Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Hírsor
    2012-01-13 10:16:00

    Amiben Lagarde és Fellegi is egyetért

    Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben, és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait az országban.

    Ebben állapodott meg csütörtök esti washingtoni találkozóján Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.

    A magyar fél által kiadott közlemény szerint Fellegi Tamás megerősítette a magyar kormány elkötelezettségét amellett, hogy ezeket a célkitűzéseket megvalósítsa egy közös egyetértéssel elfogadott program keretében. A miniszter hangoztatta az időtényező fontosságát, s rámutatott, hogy Magyarország az EU tagállama, s minden IMF-programról folytatott megbeszélésről egyeztetnie kell az unió vezetésével, ezért a magyar delegáció hamarosan megbeszélést folytat az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal is.
    A tárca nélküli miniszter kifejezte a magyar kormány készségét arra, hogy megvitassa a részt vevő felek valamennyi felmerülő aggályát.

    Christine Lagarde IMF-vezérigazgató közleményében rámutatott, hogy a valutaalap, mielőtt eldönti, mikor kezdi el a tárgyalásokat egy készenléti megállapodásról és elkezdi-e őket, szükségesnek tartja, hogy olyan konkrét lépéseket lásson, amelyek a kormány erős elkötelezettségét mutatják, hogy minden olyan politikai kérdésben lépni fog, amely lényeges a makrogazdasági stabilitás szempontjából.

    "Az európai hatóságok és intézmények támogatása szintén kulcsfontosságú lenne az új program sikeres megvitatásához"- hangzott az IMF vezetőjének közleménye.
    A megbeszélésen részt vett Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Szapáry György washingtoni nagykövet.

     

    MTI

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

    További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • További cikkek IMF
  • Portugália bedőlését jósolják
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • Őket mentené az MSZP
  • Beteges hiúsága miatt távozzon Orbán?
  • Független-e a magyar jegybank? Itt a válasz
  • Ilyen még nem volt: elzárja a pénzt az EU?
  • Tragédia lenne az IMF nélkül?
  • Fellegi Németországban folytatja

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.