Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Fórum témák
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

Kálvinista topik

alex:) 2011-12-13 14:43:36
A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)
alex:) 2011-12-13 14:43:18
Lelkemet felüdíti… (Zsoltárok 23:3)

Amikor az élet elborít minket, általában két dolgot keresünk. Egyik esetben valakit, aki megadhat minden választ. A gond csak az, hogy ha bárki másnál keressük azt, amit csak Isten adhat meg, akkor eleve kudarcra ítéljük azt az embert, magunkat pedig csalódásnak tesszük ki. Másik esetben egy kevésbé problémás helyet keresünk. Paul Harvey írta: „Miután az Andrew hurrikán letarolta Dél-Floridát, Patricia Christy megesküdött, hogy a legelső repülőgéppel elhagyja azt a helyet. Elhatározta, hogy pihentető nyaralásra megy, olyan messzire a hurrikán okozta szörnyűségtől, amennyire csak tud.” Harvey így folytatja: „Most hallottam Patricia Christyről. Éppen friss vízért állt sorba Kauain, a Hawaii-szigetek egyikén, amelyen most söpört végig az Iniki hurrikán!”
A juhok idegesek lesznek, amikor vihar támad, ragadozók üvöltenek, vagy amikor arra kényszerülnek, hogy ismeretlen területre költözzenek. Hogyan birkóznak meg az ilyen helyzetekkel? Közelebb mennek a pásztorhoz! Ma úgy érzed, hogy elvesztetted a lelki nyugalmad, oda a békességed? Olvasd el a következő igeverseket, segíteni fognak közelebb kerülni Pásztorodhoz. „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket…” (Zsoltárok 5:12). „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak” (5Mózes 33:27). „Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik” (Ézsaiás 26:3). „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra” (Náhum 1:7). „Gondol ránk az Úr, meg fog áldani” (Zsoltárok 115:12).
alex:) 2011-12-13 14:43:11
Taníts minket imádkozni.....:-)
Azt is szívesen vesszük,mint jó példát!
válasz erre: Tom - 2011-12-13 13:52:12 | megtekintés
alex:) 2011-12-13 14:16:41
Kedves Tom!
Üdvözöllek a kálvinista topikba.
Köszönöm a hozzám intézett írásaid,és kérlek máskor gyere el,mert az őszinte kritikád máskor is érdekel,és addig is kívánom az Úr áldását.
-őszinte szeretettel.
Nagyon hasznosak az írásaid és kérlek a jövőben se fossz meg minket,mert sosem lehet tudni,az Úr kezében vagyunk mindnyájan és minden a Krisztus hívő testében láthatatlanul akik elvannak Őbenne elpecsételve,nos ez is a hasznukra válik!
Ugyan miért?
Nem emberek által,hanem mert Isten mint Rubik-kocka által odapergeti,és mindent a Krisztus kiválasztott Fiak által Őbenne rendezi.
Hát nem Csodálatos a mi Urunk Jézusunk? Óh de nagyon.
(-majd gyere vissza és akár kritizálj,meg amit akarsz,minden az Isten szava dönt-eldönt,Ő végérvényesít-Csodálatos! Ámen! :-)
válasz erre: Tom - 2011-12-13 13:52:12 | megtekintés
Tom 2011-12-13 14:16:28
Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat.
Mk 9.41
válasz erre: alex:) - 2011-09-03 07:06:17 | megtekintés
Jocó 2011-12-13 14:15:33
Imádság!
Kegyelem,ha imádkozhatunk az Élő Istenhez.
Van aki kevesebbet imádkozik és van,aki többet. Nem is az a döntő,hogy mennyit,hanem,hogy hogyan és kihez. Még ma,veletek együtt én is alázatos szívvel fordulhatok Jézus Krisztusban a Teremtő Istenhez. Az értem meghalt és feltámadt Úr Jézus Krisztust hívhatom segítségül a nyomorúság idején is,mert Ő meghallgat és megsegít engem.
Tom 2011-12-13 14:11:42
Kedves Rebekka!

Ha adhatnék egy tanácsot, ha nem akarod felmelegíteni a vitát akkor ne általánosíts.

Ugye amit leírtál az csak azokra a személyekre vonatkozik akit említettél nem minden katolikusra?

Az RK egyház tanítása a Szentírásról: a Katekizmus II. fejezet 3. rész, erre felhívhatod szegény r.k. hitoktatónő figyelmét is.


A biztonság kedvéért egy rész idemásolok:
- „133 Az Egyház ,,nyomatékosan buzdítja és sürgeti (...) az összes Krisztus-hívôket, hogy a Szentírás gyakori olvasásával szerezzék meg »Jézus Krisztus fönséges ismeretét« (Fil 3,8). »Mert aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust«.''[151] >>2653, >>1792”
válasz erre: Rebeka - 2011-12-13 10:17:02 | megtekintés
Tom 2011-12-13 13:52:12
Kedves Alex:)!

Nagyon örülünk annak, hogy te jó akarsz lenni.
Arra kérnélek ne erőltesd rá másokra a te gondolataidat, az nem az evangélium hirdetése, hogy a szentírás szavait felhasználva kioktatsz másokat.
Kicsit mintha túlhangsúlyoznád a te üldözöttségedet, ha így érzed az rendben van, éld meg, de szerintem nem kell mindig világgá kürtölni. (Úgy érzem túl dramatizálod a dolgot, tényleg mintha más lenne az aki a humoros fórumba írna Alex néven.)

Ne másokat akarj megtéríteni, kezdjed magadon.

Na ez: „Teréz anya titkos élete, Képmutatónak érezte magát”
Teréz anya minek érezte magát miután egész nap haldoklókat és betegeket ápolt, (és nem csak akkor amikor kedve volt hozzá).

Te mennyit imádkozol naponta? Konkrétan.
válasz erre: alex:) - 2011-12-13 12:20:09 | megtekintés
Jocó 2011-12-13 13:33:51
"Harry Potter okkult mű,és nem keresztyén mű!!!!"
Kedves Alex!
Van itt közülünk olyan,aki úgy gondolja,hogy keresztyén mű?
Kedves Éva!
Megnéztem a hivatkozást. Nem volt fölösleges megosztanod.
Megköszönöm.
válasz erre: alex:) - 2011-12-13 12:20:09 | megtekintés
alex:) 2011-12-13 12:20:09
Kedves Testvéreim!

Először azzal kezdeném,jó akarok lenni,és mindenkit az Úrban alázattal szolgálni,és adni,úgy ahogy az Úr tette,cserében semmit nem várni,sőt inkább szidást és megvetést! Hiszen az Úr Jézust,mindenki elhagyta,a tanítványok is,még Péter is! Megverik a Pásztort és a nyáj szétszéled! De az Úr ezt látja,hogy mi nem tudunk "JÓ" lenni,hiába a nagy igyekezett,s nem is ezért szeret minket,mert az Ő szeretete,nem e világi,hanem Természetfeletti,ezért sem tudunk úgy szeretni ahogy az Úr Jézus szeret minket! De az nem szeretetet,ha "ál"béke kedvéért elhallgatjuk az igazságot,csak azért hogy ne bántsunk meg senkit!
Igen az igazság feltárása,és terítése "fáj" a bűnleleplezése. Jézus megtette,és feltárta a bűntályogot,a bűngyökerét,azért hogy utána tökéletesen Orvosolni tudjon,mivel Ő a Tökéletes Orvos!
Igen Csaba,elkendőzhetjük és elodázhatjuk a bajokat sőt elnevetgélhetjük,és tréfálkozhatunk,azokon a meglévő rákosdaganat,amelyik még nem fáj,mert a leg alattomos betegség,csak szépen lassan terjed a szervezetben,és mindent elér,átér,és áttételes,amikor már nincs mentség,mert orvosolni,már nem lehet! Csaba,békélj meg a zsidókkal,kérlek! Nem ők okozzák neked a problémákat,noha az e világ Fejedelme ezt suttogja a füleidbe,de ez hazugság! Mert ő a hazugság atyja! Mindig oda fogok állni akiket bántanak,az Úrral! A Sátán gyáva! Gyermekeket céloz meg,igen,erre felhasznál önmagukban tetszelegő embereket! Harry Potter okkult mű,és nem keresztyén mű!!!!
Engem ki lehet rúgni,reám szórni bármit,nagyon nem érdekel,addig amíg Isten zászlaját vihetem a mi drága szent Megváltó Urunk által,nos viszem,és törjék be a fejemet,a nozim vérrezzen,egyet fogok csinálni: letérdepelni,térdeimen tovább menni,és ha lejön a bőr,én ennek fogok örülni,és aztán az Úr Jézus Szentlelkével újra erőre kapni,és Őbenne maradva,menni előre,addig ameddig az Ő drága szavát hallom,és aztán az utolsó leheletemig Benne küzdeni az elveszetteket Őhozzá irányítani,a drága szent Evangéliumot Őáltala
mindvégig hirdetni,mert ez a missziói parancs"


Jer 1,17 "Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk!"
1Kor 9,16a Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám

„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Márk 16. rész 15.
Tom 2011-12-13 11:48:30
Kedves Alex!

Ezeket a hosszú idézeteket miért írtad ide?
(A viccek nekem is feltűntek,csak nem akartam vitát.)
Egy ideje olvasgatom a fórumot, sajnos nem emlékszem olyanra részedről, valakivel is kapcsolatban, hogy bocs igazad van… vagy ilyesmi.

Van egy kilométernyi idézet és írás és kész a magyarázat, ill. visszatérő motívum, hogy üldöznek titeket (valakik).

- Tehát ha valaki kritizálja a katolikusokat az OK (mert igazuk van)

- Ha valaki kritizálja a (bocsánat csak így általánosítva tudom) „protestáns” testvéreket az ÜLDÖZÉS!!!. (mert nincsen igazuk).

Hát ez így elég egyszerű.


Alex:) mindig vicces  :) most én is az leszek:
Az jutott eszembe, ha az Úr mondana valami „kritika félét” akkor Ő is kapna egy „kevés” idézetet a bibliából.
Jocó 2011-12-13 11:43:12
"IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM AKARNAK MEGBOCSÁTANI!"
Kedves Alex!
Ez az igehirdetés nem református. Nem adventben hangzott el,hanem egy augusztusi vasárnap,mégis,mivel kapcsolódik ahhoz,amit itt közzétettél,ezért megosztom Veled és a testvérekkel.
http://w383.dobd.hu/audio/bocsanatkeres_megbocsatas_magas_minoseg-7kKj3uHHlR7
Áldjon meg Téged az úr Jézus és Ő áldjon meg minden benne hívő testvért!
Jocó 2011-12-13 11:00:23
Kedves József!
Az ördög üldözi Isten gyermekeit. Isten gyermekei nem üldözik egymást. Alex által bemásolt írást olvasva számomra még érthetőbb,hogy Jézus Krisztusért üldöznek bennünket,ugyanis a sátán gyűlöli Jézus Krisztust. Nem osztom meg veletek azt az írást,melynek címe: Nincs kegyelem a keresztényeknek. Olvastam amit Szivárvány bemásolt és nekünk nem az ellenségre kell tekintenünk,hanem Megváltó Urunkra,aki lecsupaszít és ruhájába öltöztet. Szeretettel gondolhatok rátok,miért üldöznélek én benneteket? Ha még nem láttátok,nem értettétek meg,akkor nemsokára tapasztalni fogjátok,hogy ki,illetve kik a mi igazi üldözőink.
Áldjon meg Téged az Isten!
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-13 02:00:47 | megtekintés
Rebeka 2011-12-13 10:17:02
Ezek alapján azt látom, hogy egy katolikus plébánosban több alázat van

mint egy református "alex"-ban.

Kedves Imre,nem szeretném a vitát felmelegíteni,de ez a plébános csak EGY eset volt.Elmondom ha lehet röviden a többit.A szomszéd faluban a r,kat hitoktatónő,akivel együtt tanítottuk a hittant,persze ő is a maga felekezetét meg én is a magamét.De ez a r.kat hitoktatónő a mi falunkba (1,5 km) ami nagyon közel van ,már nem járt át,mert két -három gyerekért ,mondja ő, nem érdemes.Ezért a r.kat szülők engem kértek meg,hogy járhatnának-e a ref.hittanra gyermekeik.Én nem utasíthatok el senkit,(mert az Úr előtt csak egyféle ember létezik,vagy befogadja valaki az Urat vagy nem.És nem fogja kérdezni te melyik felekezetbe jártál,Ő mint Megváltó-Bíró a szívünket fogja nézni).Teltek az évek ,én nem is gondoltam,hogy ezek 1-4 tanf- ig tanulók szívébe mi játszódott le.
Elkezdték a Bibliát olvasni,ami a szüleiknek már nem tetszett.Ezért a szülőkből valaki elment a szomszéd plébániára és befeketítettek engem.Hát az ,,Atya''mint mondták ők, nehezményezte,hogy miért engedték őket ref hittanra.Hat év elteltével megtértek ketten-hárman.Akkor jöttek az igazi bajok,mert igét hallgattak ,olykor szülői beleegyezés nélkül.Szó szerint bántalmazta az egyik szülő a gyermekét.Ez tartott évekig.Mikor nagykorúak lettek ,áttértek a református egyházba, és felnőtten konfirmáltak.Ma áldott szolgái az Úrnak.Van ,aki az időseket látogatja,és hirdeti a tiszta evangéliumot.Mások még mindig ott vannak az istentiszteleteken.Persze még hozzá kell tennem,hogy nemcsak a szülők utáltak engem ,hanem az egész rokonságuk is.A mai napig utálkoznak a hit miatt.De mit ad Isten a szülők is elkezdtek a mi gyülekezetünkbe járni,pont egy évvel ezelőtt.Egyikük már konfirmált ,átért.Azóta egy alkalmat sem hagynak ki,minden alkalommal jelen vannak,akár a biblia órán is,sőt a misszióba is járnak.Most pedig a saját rokonságuk őket is kiutálta.De már Jézus Krisztus a fontos nekik,nem a képmutató, gyűlölködő rokonság.Ezt le kellett írnom,mert egy r kat.plébánost
írtam le példaképpen.A másik már nem az alázatot mutatta,hanem a gyalázatot felénk ,akik az Úr Jézust tiszta alázattal szolgáljuk.Mert az Úr Jézus már nem csak engem küld a szolgálatba,hanem ezen ,,volt'', kisiskolások közül is némelyeket.Ezzel le zártnak tekintem a vitákat.Szeretettel Rebeka
válasz erre: Imre - 2011-12-12 23:18:07 | megtekintés
alex:) 2011-12-13 09:16:56
Gerhard Kroll: Jézus nyomában - Az üldözött Jézus 3-rész

Názáret, a szülővárosa is nyílt ellenállást tanúsít, pedig a fogadtatás barátságos volt. Jézus szokása szerint szombaton bement a zsinagógába az istentiszteletre. A zsinagóga elöljárója felkéri, hogy beszéljen a felolvasott prófétai szövegről. Lukács így beszéli el - de nagyon figyelnünk kell minden szóra! -: "A szolga átnyújtotta neki Izaiás próféta könyvét. Jézus szétbontotta a tekercset, és éppen azon a helyen akadt meg a szeme, ahol ez van írva: Az Úr Lelke rajtam, mert fölkent engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak meg a látást; hogy felszabadítsam az elnyomottakat és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje..." (Lk 4,17-19). Majd így folytatja az evangélista: "Jézus összetekerte az írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött" (4,20).
Egész különleges ajándék számunkra, hogy éppen a mi napjainkban találtak meg egy ilyen tekercset Izaiás szövegével a Jézus előtti évszázadból. Ez a híres kumráni tekercs, a Holt-tenger melletti egyes számú barlangból. S nemcsak arra van módunk, hogy kritikailag vizsgálat alá vegyük a szöveget, amelyet Jézus maga is olvasott 2000 éve, hanem saját szemünkkel láthatjuk, hogy milyen volt az a tekercs, amit Jézus ott a názáreti zsinagógában a kezében tartott!!! Jó az ilyen tényeket emlékezetben tartani.
Jézus beszédének hatását Lukács így jellemzi: "Mind elámultak a fölséges szavakon, amelyek Jézus ajkáról fakadtak" (4,22). A rákövetkező megbeszélésen azonban hamarosan ellentétbe kerülnek Jézussal, mert a názáretiek megdöbbenve kérdezgették: "Hát nem az ács ez"?, ami azt jelenti: Hiszen semmivel sem tanult többet nálunk! A vita végét Lukács egy pillanatfelvétel drámaiságával mutatja be: "Felugrottak, kiűzték a városon kívülre. Fölvitték arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és elment" (4,29-30).
A zsinagógában jelenlévők felháborodtak azon, hogy Jézus az üdvösség hordozójaként mutatkozik be, amikor magára alkalmazza Izaiás szavait. Ez a hallgatók számára káromkodás volt, s a törvény szerint megkövezés járt érte. A Talmud leírása szerint az istenkáromlót 3-4 méteres magasságból hanyatt kellett letaszítani, mégpedig az első tanúnak.
"Ha mindjárt meghal, az első tanú megtette a kötelességét; ha nem halt meg, a második tanú fogjon egy követ, és dobja a bűnös szívére. Ha meghal, a második tanú megtette a kötelességét. Ha ekkor sem hal meg, akkor kövezze meg a bűnöst egész Izrael" (Sanh. 6, 4).
Hol lehetett a régi Názáretben ez a hegy, ahová felhurcolták Jézust? Az evangélista egy támpontot ad, amikor azt mondja, hogy annak a hegynek a peremére vitték, amelyen a városuk épült. Ez pedig nem lehet más, csak a mai Nebi Szain, amelynek magaslatai nyugatról, északról és keletről körülveszik azt a forrás körüli területet, amelyen a régi Názáret épült. S ha ezeken a helyeken nem is volt meredek szakadék, azért voltak olyan lejtők, amelyeken a törvény szerint végre lehetett hajtani a megkövezést. Ezeken a lejtőkön még ma is úgy ülnek ott a házak, mint a fecskefészkek.
----------------VÉGE-----------------------
alex:) 2011-12-13 09:16:03
Gerhard Kroll: Jézus nyomában - Az üldözött Jézus 2-rész

Az Ószövetségnek megvoltak a pontos büntetései a hamis próféták, a tévtanító prédikátorok és a törvényszegők ellen. Ahogyan a történelmi helyzet változott, ezek a büntetések is igazodtak a megváltozott körülményekhez, és a Misnában meg a Talmudban írásba foglalták azokat. Ha ennek a büntetőjogi háttérnek ismeretében látjuk a Jézus ellen folyó nyomozást, akkor az evangéliumban leírt ellentét még feszültebbnek látszik:
"Ha fellép körödben egy próféta... jelet vagy csodát mutat, és a jel vagy a csoda megtörténik... és azt mondja: Más isteneket kell követnünk..., ne hallgass ennek a prófétának a szavára. Neki viszont meg kell halnia!" (MTörv 13,1-6; vö. Sanh. 7, 7, 11; b. Sanh. 90a.)
"Aki megszegi a szombati törvényt, az a Törvényt veti meg" (Szám 15,30 sk.; vö. a Sabbat fejezettel). "Aki gúnyolódva beszél a Tóra ellen, azt ki kell irtani a nép közül" (SNm 15, 30 sk.).
"Ha valaki nyilvánosan kimondja Isten nevét, az káromkodik. Meg kell halnia!" (Sanh. 56a Bar.; vö. Lev 24,16).
"Ha azt hallod valamelyik városról, hogy semmirekellő emberek félrevezették a lakóit... keresd, nyomozd, kérdezz utána gondosan" (MTörv 13,13-15).
"Ha igaznak bizonyul, a város lakóit átokkal kell sújtanod" (MTörv 13,16; vö. Tos. Sanh. 11, 7).
"Minden zsidónak joga van rá és kötelessége, hogy a tévtanítót csellel tőrbe csalja, próbára tegye és leleplezze" (vö. Sanh. 6, 8; b Sanh. 43a).
"A hamis próféta fölött a Szinedriumnak kell ítélkeznie, és Jeruzsálemben kell kivégezni" (Tos. Sanh. 11, 7; vö. MTörv 17,13).
"Egy pillanatig se légy irgalommal iránta! ... Nem! Meg kell őt ölnöd"! (MTörv 13,9-10. vö. Sanh. 6, 8; b. Sanh. 43a Bar.)
"Ha valakire rábizonyították a káromkodást, azt meg kell kövezni. Miután megköveztétek, holttestét kössétek fel egy keresztalakú faágra" (Sanh. 6, 4; vö. MTörv 21,22).
"Éjszakára ne hagyjátok a holttestet a fán függeni" (MTörv 21,23. vö. Sanh. 6, 4).
S most lássuk az eseményeket sorjában e büntető törvények ismeretében. Jézus tisztában van helyzetének komolyságával, s a tanítványok is érzik a hátukban a nyomozó kémek gyilkos pillantásait. Vajon letartóztatják a Mestert? Vagy átokkal fogják sújtani Kafarnaumot, az egész várost? Jézus rokonsága kétségbeesett mentőakcióhoz folyamodik. Elkezdik azt híresztelni róla, hogy nem beszámítható. Márk szó szerint le is írja: "Azt mondták róla, hogy elvesztette az eszét" (Mk 3,21).
Hogy Jézus helyzete mennyire nehézzé vált, ezt a tanítványai körében megnyilvánuló elfordulás is mutatja: "Sok tanítványa visszahúzódott tőle, és már nem járt vele többé" (Jn 6,66). Jézus azonban nem ismer megalkuvást. "Így szólt a tizenkettőhöz: Csak nem akartok ti is elmenni? Simon Péter válaszolt neki: Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje"! (Jn 6,67-69.) Ismét Péter az, aki a többiek nevében megszólal, és kimondja az ünnepélyes hitvallást Jézus messiási küldetése mellett. A cím, amivel megtiszteli Jézust, hogy "te vagy az Isten Szentje", nem a szokásos messiási cím, ezt eddig csak a gonosz lelkek mondták Jézusnak. Az a megszállott, akit a kafarnaumi zsinagógában szabadított meg Jézus, így kiáltott: "Hagyj minket! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy megsemmisíts minket. Tudom ki vagy: az Isten Szentje!" (Mk 1,24.)
A jajkiáltás, amit Jézus Kafarnaumra mond, azt engedi sejtenünk, hogy saját városa is elfordult tőle: "És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz! Mert ha Szodomában történtek volna a csodák, amelyek benned történtek, a mai napig állna. Ezért mondom nektek: Szodomának és Gomorrának könnyebb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked!" (Mt 11,23-24.)
---------------folyt.köv.---------------
alex:) 2011-12-13 09:11:26
Jézust egész életében üldözték,már kisdedként le akarták gyilkolni,és anyja,apja menekülni kényszerültek...a a Világ megváltójával! Üldözöttek voltak,és nem kívánatos személyek!
A mai 21század kor keresztyén emberei,egy eltorzult evangéliumát csinál,abból hogy Jézus szupersztár! Ezeket az emberek vissza küldeném,abba a korba,s próbálják ki,milyen volt az Úr Jézus élete. „A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az
ember Fiának nincs hova lehajtania fejét.” (Mt. 8, 20).
Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint
a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Ésa. 51,8.,

Gerhard Kroll: Jézus nyomában - Az üldözött Jézus 1-rész.



Az evangélium nem beszél arról, hogy Jézus hogyan kerülte ki a letartóztatást. János csak röviden jegyzi meg: "a zsidók meg akarták ölni". De amikor Galileába megérkezett, megint éppen szombati napon gyógyít meg egy beteget. "Egy alkalommal ismét betért egy zsinagógába. Volt ott egy bénakezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Ő felszólította a bénakezű embert: Állj ide középre! Aztán megkérdezte őket: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy veszni hagyni? Azok hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek és a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák Jézus vesztét." (Mk 3,1-6.)
De Jézus nem zavartatta magát: "Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte és úgy kérlelte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette és ezt mondta: Akarom, tisztulj meg! Azonnal elhagyta a lepra." (Mt 8,2-3.)
A törvény előírása szerint, ahogyan ezt Mózes harmadik könyve részletesen tartalmazza (Lev 14,1-32), ha egy leprás meggyógyult, azt a papok egyikének hitelesítenie kellett. Ezért Jézus elküldi a meggyógyított embert Jeruzsálembe: "Menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl az áldozatot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul" (Mt 8,4).
A hatás nem maradt el. Egy farizeusokból és a főtanács hivatalnokaiból álló bizottság jött Galileába, hogy Jézus tetteit kinyomozzák. A jogi helyzet szerintük a következő volt: Jézus csodái, pl. a béna meggyógyítása, való tények, de törvényszegései is, mint a szombati kalásztépés, tények. Ez a Názáreti hamis próféta, mert lehetetlen, hogy Isten együttműködjék egy törvényszegővel, tehát csodatételei nem mások, mint az ördög szemfényvesztése. "A Jeruzsálemből jött írástudók így nyilatkoztak róla: ’Beelzebul szállta meg’ és: ’A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket"’ (Mk 3,22).
Az ördögök fejedelmének a nevét különféle változatokban olvashatjuk, mert írásmódja vitatott.[185] A latin Vulgáta, nyilvánvalóan a 2Kir 1,22 sk-től függően "Beelzebub"-nak írja, ami annyit jelent: "a legyek ura". Ez a filiszteus Ekron városának a Baálja. Az Újszövetség görög szövegében a "Beelzebul" név áll, s úgy szerepel, mint az ördög tulajdonneve. A szó jelentését, mivel a korai zsidó irodalomban nem fordul elő, nehéz meghatározni. De ez nem is fontos, mert Jézus esetében a farizeusok megállapítása azt jelentette: szövetségben áll az ördöggel! Ezért "az írástudók és a farizeusok alattomban figyelték, hogy ellessenek valamit, aminek alapján vádat emelhetnek ellene" (Lk 11,54). János azt mondja a béna meggyógyításának elbeszélése végén: "A zsidók üldözték Jézust, mert szombaton gyógyított" (5,16). Ez az "üldözték" nem akármilyen ellenségeskedés, hanem bűnügyi nyomozás súlyával történt..
---------------------folyt.köv.----------------
alex:) 2011-12-13 08:43:31
1 Kor. 13.4-8 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.
válasz erre: Imre - 2011-12-12 23:18:07 | megtekintés
alex:) 2011-12-13 08:41:58
"Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. (Luk:6,37)

irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas."


EGY MODERN CSODA
Isten megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (2Kor 5,18)

Pál apostol szavai arra a csodás békéltetésre emlékeztetnek, amely a hutu és tuszi törzsek közötti népirtás után következett Ruandában. A brutális öldöklésekben vétkesek bizonyára kemény ítéletet érdemelnének, talán halált is, de a ruandai kormányzat a gyógyulás alternatíváját kínálja. Aki nyilvánosan beismeri vétkét, bevallja részletesen a tettét, és bocsánatot kér az áldozatok családjaitól, választhatja a mérsékelt büntetést.
Csak elképzelni tudom, milyen lehet látni a családtagok arcán a gyötrelmet, amint bevallom a megvetendő cselekményeket, és bocsánatukat kérem. Még nehezebben tudom elképzelni, hogyan néznék arra az emberre, aki gátlástalanul meggyilkolta szeretteimet, - hallgatva a szörnyű részleteket - és azután én kérjem a bíróságot, bocsásson meg neki. Mégis, sok esetben, Ruandában és más afrikai országban is a bocsánatkérés és megbocsátás után igazi megbékélés következik.
Néhányan igyekeznek jóvátenni vétküket, csatlakoznak a szétdúlt falvakat újjáépítő csapatokhoz, vagy anyagi támogatást nyújtanak az özvegynek. Ezek csodálatos jelei Isten kegyelmének, és példái annak, amit tőlünk kíván. A bűn lehet kicsi vagy nagy, általunk vagy ellenünkre elkövetett, Krisztus azt kéri, béküljünk meg egymással.

Imádság: Urunk, segíts megbékülnünk mindazokkal, akiknek ártottunk, vagy akik bántásunkra voltak. Ámen.

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM AKARNAK MEGBOCSÁTANI!
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 13:18:10 | megtekintés
alex:) 2011-12-13 08:40:10
„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (5,44-45)


Vagyis „a megbocsátás visszatükrözi Isten gyermekeinek igazi természetét. Amikor megbocsátasz, feltárod az Atya természetét a világ előtt.”
„még inkább többet tegyetek, szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit ne reméljetek érte (semmi viszonzást ne várjatok), és sok lesz a jutalmatok (béretek), és a Magasságos(nak) fiai lesztek, mert Ő jóságos a hálátlanokhoz (és) gonoszokhoz is. Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok (is) irgalmas (könyörületes), és nehogy ítélkezzetek és akkor titeket sem ítélnek meg, és ne ítéljetek el senkit, és akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak (ti is bocsánatot nyertek). Adjatok, nektek is adni fognak (akkor ti is kaptok): szép mértékkel megtömötten, megrázottan, megtetézetten (túlcsordulón) mérnek öletekbe, mert amilyen mértékkel (ti) mértek, olyannal mérnek viszont majd nektek is.” (Lukács 6,35-38)

Jézus szerint az ellenség az, aki kárhoztat minket, gyűlöl minket, kihasznál és üldöz minket. (Lásd Máté 5,44) Eszerint nemcsak a világban van ellenségünk, hanem néha még a gyülekezetekben is, és talán még a sírban is.
Beszélgettem egy keresztény hívő asszonnyal, aki évekig meg nem bocsátást hordozott magában apja ellen. Apja már rég meghalt, de ez a nő képtelen volt megbocsátani neki azt, hogy évekig durva bánásmódban részesítette lányát. Ez aztán mélyen a keserűség gyökerét növelte benne, ami lassan egész életére kihatott. Öröme Krisztusban lassan megsemmisült és úgy látszott, hogy imáit az egek visszautasították, mintha az ég bronzból lett volna. Idővel állandó nyugtalanságban élt és mély zavartság képződött lelkében.
Végül szorgalmasan kezdte olvasni az Igét és Jézus szavai megítélték őt. Lassan, felülkerekedett keserűségén. Ma ez az asszony az áldások „birodalmában” él, mert Krisztusban talált erőt, hogy megbocsásson apjának. Ezt mondta, „Odaadtam az Úrnak a meg nem bocsátás szellemét és nem tudom elmondani, hogy micsoda öröm töltötte be életem. Köszönöm Istennek, éreztem a megbocsátás erejét magamban.”
angyal / József/ 2011-12-13 02:00:47
Isten a bűnt gyűlöli, de az elvetemült bűnösökért kész volt meghalni.
Meghalt azért hogy mi éljük.Földön és majd a mennyben is.
Meghalt Jocóért, Csabáért, Alexért...mindannyiunkért..értem is.
Miért minket üldöztök kedves proti tesók?
Imre 2011-12-12 23:18:07
Kedves "Rebeka" és "mcsaba"!

Az alábbi mondatra szeretnék reagálni:

"Örömmel megnyugodnék szavaid hitelességén, ha már egyszer látnám, hogy valaki protestáns beszól végre Alexnak"

Próbálkoztam én is, de kemény kioktatásban volt részem.



Cím nélkül, bármit......................

Imre - válasz erre 2011-12-07 20:34:46

’”Humor :)))

angyal / József/ - válasz erre 2011-12-05 21:52:26 Alex! Végigolvastam.
Az utolsó mondat sztem gáz egy ilyen fórumon.
A melóhelyen sokat hallani ilyent. Sztem...
válasz erre: alex:) - 2011-12-05 18:12:22 | megtekintés’”




Itt a fórumon a hozzászólások alapján tudjuk csak eldönteni, hogy ki az, aki az Úr útján kissé előbbre jár vagy többre bizatot. Sok építő hasznos olvasmányt lehet a hozzászólásokban is olvasni.

Azonban van néhány olyan hozzászólás, amit ezen a fórumon nem szívesen látok. Főleg olyan ember írásaira gondolok, aki egyszer lelkileg építőnek szánt mondanivalóval gazdagítja a fórumot. Máskor pedig éppen az ellenkezőjét teszi, amikor egy keresztyén emberhez nem méltó vicceket közöl.


Az alábbi Igék jutnak eszembe vele kapcsolatban.



Mát. 12.36
De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.

Mát. 12.37
Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.

Jak. 3.11
Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt?

Jak. 3.12
Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.

Mát. 12.34
Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj.

Különösen ez az utolsó mondat "a szívnek teljességéből szól a száj" nagyon elgondolkodtató.

Konkrétan az "alex:)" beírásaira gondolok.

Eddigi írásait olvasva hiteltelenné válik előttem.

Vagy talán valaki ellopta a jelszavát és őt akarja lejáratni a trágár viccekkel?

Segítsetek! Melyik "alex:)" az IGAZI???


Rebeka írásában olvasom az alábbiakat:

"a plébánost is ki kellett sajnos javítanom,mikor a jelenlétemben harmadszor követte el ugyanazt a hibát egy bibliai történet tanítása közben.De ő mások előtt megköszönte,amitől én jöttem zavarba.Miért is? Mert nem tartotta magát tévedhetetlennek.Én egy reformátusnak is megmondom,ha eltér a Bibliától.Kit követünk mi?"

Ezek alapján azt látom, hogy egy katolikus plébánosban több alázat van

mint egy református "alex"-ban.

Azon is le lehet mérni, hogy mennyire vagyunk az Úrban, hogy

mennyire vagyunk fedhetők. Azt vallom, hogy inkább derüljön ki most

minden bűn és fogyatkozás, mint hogy túl későn legyen.

A szeretet himnuszából idézek:

1 Kor. 13.6
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 19:42:59 | megtekintés
Jocó 2011-12-12 21:31:03
"Jézus az embert állította a zsinagóga középpontjába, ne hidd tehát, ha valaki azt mondaná, az ember egy senki, egy csődtömeg!"

- Jézus Krisztus azért jött,azért született erre a világra,hogy senki ne legyen csődtömeg."
Milyen a világ?
Megvert nők,éhező gyermekek,agyon vert idősek kiáltása égbe kiált.
Bántják egymást az emberek. Ez bizony csőd! Isten Jézus Krisztusra nézve teremtette az embert. Amikor Megváltó Urunkkal lévő közösségben rendeződik Isten és ember kapcsolat,akkor rendeződhet az ember és ember közötti kapcsolat is.
Kedves testvéreim,kedves Barátaim!
Az Isten valóban jó,de nem egy olyan jó Isten,aki elnézi a bűnt.
Isten igazságos! Igazsága és szentsége nem engedi meg,hogy a bűn büntetés nélkül maradjon. Az ember bűnös. Isten nem szereti az ember bűnét,de szereti a bűnös embert. Úgy szereti,hogy Jézusban emberré lett,hogy Őbenne legyen megbüntetve a Bűnös ember! Ha lelki értelemben a keresztre tekintünk,áldott Megváltó Urunk szenvedéseire gondolunk,el sem tudjuk képzelni,milyen kínokat élt át,amikor bűneinket magára véve így kiáltott: Én Istenem,én Istenem! Miért hagytál el engem? Miért? Mert az ember a bűnei miatt Istentől elhagyatottan születik erre a világra. Isten,megalázva magát emberré lett,hogy bűneinket magára véve,azoknak minden átkát elszenvedve,semmi ne választhasson el bennünket Tőle. Jézus Krisztus sebei mutatják,milyen Istenünk van. Olyan Isten,aki úgy szereti teremtményeit,hogy a jogos büntetésüket elszenvedte helyettük,olyan Isten,aki drága vérén megvásárolta az Ő gyermekeit. Olyan Isten,aki ítéletüket elhordozta,hogy ne kelljen ítélnie őket,hanem helyettes áldozatáért bűnbocsánatot kínálva megkegyelmezhessen nekik. Így szereti az embert Jézus Krisztus! A "tűzbe" ment érte és kihozta onnan,nem törődve azzal,hogy e világ bűnei Őt halálra égetik! Minden kínt vállalt,mindent megtett,hogy teremtményeit az örök tűz ne égesse. Ezért született meg Jézus Krisztus karácsonykor! Az igazságos Istennek irántunk lévő mentő szeretete jött el közénk,hogy Megváltónk áldozatáért kegyelmes,könyörülő Istenünk lehessen az Úr Jézus Krisztusban!
Jézus Krisztus áldjon meg benneteket!
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 19:33:31 | megtekintés
máté 9.37. 2011-12-12 21:28:25
http://www.youtube.com/watch?v=ALYjR6sldiA&feature=related

Megtaláljátok az egész filmet - bár feliratozni nem ártana - egyébként elég ismerni az Írást (Lukács evangéliuma, az elején :) )

Szeretettel Karácsonyra Mindannyiatoknak és az összes vendégnek :)
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 19:33:31 | megtekintés
mcsaba 2011-12-12 19:42:59
Örömmel megnyugodnék szavaid hitelességén, ha már egyszer látnám, hogy valaki protestáns beszól végre Alexnak (tisztelet a kivételnek, Szabados Ádámnak), hogy hagyja már abba ezt az erőszakosságát. Az evolúcióról szóló vita hevében lazán kiakaszt mindenkit, hogy ő a nagy szellemi harcos, hogy ő tudja, hogy ki az igazán megtért és ki az aki nem...
Hidd el, én megértem, a buzgóság emészti az Istenért...de többet árt, mint használ. Csak olvasd el ezt a mai felhívását is, amelyre aztán ráöntöttem a bilit: szerinte nem jó az, ha Szent Családot szemléljük karácsonykor, ez nagyon ember központú (mert ott van a Szent Szűz és Szent József?).
Meddig lehet ezzel elmenni?
válasz erre: Rebeka - 2011-12-12 19:25:16 | megtekintés
mcsaba 2011-12-12 19:33:31
Nem fogok szégyenkezni szavaim miatt.
Ő sem szégyenkezik azok a butaságok miatt, amivel az embereket elriogatja a Szentírástól vagy éppen Istentől.
És ti sem szégyenkeztek, hogy ebben cinkosai vagytok.

Viszont itt és most bocsánatot kérek minden tisztességes, nyitott gondolkodású Istenkeresőtől, vagy éppen ateistától aki erre a boldogtalan helyre téved.
Tisztelt emberiség! Nem ilyen a kereszténység!
Az Isten jó! Az Isten nem szívat senkit sem! Az Isten nem akarja, hogy agyi vagy egyéb öncsonkítást végezz annak érdekében, hogy szeressen téged!
Az Isten úgy fogad el téged, ahogy vagy! Fogadd el a tényt, hogy bármit teszel nem tudsz megtérni! Engedd, hogy az Isten szeressen és akkor majd lassan megváltozol annélkül, hogy észrevennéd.
Tisztelt emberiség! Ne hagy, hogy kicsinyes viták, emberi korlátoltságok elvegyék a figyelmedet a lényegről, aki a Szeretet.
Merjed nyugodtan, tiszta szívből szeretni azokat, akik melletted élnek. Isten szemében nem bálványimádás az, ha megdicsérsz, ha kiemelsz valakit.
Jézus az embert állította a zsinagóga középpontjába, ne hidd tehát, ha valaki azt mondaná, az ember egy senki, egy csődtömeg!
Köszönöm és bocsánat!
Rebeka 2011-12-12 19:25:16
Köszönöm, kedves Csaba őszinte gondolataidat.De miből gondolod ,hogy pont mi reformátusok nyaljuk egymást és tartsunk hazugságban felebarátainkat? Nekem ,mint hittantanítónak, sok katolikus ismerősöm van.Ha hiszed,ha nem, még helyettesítettem is egy pár órát őket katolikus hittanórán.Érdekesség kedvéért megjegyzem,hogy náluk Biblia sosem volt és úgy tanítottak.De a plébánost is ki kellett sajnos javítanom,mikor a jelenlétemben harmadszor követte el ugyanazt a hibát egy bibliai történet tanítása közben.De ő mások előtt megköszönte,amitől én jöttem zavarba.Miért is? Mert nem tartotta magát tévedhetetlennek.Én egy reformátusnak is megmondom,ha eltér a Bibliától.Kit követünk mi?Hát egyedül csak a mi Megváltó Urunkat Jézus Krisztust,aki drága vérén megváltotta minden benne hívő gyermekét.Aki Isten lévén megüresítette magát,emberré lett.Az Ő NEVÉRE fog meghajolni minden térd. Máriát tiszteljük,mert Isten engedelmes szolgálóleánya,amit ő mond ki.Lehet tőle engedelmességet tanulni. De hagyjuk az isteni voltát,társmegváltó,Isten anyja,mennyek királynéja stb -ez bizony a sötét tanítás,mint az ,,alagút''.Kérlek próbálj meg tisztelet tudóan írni,még ha más is a véleményed.Mert tudod,azt mondja az Úr :,,bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja''Zakariás 2, 12b
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 17:55:09 | megtekintés
Jocó 2011-12-12 18:34:08
M.Csaba!
"Csak nyaljátok egymást!:)
Nincs közületek egy sem, aki megmondaná szegény Alexnak, hogy sötét mint az alagút. Én megtettem helyettetek. Szeretetlenség? Meglehet. De inkább azt, mint hazugságban tartani egy felebarátomat. Elborította az agyát a katolikusellenesség, már szinte Máriából is kiszedné a gyermeket, de mivel a "ti kutyátok kölyke" szent és nem lehet ellene szólnotok, nem igaz?
Kit követtek ti?
Egy katolikus tehet akármit, szólhat akárhogy az eleve rossz, nemde?
Ha dicsér - emberek tetszését keresi, ha fedd - szeretetlen.
Ezek vagytok!"
Megmondtad neki... Tulok,agycsökevény,barom. Ahelyett,hogy szégyellnéd magadat,meg akarod magyarázni. Úgy látszik,hogy nem csak nőket gyalázol sértő szavaiddal,tulok,barom,agycsökevény,de még rágalmazol is,mert nincs szó felekezeti összetartásról,ugyanis hasonló esetben Alexet is figyelmeztetném és bárkit,ha neked ír ilyen stílusban! Mivel ezt az fórumot nem csak keresztények olvassák,ezért is jó lenne,ha tartózkodnánk az olyan keresztyén emberhez méltatlan szavaktól,amelyeket te használsz. Gondolom,hogy ezzel a moderátorok is egyetértenek valamint Balavány György testvérünk is így gondolja. Ezért megkérlek,hogy a jövőben keresztyénhez méltó módon fejezd ki magad! Mert Te sem arra lettel teremtve,hogy idióta,agycsökevény,barom stb..., szavakkal illesd embertársaidat,ráadásul nőket. Férfiként tisztelheted őket úgy,ahogyan ez egy keresztyén emberhez illik,példát mutatva ezzel a nem keresztyén olvasók előtt is! Mert ez egy keresztyén oldal leírt szavaid inkább kocsmába illenek,mint ide. Ha ezt nem érted,nem veszed tudomásul,akkor nem lehet mit tenni,legfeljebb csak imádkozni érted! Áldjon meg Téged az Úr Jézus Krisztus! Nem csak írom Csaba! Szívemből ezt kívánhatom Neked!

válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 17:55:09 | megtekintés
mcsaba 2011-12-12 17:55:09
Csak nyaljátok egymást!:)
Nincs közületek egy sem, aki megmondaná szegény Alexnak, hogy sötét mint az alagút. Én megtettem helyettetek. Szeretetlenség? Meglehet. De inkább azt, mint hazugságban tartani egy felebarátomat. Elborította az agyát a katolikusellenesség, már szinte Máriából is kiszedné a gyermeket, de mivel a "ti kutyátok kölyke" szent és nem lehet ellene szólnotok, nem igaz?
Kit követtek ti?
Egy katolikus tehet akármit, szólhat akárhogy az eleve rossz, nemde?
Ha dicsér - emberek tetszését keresi, ha fedd - szeretetlen.
Ezek vagytok!
Jocó 2011-12-12 17:22:14
"Hát ki tartsa karján a gyermeket, ha nem az anyja, te agycsökevény!
Tudod-e hogy mi az inkarnáció lényege, te tulok?"
Agycsökevény? Tulok? Barom? Úgy látszik nem csak lehülyézed embertársaidat,hanem egyéb jelzőkkel is elleted őket. "Hogy lehet valaki ekkora barom??????"
Én meg azt kérdezem ,hogyan írhat keresztyén ember ilyen szavakat: Tulok,agycsökevény,barom? Nem számít,hogy én mit gondolok,az sem számít,hogy mit gondolnak más emberek,de az igen,hogy mit szól ehhez az Úr Jézus! Előtte kell majd megállnod,mert amikor embertársadat tuloknak agycsökevénynek és baromnak nevezted,akkor ezt Vele tetted meg!
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 13:18:10 | megtekintés
Rebeka 2011-12-12 17:18:37
Helyettem beszéljen Jézus:
"Ha jó a fa,jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Viperák fajzata!Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre?Mert amivel csordultig van a szív,azt szólja a száj. A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt. De mondom nektek,hogy minden hasztalan szóról,amelyet kimondanak az emberek,számot fognak adni az ítélet napján:mert szavaid alapján mentenek fel,és szavaid alapján marasztalnak el téged." Mt 12,33-37
válasz erre: mcsaba - 2011-12-12 13:18:10 | megtekintés
mcsaba 2011-12-12 15:28:28
Lehet, hogy a végén kiderül: mégis csak gólya hozza a kisbabát?
mcsaba 2011-12-12 13:18:10
Hogy lehet valaki ekkora barom??????

Akkor a pásztorok bementek a jászolhoz, szerinted így szóltak: "Te fehércseléd, tünés kifelé! Mi a zsidók királyát keressük, nem alkudunk meg egy liberál-katolikus, antibiblikus, humanista feministával. Nem hódolhatunk előttetek, csak Előtte!"

Hát ki tartsa karján a gyermeket, ha nem az anyja, te agycsökevény!
Tudod-e hogy mi az inkarnáció lényege, te tulok?
Az hogy értünk az Ige Mária méhében emberré lett.
Ha valakit zavar Mária, azt Jézusnak is zavarnia kell.
Karácsony erről szól: az ember és az Isten egyesül.
válasz erre: alex:) - 2011-12-12 12:07:14 | megtekintés
alex:) 2011-12-12 12:07:14
Dráma és örömünnep
Aranyos bébi pihen Mária kezében, körben a pásztorok. Romantikus karácsonyi kép, de hol találjuk ebben az inkarnáció titkát? Hogyan vetkőzhetjük le az emberközpontúságot, és szólhatunk advent és karácsony valódi főszereplőjéről, Jézus Krisztusról – erről is beszélgettünk adventi interjúsorozatunkban Sípos Ete Álmos református lelkipásztorral.

http://www.parokia.hu/hir/mutat/3011/
alex:) 2011-12-09 21:57:36
Alliance imahét20010108 Egy a test és egy a lélek Ef. 4,1-16- Takaró Károly
http://laci21.dobd.hu/audio/alliance_imahet20010108_egy_a_test_es_egy_a_lelek_ef._4_1-16-_takaro_karoly-20d7FYCGm9S
alex:) 2011-12-09 07:34:47
Hálát adok a mi Istenünknek,hogy Ő mindenből a legjobbat hozza ki!
Valójában,mi mindent elszúrunk,itt magamra értem a legjobban! De amikor elolvastam THOMAS WATSON MINDEN JAVUNKRA VAN - http://www.leporollak.hu/egyhtori/epito/borzasi/TW-ALLTH.HTM
és biblikusan alá van támasztva,akkor értettem meg,hogy mindent az Istennek köszönhetünk, abszolúte!
Szeretettel ajánlom a figyelmedbe! Az Úr adjon ehhez,halló fület,
engedelmes szívet,értelmet.
-szeretettel.
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-09 01:45:20 | megtekintés
angyal / József/ 2011-12-09 01:45:20
Milyen jó a mi Urunk!
Bármiből, bárkiből képes a jót kihozni.
A dicsőség mindenért az Ővé.
válasz erre: alex:) - 2011-12-08 16:37:32 | megtekintés
alex:) 2011-12-08 16:37:32
Varnus Xavér és Döglégy Zolee bemennek egy templomba. Az ajtón beérve fogadást kötnek, hogy ki előtt fog a pap előbb keresztet vetni. Xavér leül az orgonához és elkezd rajta gyönyörűen játszani, míg Zolee leül a padok közé, felrakja a lábát, és elkezdi köpködni a szotyolát. Kis idő múlva Xavér ámulva látja, hogy a pap keresztet vet Zolee előtt.
Mikor kimennek a templomból, megkérdi:
- Ezt meg hogy csináltad? Én gyönyörűen játszottam az orgonán, te a lábadat lógattad és szotyiztál és mégis előtted vetett keresztet a pap. Mire Zolee:
- Az úgy volt, hogy odajött hozzám a muksó és azt mondta:
- Felállsz (felfelé mutat), összeszeded a szemeted (lefelé mutat), szólsz a haverodnak, hogy ne ba..og.ssa az orgonát (balra mutat) és kitakarodtok a templomból (jobbra mutat).
/kedves Testvéreimnek betettem ezt a humort,ha József testvérünk,nem szólja meg,talán nem is írnék róla.De most éppen azért írok róla :-)

Nézzük a két emberünket,egyik Xavér,a másik Döglégy!Fogadást kötöttek,de ez mögött vajon milyen elbizakodottság van,Xavér által? Döglégy meg provokatív, kitűnni, feltűnni ember,aki a hecc" kedvéért,miért is ne,fogadott volna,hiszen Ő a macsósság úgymond,képviselője,és hű marad ehhez,a név köti!
Xavér jónak gondolta magát,pláne Döglégyhez képest......hiszen ő szépen tud orgonán játszani,tehát már a Döglegyet,lenézte....
És mégis amikor látja hogy a pap,a Döglégynél vetett keresztet,hát elámult! és imigyen gondolkozott: - Micsoda,hát nem előttem esett esett térdre a pap,hát nem engem ünnepel? Hiszen én jó vagyok,a Döglégy meg borzalmasa bűnös!
Pap bácsi,belép,mint harmadik személy,aki rendre utasította emberünket Zoolét,te Döglégy,kifelé!!!!
Jézus,mikor utasított el egy bűnös embert? Pont azokat kereste!
Jézusnak nem kellenek a jó fiúk! A pap bácsinak,meg kellett volna állni,és az élő Istentől elkérni s Szentlelket,s Általa a Döglegyet megszólítani.
Az ördögnek teszünk ezzel szívességet,hogy kipateroljuk Isten templomából a nehéz fiút! Jézus nem paterolta volna ki,mert Ő azért jött,hogy az Atyjának hűségesen szolgáljon! Jézus nem volt sztár,kérem,sőt közellenségnek titulálták! Állandóan az okos farizeusok molesztálták,hülye demagóg kérdéseikkel,de Jézus a szívükbe látott,és látta a szívük indítékát!Jézus beült paráznákhoz,vámszedőkhöz,Döglegyekhez! Miért? Mert a BŰNÖSÖK barátja és nem a jó fésült,intellektuált Xavérhoz,aki bűntelennek mondja ki magát!
Mit tettem volna a pap bácsi helyett?
Leültem volna Zooele mellé és beszélgetnék vele,mert kíváncsi vagyok az ő életére,és a keresztdicsőségét az Úr Jézus által felragyogtatnám,hiszen ez Győzelem,Zooélnak is,az ellenségnek az Ördögnek vereség!
Szemkontaktus,és az Úr Jézus Igéje,reá mutattam volna:"Fiam Téged hazavár és már régóta Reád vár,csak gyere haza mert a legszebb köntöst akarja reád adni,a legfinomabb lakomával,csak gyere már,mert az Atya már régóta VÁR! Ámen.
alex:) 2011-12-07 08:26:56
Uram! Ahhoz, hogy Téged hívjalak, nem kell okos-telefon, skype vagy egyéb modern eszköz, csak imádkoznom kell. Csak??? Megteszem én ezt naponta? Szakítok rá időt, vagy túl sok a dolgom? Ezt Te mind tudod. Lassítanom kell, hogy a Veled való kapcsolatom minősége ne szenvedjen csorbát. Sőt, ez minden egyéb részletére is hat az életemnek. Bocsáss meg, ha megfeledkezem rólad… Ámen
alex:) 2011-12-07 08:26:41
Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.
alex:) 2011-12-07 08:26:36
Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)



Néhány héttel ezelőtt nagyobbik fiam meglepő kérdéssel állt elém: „Apa! Istennek mennyi a telefonszáma?” Nos, ez volt az a pillanat, amikor nagyon gyorsan kellett összeszedett, érthető és hiteles választ adnom úgy, hogy volt rá kb. 2,8 másodpercem. Gondolkodás nélkül vágtam rá egyik gyermekénekünk első sorát szabad fordításban: „Kis telefonom van nekem, két összetett kezem…” azaz, valójában Istennek nincs telefonszáma, de van telefonja, amin mindig hívható.

Tágra nyitott szemmel figyelt rám a kicsi szentem, és elfogadta válaszomat. Mit tehetett volna…? De hogy mit értett meg belőle, azt hiszem, tíz éven belül kiderül. Egy biztos: kihallhatta ebből is, hogy Isten bármikor felhívható, Vele bármikor lehet beszélni, csak a kapcsolatot kell Vele megtalálni. (Lovász Krisztián)
alex:) 2011-11-02 10:42:39
Az Úr áldjon meg Téged szeretett Bence testvérünk !
Meghallgattam amit küldtél testvérünknek,igehirdetést. Simul justus et peccator nekem is átküldte,azért írom így,mert ő kért meg reá,és én betartom a kérését. Az igehirdetésed,minden szaván át jött az élő Úr szava,s bevallom többször elpityeregtem magam! Isten szavát úgy hallottam és értettem,mint egy kisgyermek,és hozzám beszélt a szerető édes atyánk. Olyan nagy szeretettel körbevezetve,minden cselekedeteimre reá mutatott,és megint az Ő hatalmas nagyságát tárta fel előttem a porszemnek,a dicső Király akit én már az Uramnak hívhatok,az Ő szent Nevéért,az Ő tökéletes áldozatáért! Nagyon hálás vagyok az Úrnak Bence,hogy kegyelembe fogadott minket! Sajnos a testvérünk nem tudta meghallgatni,akinek elküldted,de én sem tudom ezt felé rendbe tenni,és megszeretnélek kérni,és ha szabad,akkor az aliansz imahét dobozba linkeld be az Igehirdetésed.Köszönöm.
Rebeka 2011-10-31 23:52:33
http://w697.dobd.hu/audio/cseri_kalman_-_reform_vagy_reformacio-5xAeqVJztva
válasz erre: Rebeka - 2011-10-31 23:49:34 | megtekintés
Rebeka 2011-10-31 23:49:34


Dobd.hu - Cseri Kálmán - Reform vagy reformáció?


ti 2011-10-09 13:13:21
szia, ennek örülök, üdv, istván
válasz erre: alex:) - 2011-10-09 07:22:39 | megtekintés
alex:) 2011-10-09 07:22:39
Szia István,örülök,hogy olvashatlak.
Most csak röviden válaszolok /nagyon jól vagyok hiszen az Úr éltet,mert Őt nézem,és szüntelenül tanulom a dicsőségét,mely semmi földi tüneményekhez nem fogható! Az én Uram az Úr Jézus csodálatos Hatalmas Erős,és Igazságos,Szerető Isten!
-majd még folytatom,addig is az Úr áldjon! alex:)
válasz erre: ti - 2011-10-08 16:03:32 | megtekintés
ti 2011-10-08 16:03:32
szia, mi újság, hogy vagy? üdv, istván
válasz erre: alex:) - 2011-10-03 16:16:52 | megtekintés
alex:) 2011-10-03 16:16:52
Figyeljünk oda a gyermekeinkre!!!!

Jézus különös módon szerette a gyermekeket,s mindig őket hozta fel,ilyeneké a mennyek országa!
Megmondom őszintén ebben nem jeleskedem,de amióta bennem az Úr Lelke erősebben jelez,azóta ha reájuk gondolok,szemeim könnybe lábad,hiszen ők még nem megváltottak,hanem jelenleg a kárhozatban vannak. Nem jeleskedek jól az imádságterén,úgymond hanyag vagyok,és sokszor automatára teszem magam,s ledarálom,az imát!
Itt a testvérek nálam sok rosszat észrevettek! Jogosan! De szomorúan írom,én ennél sokkal rosszabb vagyok,itt még szépítve írnak rólam! Isten a tanúm,nekem sok a bűnöm,és az Úr ezt mind magára vette,és én tudom akinek sok bocsátott meg,az annál jobban szeret! Tudjuk,egy komisz világban élünk,ahol mindenki rohan,aki pedig nem az a bablevesről akar beszélni-hát velem ezt már nehezen! Mert nem érdekel,de Isten evangéliuma,nagyon,és azon kapom magamat,ma is keveset tanultam,és többet tehettem volna Isten országáért. Ott vannak a szép gyermekeim,akik hallják az evangéliumot,de nem akarják Isten szeretetét! Ekkor eszembe jut:
Ef 2,1-3: „Titeket is
megelevenített, akik halottak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ
folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség
fiaiban munkálkodik; Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban,
cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek
is”. Rm 3,11: „Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent”.Azaz halott az értelem,az érzelem,és az akarat,mind a kettő fiamnál! Mit tehet ilyenkor az ember? Ne tegyünk akkor semmit,mert mindent Isten csinál? Nekünk pedig parancsban van adva :Tanítván ıket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Máté 28:16-20)
Hirdetni kell a jó Hírt,az Öröm Hírt,az örök szent Evangéliumot!
Imádkozok őértük,és ezt esedező lélekkel,remegő térdekkel,hogy vigye be őket az Ő mennyei országába,mert már tudom hogy valós a kárhozat. Ők azt gondolják nem figyelek reájuk,nos nincs könnyű dolgom,mert a kisebbiket zavarja ha nagyon figyelem. A nagy aki már önálló életet él,és házas,nem szeretném elkövetni,hogy belekotyogjak a privát életében,de figyelek reá-"titkosan"
És amikor kellő alkalom nyílik,hát akkor mondom neki is az én csodálatos Megváltó Uramat! De csak addig amíg ő jónak látja.
Minap berohant,és megjegyzést tett a székemre. Nevettem,mert mondtam neki, hagyd,ez nagyon gaj!(munkaszék)
Aztán elhívott magához,közben a testvérét is.De nekem tovább kellett száguldoznom,mert Istentiszteletre mentem.De rögtön kiszúrtam a sok dobozok között az én dobozomat,ahogy vezettem,szinte tudtam,miért cikizte a székemet.Visszamentem,és a Viktor fiam,megkérdezte:-"Na tudod melyik a tied? "
Tudom fiam. A film vetítő lejátszotta,hogy akkor miért lett érdekes az a szék? És a sok dobozok közül kihúztam,hogy ez bizony az enyém!
Másnak ez hókusz-pókusznak hatott.De ez csak figyelem volt.
-Mindenre oda kell figyelni! Még amire azt mondanánk,ez semmi,mert éppen Isten abban mutatkozik meg a legjobban! Isten gondolatai,sokkal magasabb reptű,és éppen abban mutatkozik meg csodálatos ereje,hogy akit semmiben veszünk és lenézünk,Ő meg felemel,és a legszebb a legcsodálatosabb dolgokat mutat meg rajta!
Dávid a parittyájával! Győzött,mert az Úr vele volt!
Bevédhetjük magunkat ezzel azzal,de minden borul!
De ha valaki az Istenre bízza magát,nos,az a Tökéletesen nem fog DE Benne,az élő Istenben soha nem fogunk csalódni!
" Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Nagy és erős Isten; Minden műved dicsér az ég-, föld- s tengeren! Szent vagy, szent vagy, szent vagy, áldott, véghetetlen: Három személyben egy áldott Isten!"
alex:) 2011-09-30 12:49:04
Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy „hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve” (ApCsel 13,48). Itt is azt találjuk, hogy akik az örök életre voltak rendelve, azok hitre jutottak. Arról a titokról, hogy ki jut el a Jézus Krisztusba vetett hitre, arról többek között a magvetőről (vö. Mt 13,3-9. 18-23) és az adós szolgáról (vö. Mt 18,21-35) szóló példabeszédekben is szólt a Megváltónk. Az Isten igéjét jelképező magot minden rendű és rangú embernek hirdetik, de csak a jó földben (az előkészített és megmunkált szívben) hoz valódi termést. Az adós szolgánál pedig azt láthatjuk, hogy az Isten szeretete nem megtérésre indította a szolgát, hanem megkeményítette őt az Istennel szemben. Ezért teszi fel Pál apostol jogosan a megrázó kérdést: „Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít (Róm 2,4)?” Van, akit az Isten jósága végül is megtérésre indít, mást viszont megkeményít. Az „emberi szív” úgy keményedik meg, úgy válik érzéketlenné, hogy nem akar engedni az Isten Lelke jóra történő befolyásával szemben. Amikor valakit a Szentlélek bűnbánatra hív, és ő elfordul ettől, elvicceli, elnyomja magában, vagy megmagyarázza a bűnét, hogy az miért is helyénvaló, ilyen esetekben keményedik az ember szíve. A Szentlélek ismét érinti, az ember újból ellenáll, és a szív mind keményebb és keményebb lesz egészen addig, amíg az Isten sem tud mit kezdeni a bűnével azonosult emberrel (vö. Mt 23,37: „hányszor akartam, és te nem akartad”). Ez a Szentlélek elleni bűn állapota, amelyre nincsen bocsánat, azért nincs, mert az ilyen ember nem képes őszinte bűnbánatra jutni.

Senkinek azonban nem szükségszerű Isten hívásának és vonzásának ellenállni, lehet annak engedelmeskedni is, és ehhez az Istentől erőt kell kérni minden nap. Ilyenkor az ember jelleme Isten szándékai szerint formálódik. A királyi menyegzőről szóló példabeszédet például Jézus azzal zárta, hogy „sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” (Mt 22,14). A király (az Atya) elküldte szolgáit a meghívottakhoz, de azok csak a kifogásokat keresték. Az egyik a földjéhez, a másik az állataihoz, a harmadik a feleségéhez ragaszkodott jobban. Az első meghívottak megkeményítették magukat az Isten üdvösségre hívó szavával szemben. A király ki is jelenti: „A menyegző ugyan kész van, de a meghívottak, nem voltak méltók (Mt 22,8)”. „Senki a meghívott férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat (Lk 14,24)!” Ezzel szemben, akik elfogadják az Isten irántuk való szeretetét Krisztusban, azok hit által fokozatosan magukra öltik „mint Istennek választottai” a könyörületes szívet, a jóságosságot, az alázatosságot, a szelídséget, a hosszútűrést; egymást elszenvedik, egymásnak megbocsátanak, és mindezek fölött magukra öltik a szeretetet, ami a tökéletesség köteléke (vö. Kol 3,12-14). Egyszerűen szólva nemcsak Krisztus áldozatát fogadják el hittel a bűneikért váltságul, hanem a Szentlélek erejével és az Isten igéje követése nyomán meg is akarnak szentelődni, hogy legyen „menyegzői ruhájuk”, alkalmasságuk (és ne csak jogcíműk) a mennyre (vö. Mt 22,12).

Végezetül érdemes fontolóra venni a Római levél kilencedik fejezete alapján azt a részletet, amely nyomán némelyek állítják, hogy Isten egyeseket üdvösségre, másokat kárhozatra rendelt volna (vö. Róm 9,15-23). Pál apostol Jeremiás könyvének 18-dik fejezetére utal, amikor felteszi a kérdést: „Avagy, nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon anyagból némely edényt tisztességre készítsen, másikat dicstelenre (Róm 9,21)?” Gondoljunk például egy-egy nemes vázára vagy hamutartóra ebben az esetben. Kétségtelen, hogy a fazekas dönti el, hogy abból az agyagból, amit a kezében formál, milyen edény lesz, ez azonban valaminek a következménye, annak, hogy az agyag enged-e a fazekas keze formálásának, vagy ellenáll neki. Ezt olvassuk Jeremiásnál az említett igeszakaszban: „És elromlott az edény, amelyet az agyagból készített a fazekas kezé
válasz erre: alex:) - 2011-09-30 12:48:09 | megtekintés
alex:) 2011-09-30 12:48:09
„Én választottalak titeket”

Jézus így szólt a tanítványaihoz az utolsó vacsorán: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek (Jn 15,16 / Szent Jeromos Kat. ford.).” Jézusnak ezek a szavai nemcsak a tizenegy apostolra vonatkoznak ott az utolsó vacsorán, hanem minden Istenben bízó, és Őt szerető emberre is. Júdást nem választotta ki Jézus, hanem ő maga furakodott a tanítványok közé (vö. Lk 9,57-58), ezért mondta Krisztus azt, hogy „nem mindnyájatokról mondom; tudom én kiket választottam” (vö. Jn 13,18).

Mi alapján és mire történik Isten részéről a kiválasztás? Isten kiválasztása szeretetből és ingyen kegyelemből történik (vö. Róm 9,16; Ef 2,8; Róm 3,24), abból a célból, hogy az, akit kiválasztott, részese legyen örök korszakokon át az Ő szeretetének, és az Ő romolhatatlan, örök életének. Ezt előre elrendelésnek (predestinációnak) nevezi a Szentírás. Mi az előre elrendelés Isten részéről? A jó Istenről azt írja a Szentírás, hogy nemcsak a jövőbeli cselekedeteinket ismeri és tudja, hanem a jövőbeli gondolatainkat is: „ami a lelketekben készül, én tudom” (Ez 11,5b; 5Móz 31,21). A Teremetőnknek végére-mehetetlen a bölcsessége (Iz 40,28: Károli ford.). Ezzel függ össze, hogy előre tudja, hogy az emberek közül ki lesz az, aki az Ő szeretetére viszontszeretettel, az Isten igéjére pedig hittel, és hitből fakadó engedelmességgel válaszol. Mindazok, akik az Isten szeretni fogják, azok számára az Isten már a teremtés előtt üdvösségtervet készített, és rendelkezett arról, hogy minden segítséget és kegyelmet megkapjanak az életükben ahhoz, hogy eljussanak az üdvösségre. Ezt nehéz elhinni, pedig a Szentírás erről beszél. Ezt írja erről Pál apostol a Rómaiakhoz írott levelében a pontosított fordítás szerint: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden együtt munkálkodik a jóra, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. Mert akiket előre ismert, előre el is rendelte, hogy azok az ő Fia képmásához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött a sok testvér között. Akiket pedig előre elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette (Róm 8,29-30).” Tehát az evangélium fontos részét alkotja az, hogy a hívő ember üdvösségének az elnyerése biztos alapokon, a mindent tudó és mindenható Isten rendeletein nyugszik. A „szíveket ismerő Isten” (ApCsel 15,8) akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (1Tim 2,4). Ebből az igéből az is következik, hogy az Úr senkit sem rendel el előre a kárhozatra. Neki üdvösségterve, megváltási terve van, a sátánnak pedig elveszejtési terve. Ezt azért hangsúlyozom, mert Kálvin János tiszteletre méltó reformátor nyomán elterjedt a kettős predestináció tanítása, melynek lényege, hogy az Isten egyeseket üdvösségre rendelt, másokat pedig kárhozatra. Ilyen a Biblia teljes összefüggését vizsgálva biztosan nem létezik.

Ha olyan Isten létezne, aki egyeseket már előre a kárhozatra rendelt volna, akkor én egészen biztosan nem lennék hívő ember, mert nekem ilyen Isten nem kell! Ha ez lenne az egyedül igaz hit, én akkor inkább a hitetlenséget választanám, mert nem tudnék együtt élni azzal a gondolattal egy örökkévalóságon át, hogy olyan Istenünk van, aki „szórakozik” a teremtményeivel, vagy legalább is egy részükkel. Ezzel szemben a Szentírás azt tanítja, hogy Isten maga a szeretet (1Jn 4,8.16), Ő minden ember üdvösségét akarja (1Tim 2,4; Jn 3,16). Az, hogy nem mindenki fog üdvözülni, az már az ember bűnben való megkeményedésén és nem Isten szeretetén múlik. Azt írja az apostol, hogy „az Istent szeretőknek minden együtt munkálkodik a jóra”. A „minden” szócskában a megpróbáltatás és a szenvedés is benne van. A hívő embert érő rossz, igazságtalanság vagy szenvedés is a javára válik, mert Isten végül is „elfor
válasz erre: alex:) - 2011-09-30 12:30:43 | megtekintés
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.