Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-07 19:30:00

Pénteken barátságos meccset játszik a válogatott Liechtenstein ellen

Gera Zoltán nagy fájdalma

Szépen, értsd: győzelemmel szeretne búcsúzni Albert Flóriántól a magyar válogatott. A Puskás Ferenc Stadionban pénteken Liechtenstein vizitál egy barátságos meccsen.

„Nagyon sajnálom, hogy eltávozott közülünk, igazi példakép, nagyszerű ember volt – mondta az MTI-nek a telki edzőközpontban Gera Zoltán csapatkapitány az előző héten eltemetett Albert Flóriánról. „Sokat találkoztam vele, még akkor, amikor a Ferencvárosban futballoztam, mindig jó tanácsokkal látott el. Nagy fájdalom ez nekem és a futballtársadalomnak, szeretnénk az emlékére egy jó mérkőzést játszani pénteken.”


Gera: jó döntés volt a WBA

A West Browich Albion légiósa sérülése miatt majdnem féléves kihagyás után tért vissza szombaton az Arsenal stadionjába. „Talán nem volt a legszerencsésebb éppen az Arsenal ellen visszatérni, ugyanis ott még akkor is nehéz dolgom lett volna, ha százszázalékos állapotban és játékban vagyok. Ugyanakkor úgy érzem, jelen pillanatban egyedül a meccshiány az, amivel küszködöm, a finom mozgásokat kell még visszanyernem, de remélem, ezek már a pénteki összecsapáson visszajönnek. Nagyon sokat fejlődött a klub és a csapat. Sok jó játékosunk van. Célunk a biztos bennmaradás, de úgy gondolom, akár 8-10 együttesnek is lehetnek majd a végén kiesési gondja, így nagyon kiélezett helyzetre számítok” – mondta Gera, aki hozzátette: szerinte jó döntést hozott, amikor nyáron a Fulhamtől éppen korábbi klubjába tért vissza.


Tőzsér: minden magyar embernek legenda

Szintén régen szerepelt a válogatottban Tőzsér Dániel, igaz, a Genk támadója folyamatosan és főként eredményesen játszik klubjában, ám a belga bajnoki arany és a sikeres BL-szereplés ellenére sem kapott még lehetőséget Egervári Sándortól. „Elég hosszú idő telt el azóta, hogy normális meghívóval lehettem itt a válogatottban, nem csak amolyan vésztartalékként – nyilatkozta a 18-szoros válogatott, akiről a múlt heti, Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után André Villas-Boas, a londoniak mestere a következőket nyilatkozta: az, hogy a Genk pontot rabolt ellenük, elsősorban Tőzsérnek köszönhető, aki szerinte igen magas szinten irányította a belga csapatot.

Miért a Puskás-stadionban?
A válogatott pénteken 18 órától eredetileg Székesfehérváron fogadta volna Liechtensteint, de az MLSZ úgy döntött: Albert Flórián emlékére a Puskás Stadionba viszi a meccset. Négy nappal később – idei utolsó összecsapásán – Lengyelországban játszik Egervári Sándor csapata.

 

 

 

 

 

 

„Volt egy kis összevisszaság mostanában, három mérkőzésen is belső védőt játszottam, de azóta már megbeszéltük az edzőmmel, hogy jobb lesz nekem az eredeti posztomon, azaz a középpályán” – mondta Tőzsér, aki korábbi Fradi-játékosként szintén megemlékezett Albert Flóriánról: „Flóri bácsi nemcsak a Ferencváros-érzelmű játékosoknak, hanem minden magyar embernek legenda, ő igazi példakép volt. Tiszteletére nagyon jó mérkőzést szeretnék játszani pénteken.”


Dzsudzsák: örülnék, ha láthatná…

Gerához hasonlóan szintén sokat hiányzott a pályáról Dzsudzsák Balázs, ugyanis az Anzsi Mahacskala szélsője kulcscsontját törte egy orosz bajnokin. „Már teljes értékű munkát végzek és nincsenek fájdalmaim. Nekem is jól jön ez a két meccs, de a válogatottnak is fontos abból a szempontból, hogy a csapat ne essen ki az Eb-selejtezők utáni szünetben a ritmusból.” A dagesztáni klub játékosa is méltóképpen búcsúzna a hetvenévesen elhunyt Császárról: „Sajnos, nekem nem adódott meg a lehetőség, hogy személyesen ismerjem. Örülnék, hogy ha a pénteki meccsen ott lehetne. Remélem, hogy megtelik a stadion, ezzel is tisztelegve egy olyan legenda előtt, aki mindent megtett a magyar labdarúgásért.”

 

– mi/mti –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Magyar válogatott
  • Egervárié az évezred legjobb válogatottja
  • Kulcsember lett Angliában a magyar focisztár
  • Bukarestben is elénekelték a Székely himnuszt a hokisok! – VIDEÓ
  • Görbicz bedobná az időn túli hetest?
  • Mit akar az év magyar focistája?
  • Tényleg Egervári a legjobb edző?
  • Távozott a röplabdások kapitánya
  • Miért nem értékeli Egervári a válogatottat?
  • „Már csak ketten vagyunk a tizenegyből”
  • Kassai miatt büntette Egerváriékat az észt bíró
  • További cikkek Dzsudzsák
  • Szavazzon! Jól vagy rosszul döntött Dzsudzsák?
  • Dzsudzsák hatmilliárdért elhagyja Mahacskalát
  • Tömeghisztéria Dzsudzsák kispályás meccsén
  • Dzsudzsák vérverejtékes visszatérésre számíthat
  • Nyilatkozatok Dzsudzsákék győzelme után
  • Mourinho nemet mondott a dagesztáni álomajánlatra
  • Dzsudzsákék az angol kapitányt kerülgetik
  • Dzsudzsák már a jövő héten visszatérhet!
  • Videó Dzsudzsák őrületes búcsúztatójáról
  • Vasárnap búcsúzik Dzsudzsák Balázs

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.