Pokol Nyugat-Líbiában – Humanitárius válság nyugaton

Hatodik hete víz és élelem nélkül

Andrew Mitchell, az Egyesült Királyság nemzetközi együttműködésért felelős minisztere tárgyalásokat kezdeményezett az ENSZ-en belül a Nyugat-Líbiában kialakult „szörnyű” humanitárius válság miatt. Miszráta városát hatodik hete lövik folyamatosan Kadhafi nehézfegyverzetű alakulatai és mesterlövészei, csak az utóbbi néhány napban harminc civil halt meg a harcokban, február vége óta pedig az ezer főt is meghaladja az áldozatok száma. Ezek nagy többsége civil, Kadhafi hadserege válogatás nélkül lövi az ostromgyűrű alatt tartott város valamennyi részét.

A Human Rights Watch vádjai szerint Kadhafi erői szovjet típusú, elavult és pontatlan – ezért fokozottan veszélyes – Grad-rakéták mellett fürtös bombákat is bevetettek, noha ezt ők tagadják. A fürtös bombák (más néven kazettás bombák) különösen halálosak a civil lakosságra, hiszen lövedékeiket a levegőben szórják szét, méghozzá igen nagy területen. Nem csoda, hogy nemzetközi egyezmény is született e típusú fegyverek betiltásáról, ám sem Líbia, de az USA, Kína és Oroszország sem csatlakozott.

A körbezárt Miszrátában valóban pokoli a helyzet: az a kevés orvos, aki nem menekült el, képtelen ellátni az egyre több sebesültet, ráadásul az orvosi eszközök is fogyóban vannak. A város kórházát három hete földig rombolták, így most egy kisebb rendelőbe zsúfolják a sebesülteket. Mivel helyi, sebtiben ásott kutakból nyerik, a város ivóvize szennyezett, ami rövid időn belül komoly kolerajárványhoz vezethet, a közegészségügyet nagyban veszélyeztetik továbbá az utcákon nagyszámban fekvő temetetlen halottak. Kívülről se vizet, se élelmiszert, se orvosi eszközt nem tudnak bejuttatni nagy mennyiségben, hiszen egyedül a tenger felől kockáztathatják meg a segélyek becsempészését. Sorok állnak a kenyérért és a benzinért, az áramszolgáltatás pedig egyre kiszámíthatatlanabb.

Miszráta polgárai így örülnek, ha legalább ki tudják juttatni szeretteiket. A nőket, időseket és gyermekeket éjjel, a város kikötőjéből indulva, halászhajókkal evakuálják a felkelők kezében lévő kelet-líbiai Bengázi városába, a szomszédos Tunéziába pedig a válság kezdete óta 250 ezren menekültek. Folytatódik a külföldiek evakuálása is: a város a válság előtt közel 10 ezer vendégmunkást számolt, egy részüket mára hajókkal kimentették – a napokban kilencszázan hagyhatták el Miszrátát –, de a Nemzetközi Migrációs Szervezet becslése szerint közel négyezren még mindig várják a megmenekülést. Mivel a vendégmunkások jó része orvos és ápoló (Líbia az utóbbi évtizedben rengeteg külföldi orvosi szakembert invitált országába), az ő távozásukkal még nehezebb helyzetbe kerül a saját vérében fekvő város.

A felkelők nem csak a segélyeket, hanem a további NATO-légicsapásokat is türelmetlenül várják. Három napja ugyanis csöndes a légtér, márpedig a felkelők szóvivője szerint a külföldi segítség nélkül már csak napok kérdése, hogy Kadhafi beveszi a várost. „Az ENSZ az akció mandátumában a civilek védelmét jelölte meg legfőbb prioritásként, mégis naponta tucatnyian halnak meg a harcokban” – méltatlankodnak a líbiai ellenzékiek.

Szárazföldi invázió készül?

A líbiai katonai beavatkozást lehetővé tevő 1973-as ENSZ BT-határozat valójában két célt fogalmazott meg: a civilek védelmét és a repüléstilalmi zóna fenntartását. Míg ez utóbbi világos és jól körülhatárolható feladat, a civilek védelme alá sok minden tartozhat. Az ENSZ – főleg a NATO bekapcsolódása után – gyors sikerben bízott, azonban Kadhafi hiába vesztette el légierejét, a várakozásokkal szemben nem omlott össze. Noha Líbia keleti feléről mintha lemondott volna, Tripoliban, a fővárosban, illetve a nyugati országrészekben váltakozó sikerű offenzívákat indít a felkelők ellen, akiknek ellentámadásra nem igazán futja az erejükből.

Az 1973-as határozat a szárazföldi inváziót kategorikusan kizárta – főleg azért, hogy ne veszítse el az arab államok támogatását, ami az akció legitimitásának egyik legfőbb támasza. Ennek ellenére az utóbbi hetekben megfogalmazódott egész magas szinteken egy szárazföldi invázió igénye, a nyugati vezetők tartanak ugyanis attól, hogy ha Kadhafi hatalmon marad – akár csak a nyugati országrészben –, akkor különböző terrortámadásokkal fog bosszút állni az „imperialista betolakodókon”. Kadhafitól nem állna mindez távol, a Wikileaks tanúsága szerint az ő közvetlen utasítására robbantottak fel 1988-ban a skóciai Lockerbie felett egy utasszállító repülőgépet. A merényletnek egy sor előzménye volt, ám közvetlen kiváltó oka Tripoli és Bengázi két évvel korábbi bombázása volt, amiben többek között meghalt Kadhafi egyik örökbefogadott lánya.

A nyugati hatalmaknak semmire sincs kevésbé szükségük, mint egy őrült és őrjöngő diktátorra Észak-Afrikában, már csak a líbiai olaj miatt sem. Ezért vetődhetett fel mégis egy szárazföldi intervenció terve. Erős legitimáció és széles nemzetközi koalíció nélkül természetesen sem a NATO, sem az ENSZ, sem az USA nem szánná rá magát egy ilyen akcióra, de a jogi alapja végülis meglenne. A 90-es években ugyanis nemzetközi jogi normaként rögzült a „responsibility to protect” fogalma, amelynek a lényege, hogy ha egy adott állam nem tudja, vagy nem akarja a saját állampolgárait megvédeni (külső vagy belső támadástól, emberi jogi jogsértésektől stb.), akkor ezt a védelmet a nemzetközi közösség kikényszerítheti, végső esetben akár erőszak árán is.

Andrew Mitchell szavait így sokan egy szárazföldi intervenció diplomáciai előkészületének fogták fel, hiszen egy súlyos, ember okozta humanitárius válság tipikusan olyan eset, amikor a nemzetközi közösség felléphet a responsibility to protect jegyében. David Cameron brit miniszterelnök azonban sietett leszögezni, hogy szó sincs invázióról, tiszteletben tartják az ENSZ BT 1973-as határozatát, minden ezen túlmutató lépés ugyanis az arab támogatás elvesztésével fenyeget.

Kadhafi is felmérhette, hogy a fontos nyugati döntéshozók fontolgatnak egy szélesebb beavatkozást, Mitchell szavaira reagálva ugyanis rögtön jelezte, hogy kész egy humanitárius folyosót nyitni, hogy a szükséges víz, élelem és orvosi eszközök bejuthassanak az ostromlott városba. Érdekes lesz látni, hogy ez miként kerülhet összhangba Kadhafi egyik fiának, Szaif al-Iszlám szavaival, aki szerint „Miszráta tele van terroristával”.

Tóth Miklós

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére