:00:00

Amerika imádja a János 3.16-ot népszerűsítő abortusztúlélőt

Folytatódhat az Úristen videójátéka

Szárnyal a Denver Broncos, az NFL-ben, a colorado-i csapat már a magyar idő szerint vasárnap hajnali főcsoport-elődöntőre készül. A sokak által leírt abortusztúlélő, Tim Tebow vezérletével.

Az irányító 1987-ben született, méghozzá viszontagságos körülmények között. Édesanyja, Pam Tebow fia születésekor a Fülöp-szigeteken ténykedett misszionáriusként. Amikor áldott állapotba került, egy fertőzés miatt erős gyógyszereket kellett szednie, így a méhlepény nem tapadt meg rendesen. Az orvosok úgy vélekedtek, hogy a szülés nem csak a magzat, hanem az édesanya életét is veszélyeztetheti, ezért abortuszt javasoltak, amit a keresztény édesanya a kockázatokat is vállalva határozottan elutasított. Tim megszületett, felcseperedett, s jelenleg az NFL talán legismertebb játékosa.


Parádé a legfontosabb meccsen

Képességeit sokan kritizálták, azt tartják, hogy leginkább a biztos megoldásokat keresi, nem vállal elég kockázatot, s úgy dobja el a labdát, mintha egy féltéglát hajítana. Ezzel együtt a 2011/12-es szezonban többször is jó teljesítményt nyújtott, sőt az idény eddig legfontosabb meccsén, a múlt vasárnapi, Pittsburgh elleni wildcard meccsen parádézott. Már a rendes játékidőben adott egy touchdownpasszt, s egy futás után maga is sikerrel fejezett be egy akciót, majd a hosszabbításban (négyszer 15 perc után 23-23 volt az állás) első passzából (80 yardos átadás volt) TD-t ért el a Broncos, s ezzel bejutott az Amerikai Főcsoport (AFC) elődöntőjébe, ahol holnapra virradóra hajnal két órakor a New England Patriots ellen lép pályára.


Döbbenetes bibliai statisztika

A mélyen vallásos Tebow sokszor tartja társaiban bibliai idézetekkel a lelket, a San Diego elleni meccs előtt a Példabeszédek könyvéből idézett az amerikai focistáknak, majd egy fantasztikus izgalmakat rejtő, hosszabbításba torkolló találkozón nyert a csapat, úgy, hogy a mindent eldöntő akcióban Tebow szinte egymaga vitte el futójátékokkal field goal távolságig a labdát.


316 yardot passzolt, a meccs nézettsége 31,6 százalék volt
Forrás: youtube.com

A Pittsburgh ellen ennél jóval többet nyújtott, s a mérkőzés statisztikái megdöbbentették még azokat is, akiktől alapvetően távol áll a vallás. Tebow kedvenc bibilai idézete ugyanis János evengéliumából a 3. fejezet, 16. verse. Azaz, ahogy a világon mindenki ismeri: János 3.16. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” – szól az idézet. Nos, Tebow a meccsen 316 yardot passzolt összesen, s találkozó nézettsége 31,6 százalékos volt az utolsó negyedórában. Ezek után nem csoda, hogy a legismertebb internetes kereső programban a meccs utáni napokban a „János 3.16” kulcsszóra kerestek rá a legtöbben, a második helyen pedig Tebow neve szerepelt a listán.


Isten támogatja a pályán

Tim Tebow kapcsán egyre többször felmerül, hogy a fiatalember Isten támogatását tudhatja maga mögött a pályán. A már említett San Diego elleni találkozó hosszabbításában például akadt egy szituáció, amikor az ellenfél rúgójátékosa eldöntehette volna a meccset. Tebow letérdelt, imádkozott, a kísérlet kimaradt… A vasárnapi ellenfél, a New England játékosa, Chad Ochocinco is úgy véli, hogy Tebow csapatát felülről segítik. A kiváló elkapó tévén nézte a Denver–Pittsburgh összecsapást, majd Tebow mindent eldöntő zseniális passza után a következőket nyilatkozta. „Vége a mérkőzésnek, Isten letette a videójáték távirányítóját.” A Patriotsnál csak abban bízhatnak, hogy a Teremtő nem veszi újra kézbe azt a távirányítót…

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Abortusz
  • Új holokauszt – kiirtják az örmény lánygyermekeket?
  • Betiltották volna az abortuszellenes darabot a szocialisták
  • Így változtatnák az abortusztörvényt
  • A hatóság vizsgálja, miért szülhetett nyolc gyereket
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Abortusz: miért nem?
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Mégsem vonták el az abortuszra szánt pénzt
  • Abortusz helyett: több ezren választották az örökbeadást
  • Adóforintok a halál kultúrájára?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.