Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-11-12 18:00:00

Prostituáltakkal múlatta az időt a volt IMF-vezér

Orgiák állami pénzeken

Fehér szakállt növesztett, és a felmérések szerint ő a legnépszerűtlenebb politikus Franciaországban. Strauss-Kahn most újabb szexbotránnyal kénytelen szembenézni.

Az év talán legnagyobb botrányát tudhatja a háta mögött, becsületén örökre csorba esett. Dominique-Strauss Kahn – az IMF korábbi vezérigazgatója – egy szobalány miatt bukott el szinte mindent, amit elért eddigi életében. Mint ismeretes, Kahnt egy New York-i luxushotel szobalánya azzal vádolta, hogy megerőszakolta őt. A vádakat bizonyítékok hiányában ejtették, de most újra a címlapokra került a volt IMF-vezér, ezúttal is egy szexbotránnyal hozzák kapcsolatba a nevét.


Öröm állami pénzeken

A legfrissebb vádak szerint a franciaországi Lille városában egy helyi üzletember – vélhetően állami pénzen – szexpartikat szervezett a helyi luxushotelben befolyásos politikusoknak, természetesen örömlányok résztvételével. A Carlton hotelben francia prostituáltak és belgiumi „vendégmasszőrök” gondoskodtak a politikusok önfeledt perceiről. Emellett állítólag „mobil-örömlány” szolgáltatást is szerveztek, így ha egy politikus úgy kívánta, akkor Amerikába vagy a világ bármely pontjára küldtek neki prostituáltat.


Dominique Strauss-Kahn és Pierre Moscovici.  Fotó innen

A hatóságok közlése szerint az üggyel kapcsolatban eddig nyolc embert gyanúsítanak, köztük egy magas rangú rendőrtisztet, egy lille-i ügyvédet és a partikat szervező üzletembert is. Ötüket előzetes letartóztatásba helyezték. A most kirobbant botrány mélyen alááshatja a rendőrség tekintélyét, ugyanis szemet hunytak a maffia által irányított prostitúció felett, nem beszélve arról, hogy részt is vettek ezeken az állami pénzeken rendezett orgiákon. Az, hogy befolyásos politikusok is voltak a vendéglistán, még tovább bonyolítja az ügyet.

A Le Monde információi szerint a prostituáltak házhoz is mentek: volt, hogy az Egyesült Államokba, vagy éppen Európa számos pontjára repültek DSK-hoz és más politikusokhoz. Sőt: a felröppent információk szerint a volt IMF-vezér egy nappal a május 14-i letartóztatása előtt Washingtonban élvezte a masszőrlányok kényeztetését.

A Le Point francia lapnak egy prostituált is nyilatkozott, természetesen név nélkül. Elmondta, hogy az első szervezett légyottra 2009-ben került sor egy párizsi luxusszállodában, ahol DSK-val mulatta az időt. A szolgáltatásáért cserébe 900 eurót kapott a közvetítőjétől. Ezt követően 2010-ben többször is igénybe vették a szolgáltatásait. Egy másik, Jade néven ismert prostituált a Nord Eclair francia lapnak elmondta, hogy 2010 januárjában találkozott Kahn-nal Washingtonban. A légyottot követően nem a politikus, hanem a közvetítő üzletember fizette ki a szolgáltatásait. Egy történetet is elmesélt, eszerint DSK körbemutatta neki az IMF-székházat, sőt egy közös fotó is készült kettejükről a politikus irodájában.

A politikusok névsorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de Dominique Strauss-Kahn állítólag bizonyítottan részt vett az orgiákon. A volt IMF-vezér tagadja a vádakat, de olyan sms-ek kerültek elő, amelyek feketén-fehéren bizonyítják, tényleg ott volt. A Libération balliberális napilap közlése szerint DSK és barátja, Fabrice Paszkowski Bécsben és Madridban is részt vett ilyen elit partikon. A napilap egyébként úgy véli, hogy más szocialista politikusok, köztük Pierre Moscovici vagy Christophe Borgel is érintett lehet.

Dominique Strauss-Kahn tagadja a vádakat, szerinte a média akarja őt „meglincselni”. Henri Lecrec, a politikus ügyvédje a Guardiannak elmondta: nem kívánják kommentálni a megjelent vádakat. Annyit azonban elmondott, hogy ez idáig még nem hallgatta ki ügyfelét a rendőrség.

 

– mi (forrás: Guardian)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Prostitúció
  • Saját anyja adta el örömlánynak
  • Eladta a lányait prostituáltnak (interjú)
  • A prostituáltak védőszentjét ünnepeljük
  • Gyermekprostitúció: egy helyben toporognak a hatóságok?
  • Nem egyszerű a prostitúció elleni harc
  • A svéd nagykövet szerint a prostitúció gyorsan növekvő illegális üzletág
  • Magyar prostituáltakat mentenek Svájcból
  • Egy véren vagyunk megváltva romák és magyarok (dokumentumfilm)
  • Családi vállakozások kezében a magyar prostituált biznisz?
  • Afrikai nőkkel kereskedő bandát fogtak el
  • További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • További cikkek IMF
  • Portugália bedőlését jósolják
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • Őket mentené az MSZP
  • Beteges hiúsága miatt távozzon Orbán?
  • Amiben Lagarde és Fellegi is egyetért
  • Független-e a magyar jegybank? Itt a válasz
  • Ilyen még nem volt: elzárja a pénzt az EU?
  • Tragédia lenne az IMF nélkül?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.