Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-22 19:30:00

Az Aranycsapat újabb évfordulója: pénteken 58 éves az Évszázad mérkőzése

„Már csak ketten vagyunk a tizenegyből”

Pénteken lesz 58 éve, hogy az Aranycsapat 6:3-ra verte a londoni Wembley Stadionban Angliát: a legendás 11-ből már csak ketten élnek, Grosics Gyula abban reménykedik, hogy valahol majd csak összejön újra a csapat…

Már a kezdőrúgás előtt az Évszázad mérkőzésének titulálták az 1953. november 25-i meccset, és valóban az is lett belőle: a sportág történetében először fordult elő, hogy a háromoroszlános válogatott hazai pályán kikapott egy nem brit gárdától, történetesen a Puskás vezette Aranycsapattól.


Egy hétre jöttek, de 7-1-gyel mentek

„Az Évszázad mérkőzése kifejezést nem is mi találtuk ki, hanem az angolok” – fogalmazott Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke egy óbudai étteremben rendezett összejövetelen az MTI-nek. A rendezvény fényét Grosics Gyula – a legendás együttes kapusa –, valamint Várhidi Pál – aki a cserepadról nézte végig az összecsapást – személyes jelenlétével is emelte. „A mérkőzés előtt az angolok megfigyelői Magyarországon jártak, látták a svédek elleni döntetlenünket, és azt mondták, hogy simán megnyerik majd a londoni találkozót. Erre mi már a 45. másodpercben vezettünk, 6-3 lett a vége, de volt két kapufánk, egy meg nem adott gólunk és több helyzetünk is, valóságos csoda volt.


Minden gól szemet gyönyörködtető
Forrás: youtube.com

Szerencsére az angolok azonnal revánsot akartak, aztán, ahogyan azt mondani szokták, egy hétre jöttek, de 7-1-gyel mentek” – emlékezett Kű Lajos, aki az 1972-es müncheni olimpián szerzett ezüstérmet.


Nem csak dicsőség, megtiszteltetés is

„A 6:3 egy nem várt, és nem is nagyon remélt sikere volt a magyar labdarúgásnak. A mérkőzés képe és a kialakult eredmény miatt nemcsak egy boldog napot eredményezett, hanem a magyar futball világszínvonalra emelkedését is” – nyilatkozta a távirati irodának az Évszázad mérkőzéséről a 85 éves Grosics Gyula. – Nem nagyon merem kimondani, mert nem az én feladatom, de tulajdonképpen a magyar labdarúgás ennek a mérkőzésnek a hatására és tapasztalata alapján jutott az élre. Akkor néhány esztendőn keresztül azt mondták, a magyar labdarúgás a világ legjobbja. Éppen ezért ebben a csapatban szerepelni nemcsak dicsőség volt, hanem megtiszteltetés is” – mondta a legendás kapus. A 86-szoros válogatott hozzátette, csak azt sajnálja, hogy az utóbbi esztendőkben egyre kevesebben tudnak megjelenni a megemlékezéseken: „Már csak ketten vagyunk Buzánszky Jenővel, a többiek távoztak az élők sorából. Én csak abban reménykedem, hogy valahol csak összejön majd a csapat…”


Megdöbbent a bundázáson

Grosics szerint nincs kizárva, hogy a magyar futball hamarosan felemelkedik: „Vannak alapszabályok, amiket be kell tartani. Az egyik, hogy nem a játékosok tisztelik meg a nézőket, hogy kimennek a pályára, hanem pont fordítva. Az utolsó évben valami megmozdult a magyar labdarúgásban, és ennek nem az az oka elsősorban, hogy a játékosok egyéni képességei felülmúlják az egy évvel ezelőtti játékosok képességeit, hanem az, hogy ez a csapat a pályán sokkal lelkesebben játszik, mint az egy évvel ezelőtti.”


A Hobo Blues Band vezetőjét, Földes Lászlót is megihlette a 6:3: óriási zene és szöveg!
Forrás: youtube.com

Az élő legenda kitért az elmúlt időszak bundabotrányaira is: „Meg vagyok döbbenve, olvasom, hogy bundázó játékosokat visznek be a rendőrségre, ez borzasztó dolog, mert én az utóbbi években meg voltam győződve arról, hogy megszűntek az előre lejátszott mérkőzések, ez pedig rákfenéje egy ország labdarúgásának. A játékos, amikor felveszi a várost képviselő szerelést, olyan különleges helyzetbe kerül, amiben tudatosan nem szabad hibázni. Amikor pedig az ország színeit jelképező mezt veszi fel, akkor meg kell szakadni a pályán.”

 

– mti –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Magyar válogatott
  • Egervárié az évezred legjobb válogatottja
  • Kulcsember lett Angliában a magyar focisztár
  • Bukarestben is elénekelték a Székely himnuszt a hokisok! – VIDEÓ
  • Görbicz bedobná az időn túli hetest?
  • Mit akar az év magyar focistája?
  • Tényleg Egervári a legjobb edző?
  • Távozott a röplabdások kapitánya
  • Miért nem értékeli Egervári a válogatottat?
  • Kassai miatt büntette Egerváriékat az észt bíró
  • Megemlékezések Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.