Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-24 19:30:00

Bozsik Péter és Mészöly Géza térképezte fel vb-selejtezős ellenfeleinket

Miért nem értékeli Egervári a válogatottat?

Eldőlt, hogy idén már nem lesz meccse a magyar válogatottnak, ám Egervári Sándor kapitány még vár az Eb-selejtezőn elbukott válogatott értékelésével.

„Végérvényesen eldőlt, hogy a lengyel mérkőzéssel a felnőtt válogatottak programja lezárult az idei évre. Ugyan szó volt arról, hogy az NB I-es futballistákból álló ligaválogatott december elején pályára lép, s bár az erről folytatott tárgyalások sokáig eredménnyel kecsegtettek, nem sikerült megfelelő megállapodást kötnünk a találkozóról. Ezért úgy döntöttünk, eltekintünk ettől a mérkőzéstől, hiszen hét végén véget ér a bajnokság, és mostanáig értesíteni kellett volna az érintett klubokat és labdarúgókat” – fogalmazott Egervári Sándor a szövetség honlapján vezetetett blogjában.

A szövetségi kapitány beszámolt arról, hogy ennek ellenére is munkával telnek napjai, a stáb tagjaival átbeszélte az elmúlt évet, illetve kidolgozta az elnökség elé terjesztendő szakmai értékelés szempontjait, és már elkezdte a felkészülést a következő esztendőben induló vb-selejtezőkre is. Bozsik Péter az észtek, Mészöly Géza a törökök mérkőzésén járt, de DVD-ket is gyűjtenek a leendő vb-ellenfelek meccseiről.

„Nehéz ősz áll mögöttünk, a válogatott értékelésével kicsit még várnék, előbb az elnökség előtt kell beszámolnom a magunk mögött hagyott hónapokról. Mint ismert, a válogatott legközelebb február 29-én, Győrben Bulgária ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen, a munkánk során már ez a találkozó is fókuszba került” – indokolta az értékelés elmaradását a kapitány.

 

– mi –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Magyar válogatott
  • Egervárié az évezred legjobb válogatottja
  • Kulcsember lett Angliában a magyar focisztár
  • Bukarestben is elénekelték a Székely himnuszt a hokisok! – VIDEÓ
  • Görbicz bedobná az időn túli hetest?
  • Mit akar az év magyar focistája?
  • Tényleg Egervári a legjobb edző?
  • Távozott a röplabdások kapitánya
  • „Már csak ketten vagyunk a tizenegyből”
  • Kassai miatt büntette Egerváriékat az észt bíró
  • Megemlékezések Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.