Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-30 15:00:00

Hithirdető lett Libéria mészáros tábornokából

Megtért a kannibál tömeggyilkos

20 ezer embert gyilkolt meg, áldozatai szívét megette, katonái az ellenségei fejével futballoztak. Joshua Blahyi azonban megtért Jézushoz: az egykori libériai hadvezér ma az evangéliumot hirdeti.

Január végén kezdik vetíteni a Libéria egyik legkegyetlenebb és minden bizonnyal legrettegettebb haduráról szóló filmet. A neves Sundance Filmfesztiválon komoly díjjal is kitüntetett filmet a The Los Angeles Times úgy méltatta, mint amely „megindító portré egy rendkívül bonyolult személyes utazásról, egy film, amely bemutatja a hit és a megbocsátás erejét és korlátait”.


Embereket áldozott

Joshua Milton Blahyi 1971-ben született Libériában a Szarpo-Krahn törzs tagjaként. Állítása szerint már 11 éves korában törzsi pappá avatták, és már ilyen fiatalon részt vett egy ember feláldozásában. A sötét afrikai praktikák során – mondja Blahyi – maga az ördög is felkereste, és azt mondta neki, ha embereket áldoz és fogyaszt, hatalmas hadvezér válhat belőle. A varázsló ranglétrán gyorsan emelkedő Blahyi előbb főpap lett, majd törzsi társa, a 21. libériai elnök, az 1990-ben meggyilkolt Samuel Doe szellemi tanácsadójává lépett elő.

A súlyos polgárháborúba süllyedt Libériában hamar Blahyi lett az egyik legrettegettebb hadvezér. A meztelen tábornoknak is hívott főpap-katona onnan kapta gúnynevét, hogy csapatait csupán sportcipőben és Kalasnyikovval a kezében vezette az ütközetekben, mivel úgy hitte, mezítelensége golyóállóvá teszi. Emellett természetesen nem mondott le az emberáldozatokról sem, állítólag minden összecsapás előtt feláldozott valakit, többnyire gyermeket. A szadista gyilkos rituális céllal még emberi vért és szívet is evett. A csaták után a részeg katonák azzal is megalázták áldozataik emlékét, hogy levágott fejükkel futballoztak.


Megjelent neki Jézus

Blahyi Roosevelt Johnson hadúr oldalán a szintén kegyetlenségéről hírhedt Charles Taylor ellen harcolt. Egészen 1996-ig, amikor hirtelen vége szakadt az ex-főpap katonai karrierjének. Elmondása szerint egy látomásban megjelent neki Jézus Krisztus, aki vakító fényben azt mondta neki, meghal, ha nem tér meg a bűneiből. A korábbi ördögimádó katona Ghánába menekült, ahol megbánta bűneit.

Ez azonban csak a kezdete volt egy hosszú, nehéz útnak. Jóllehet, Blahyi azóta hirdeti az evangéliumot, nem ritkán korábbi áldozatai rokonai is ellátogatnak alkalmaira. Eleinte ugyan azzal védekezett, hogy nem felelős korábbi tetteiért, mivel azokat az ördög irányította, ám az utóbbi években már késznek mutatkozik arra, hogy bíróság elé álljon háborús bűnökért. 2008-ban el is ismerte egy bizottság előtt, hogy 1980 és 1996 között összesen 20 ezer ember haláláért terheli felelősség.


Az ellenség szeretetét hirdeti


Mindeközben End Time Train Evangelistic Ministries (Utolsó idők vonata evangelizációs szolgálat) nevű szolgálata elnökeként prédikál arról, hogy „a kereszténység az egyetlen olyan hit, amely az ellenség szeretetére tanít”. Megházasodott, azonban felesége és gyermekei bujkálni kényszerülnek a korábbi áldozatok rokonainak bosszújától tartva. A róla készült filmet több éven át forgatták, és kritikusai szerint meglehetősen ellentmondásos kép rajzolódik ki Blahyiról, akit egyesek szent embernek, mások hazug sarlatánnak gondolnak.

 

Sz. B.

Karikatúrák: Izsák Jenő

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Afrika
  • Valóban emberrablás történt?
  • Hamis és életveszélyes gyógyszerek kerültek forgalomba
  • Afrikai történet: magukra hagyták a menekülteket?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Milliárdok tűnnek el
  • Népirtás után megtérés Ruandában
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Jólét és demokrácia Afrikában?
  • Véres karácsony: tizenkilencen meghaltak
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.