Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Életmód

    Cigányok között az egykori neonáci (riport)

    Kis Istvánt egészen fiatal korában ragadta magával a szkinhed mozgalom. Saját bevallása szerint tele volt gyűlölettel a cigányok és a zsidók iránt, olyannyira, hogy ölni is képes lett volna. Most aktív tagja egy főként romákból álló keresztény gyülekezetnek. >>>

    Alex szívében templom van (videó)
    Ha az ember befogadja szívébe Jézust, akkor elég az a pár forint is, amit az utcán keres - meséli az utcazenész. Videoriport. >>>
    Saját anyja adta el örömlánynak
    Sorozatunkban arra keressük a választ, van-e a prostituáltak kiszolgáltatottságból kiút. A Golgota Keresztény Gyülekezet tagjai egyedülálló küzdelmet folytatnak a megmentésükért. A csapat vezetőjével beszélgettünk. >>>
    Megtalálták a tudósok a boldog házasság titkát
    A boldog, vagy legalábbis jó házasság számszerűsített próbál szolgálni egy brit felmérés, amely szerint havonta háromszor kell vendéglőbe menni, hetente kétszer mélyenszántót beszélgetni, évente kétszer pedig vakációzni - együtt. >>>
    Nehéz az életük internet nélkül
    Szomorúnak és magányosnak éreznék magukat internetkapcsolat nélkül a 12 éves, vagy annál fiatalabb brit gyerekek - derült ki egy friss felmérésből. >>>
    „Hirtelen megértettem: az én bűneim miatt halt meg”
    Pauk Jánossal a szegedi Gabonakutató tudományos tanácsadójával beszélgetünk, említette az utolsó egyetemi vizsgáját, amely előtt egy éjszakai erdei séta egész életére nézve nagy fordulatot hozott. >>>
    A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.