Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-05-15 20:00:00

Két éve magyar nővel való viszonya szivárgott ki Strauss-Kahn-nak

Francia szocialisták: Sarkozy rendezte meg a szexbotrányt

Az IMF-elnök elleni vádemelés elemzők szerint súlyos csapás Görögországra és a francia szocialistákra. Az elnök ártatlannak vallja magát. A vád egy szobalány vallomásán alapszik.

A New York-i rendőrség szerint nemi erőszakot próbált elkövetni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Korábban egy magyar közgazdásznővel való viszonya miatt már rende utasítoták: 2008 januárjában nagyon közeli kapcsolatba került egy magyar beosztottjával, Nagy Piroskával. Akkor bebizonyosodott, hogy a nő önként ment bele a viszonyba, de Valutaalapot kényesen érintette az ügy kiszivárogtatása.


Azt állítja, nem történt meg az inzultus

Strauss-Kahn francia állampolgár, nem rendelkezik diplomáciai mentességgel. Szombat délután vették őrizetbe a New York-i John F. Kennedy repülőtéren. A szexuális zaklatás és a nemi erőszak kísérlete egyaránt súlyos bűncselekmény, amelyért akár 15-20 év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság. A személyi szabadság korlátozásának büntetési tétele háromtól öt évig terjedő szabadságvesztés. A New York-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy a Times Square-en fekvő Sofitel luxusszálloda egyik szobalánya tett feljelentést a rendőrségen szexuális erőszak miatt.

Rendőrök vizsgálódnak a szállodában

A 32 éves nő elmondása szerint helyi idő szerint szombaton 13 óra körül történt a bűncselekmény. Azt állítja, Strauss-Kahn szobáját kellett volna rendbe tennie, s miközben a lakosztály halljában dolgozott, a vendég meztelenül kijött a fürdőszobából és letámadta. Előbb berángatta a hálószobába, de ott még sikerült elhárítani közeledését. Ezután a fürdőszobába vonszolta, ahol orális szexre kényszerítette és közben megpróbálta alsóneműjét leszedni. A nőnek végül elmondása szerint sikerült kimenekülnie és a történtekről tájékoztatta kollégáit.


Sarkozy keze lehet az ügyben francia internetezők szerint

A New York-i rendőrség  az indulni készülő repülőgépről rángatta le a 62 éves férfit. Az IMF vezetője ma Berlinben találkozott volna Angela Merkel német kancellárral, hétfőn pedig részt vett volna az Unió pénzügyminiszteri tanácsának ülésén. Egy német kormányforrás szerint a találkozó elmarad, a valutaalap nem küld más vezetőt Strauss-Kahn helyett a tervezett megbeszélésre.

Strauss-Kahnt a 2012-es francia elnökválasztásokra a szocialisták legesélyesebb jelöltjeként emlegették. A közvélemény-kutatások szerint jóval magasabb a támogatottsága, mint a jelenlegi elnöknek: április 28-án a öt százalékpontos előnyt mutattak átlagosan a statisztikák. A történtek, ha igaznak bizonyulnak, megsemmisítő csapást mérnek a francia szocialistákra. Az eddig nyilatkozó francia politikusok az ártatlanság vélelmének hangsúlyozása mellett kételyeiknek adtak hangot. Internetes kommentelők máris azt feszegetik, hogy a népszerűtlen államfő, Nicolas Sarkozy „piszkos kampányának nincs-e köze az incidenshez".


A legérzékenyebb pillanatban történt?

Strauss-Kahn, ügyvédje, Benjamin Brafman azt nyilatkozta a Reuters-nek: az elnök letartóztatása jogszerűtlen volt.  Strauss-Kahn volt a tervek szerint  az euróövezet pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán vett volna részt holnap. A találkozón a tisztviselők megvitatnák a Görögországnak nyújtandó  110 milliárd eurós (155-milliárd dolláros) hitelcsomagot. Ennek híján az ország  nem tud visszatérni a piacokra, hogy finanszírozza az adósságát a jövő évben.

 

Dominique Strauss-Kahn a feleségével

Bár az IMF által kiadott közlemlény szerint a szervezet továbbra is teljes mértékben működőképes, a Bloomberg idézi az esettel kapcsolatban Bessma Momani professzort, a kanadai Waterloo egytetem Politikatudományi Tanszékének vezetőjét, aki szerint „a legérzékenyebb pillanatban” érkezett a szörnyű hír”, akkor, amikor az Alapnak a legnagyobb stabilitásra lett volna szüksége. 

A 2008-as botrány során Strauss-Kahn valóban félrelépett, az azonban nem valószínű, hogy a nemzetközi szervezetek vezetői  soha sem követek el hasonlót; érdekes, hogy ezt az ügyet alaposan megszellőztett a sajtó. Az IMF-elnök akkor  bocsánatot kért a munkatársaitól és családjától. Felesége a neves a francia televíziós újságíró, Anne Sinclair. Négy gyermekük van.

MTI, mi, Reuters, Bloomberg

 

 

  

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.