Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-10 19:30:00

Rómában tanácskoztak az európai életvédők

Abortusz helyett: több ezren választották az örökbeadást

Az alapokhoz vagyis a családhoz való visszatérés segíthet a páneurópai gazdasági-pénzügyi válságban - emelte ki Soltész Miklós.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkára az európai életvédő mozgalmak római találkozóján elhangzott szombati felszólalásában a család, a kötődés fontosságát hangsúlyozta. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának évfordulójára hívta meg Rómába tizenöt európai ország életvédőit Carlo Casini, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága és az olasz Mozgalom az életért elnöke. „A mai fejlett Európában minden 28. másodpercben meghal egy nem kívánt kisgyermek” - hangoztatta Casini a találkozón, amelynek a Capitolium volt a helyszíne.


Csökkent az abortuszok száma

Magyarországot Soltész Miklós, valamint Frivaldszky Gáspár, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke képviselte a római rendezvényen. Először az életvédő civil egyesületek tanácskoztak az Európai Unió Alapvető Emberi Jogok Chartájának általuk javasolt kiegészítéséről azzal a céllal, hogy a meg nem született gyermeket a fogantatástól kezdve embernek tekintsék. Előadásában Soltész Miklós beszámolt az idén tavasszal európai uniós forrásból rendezett, „Ha nem vagy kész még rám, adj inkább örökbe” elnevezésű magyarországi kampányról, mely, mint rámutatott, a „számos támadás ellenére, rövid időszak alatt, kétezerrel csökkentette az abortuszok számát”.

Soltész az MTI-nek elmondta, a római találkozón arról döntöttek, hogy neves európai alkotmányjogászokat kérnek fel a jogi megfogalmazásra. A szövegnek február végére kellene elkészülnie. „Biztos vagyok benne, hogy magyar alkotmányjogász is részt vesz a munkában, hiszen ilyen cikk a magyar Alaptörvényben is szerepel” - mondta az államtitkár. Áprilisban európai aláírásgyűjtést indítanak a kiegészítés elfogadtatására, amelyhez egymillió aláírás szükséges. Marco Tarquinio, az olasz püspöki kar napilapja, az Avvenire főszerkesztője felszólalásában kijelentette: "Magyarországon sok vitától kísért, de egész Európa által figyelemmel követett, új utat járó politikai laboratórium működik. Ennek egyik sikeres eredménye a magyar alkotmány".

A Capitolium dombján levő római városházán átadták a Kalkuttai Teréz anya-díjat, melyet 2008-tól, az egyetemes emberi jogok 60. évfordulójától osztanak ki. Az idei elismerést Chiara Lubich, a Fokoláré mozgalom alapítója emlékére adták át utódjának, Maria Vocénak. Az ünnepélyes díjátadáson többek között jelen volt Carlo Casini, Gianni Alemanno római főpolgármester, Ennio Antonelli bíboros, a Család Pápai Tanácsának elnöke.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Abortusz
  • Új holokauszt – kiirtják az örmény lánygyermekeket?
  • Betiltották volna az abortuszellenes darabot a szocialisták
  • Folytatódhat az Úristen videójátéka
  • Így változtatnák az abortusztörvényt
  • A hatóság vizsgálja, miért szülhetett nyolc gyereket
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Abortusz: miért nem?
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Mégsem vonták el az abortuszra szánt pénzt
  • Adóforintok a halál kultúrájára?
  • További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.