Két Szudán között a senkiföldjén

Dél-Kordofán: egy pokoli állam

Eddig főleg Abyei, a déli és északi országrész határterületén fekvő, az alatta húzódó olajvezetékek miatt olyan fontos tartomány szerepelt a hírekben. Miután a dél-szudánival egy időre tervezett népszavazás a terület hovatartozásáról elmaradt, hivatalosan a két hadsereg közösen felügyelte Abyei városát és környékét – mígnem az északi csapatok néhány hete be nem vonultak tankokkal. Azóta az ENSZ nyomására Omar Bashir szudáni elnök kelletlenül ugyan belement a kivonulásba – az északi hadsereg helyét etióp békefenntartók vennék át –, a többi határterületen azonban csöndben eszkalálódik a konfliktus.

Kordofán délre tart

Az erőszak kiújulásának gócpontja Dél-Kordofán és Kék-Nílus államok lehetnek: ezek azok a területek, amik Abyei-hez hasonlóan a déli országrészhez húznak, ám azzal ellentétben még népszavazást sem tarthatnak a jövőjükről; a 2005-ös békemegállapodás alapján mindenképp az északi, Khartúm központú ország kebelén maradnak. Ebbe persze a lakosság nem akar belenyugodni. Noha etnikailag és vallásilag is heterogén társadalomról van szó, az 1983 és 2005 közötti polgárháborúban egységesen a déli törekvéseket támogatták, hiszen a déli Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg/Mozgalom (SPLA/SPLM) által hangoztatott „Új Szudán” képe azzal kecsegtette őket, hogy az ő kisebbségi kultúrájuk is kevésbé lesz elnyomva.

Ma is számos kulturális jegy jelzi, hogy kevés közük van Khartúmhoz: a helyi muszlimok szívesen isszák a helyi sört, a diákok pedig arab helyett angolul tanulnak – mindezek után milyen jövő várna rájuk az Omar Bashir által megálmodott, szigorúan muszlim és arab Szudánban? A gerillák a fenyegetettségük miatt a polgárháború lezárása után nem is szolgáltatták be fegyvereiket, így Khartúm most erővel próbálja letörni az ellenállást – komolyan fél ugyanis attól, hogy a számára nehezen elérhető peremterületet idővel Dél-Szudán annektálja, kihasználva a helyi lakosság támogatását.

Noha Dél-Kordofánban és Kék-Nílus államban voltak tervek „népi konzultációkról” a jövővel kapcsolatban, ezek hamar füstbe mentek. Dél-Kordofánban például, miután az idei kormányzóválasztást az eddig is regnáló északi politikus, Ahmed Haroun nyerte meg, az beszüntette a politikai tárgyalásokat. De mi várható egy, a Nemzetközi Büntetőbíróság által háborús és emberiesség elleni bűnökért körözött szudáni politikustól.

Éhínség fenyeget

Június elején komoly harcok bontakoztak ki Dél-Kordofánban északi és déli katonák között, ennek következtében eddig összesen több, mint 70 ezer ember hagyta el otthonát. A Caritas katolikus segélyszervezet becslése szerint a főváros, Kadugli lakosságának 70 százaléka elmenekült. Ez hosszú távon is humanitárius válsághoz vezethet, hiszen közeledik az aratás időszaka – ha nincs, aki begyűjtse a termést, a következő hónapokban éhínség ütheti fel a fejét a régióban.

Az északi hadsereg folyamatosan bombázza mind a főbb városokat, mind a szintén ellenálló, a déli országrészhez kötődő Nuba-hegységet. Ez utóbbit nagyon máshogy nem is lehet megtámadni, utak híján nehezen lehet behatolni a területre. A telefonvonalakat sok helyen elvágták, így nem csoda, hogy alig jut ki onnan hiteles információ, jelen lévő civil szervezetek azonban már etnikai tisztogatásról beszélnek: a szemtanúk szerint Kadugliban az északi katonák házról házra keresik az ellenállókat, a rajtaütések nyomán pedig nem ritka a szexuális erőszak sem.

Százával tartóztatják le az embereket, sokakat az utcán lőnek le, a nekik nem tetsző épületeket – legyenek azok családi otthonok, nemzetközi segélyszervezetek bázisai vagy templomok – kifosztják, majd felgyújtják. A kevés járható utat aknával teleszórták, és azzal fenyegetőznek, hogy minden engedély nélkül berepülő gépet azonnal lelőnek, így a humanitárius segélyek is csak bajosan juthatnak el az érintettekhez.

 

Két szék között

Az persze fogas kérdés, hogy vajon Dél-Szudán támogatja-e a dél-kordofáni ellenállási mozgalmat. Hivatalosan természetesen nem, informálisan azonban vélhetően igen, bár nem felhőtlen a két terület közötti viszony sem. Dél-Kordofán joggal érzi úgy, hogy Dél-Szudán egyszerűen magára hagyta őt, mikor a békemegállapodásban nem ragaszkodott ahhoz, hogy ez a terület is az újonnan születő állam részét képezze, vagy legalábbis saját maguk dönthessenek hovatartozásukról. 

Dél-Szudán térségbeli érdekei nem egyértelműek: a radikálisabb politikai vezetők érthető módon szívesen destabilizálnák északi szomszédjukat a Núba-hegység gerilláinak eszmei és pénzügyi-katonai támogatásával, a mérsékeltebbek azonban óva intenek ettől, figyelmeztetve egy ilyen akció veszélyeire. Dél-Szudán ugyanis hiába rendelkezik a szudáni olajkincsek 75 százalékával, azt exportálni egyelőre csak az északi területek alatt húzódó olajvezetékeken át tudja. Amíg tehát nem épül meg a kenyai Mombasa kikötőjéhez tervezett olajvezeték, létfontosságú a legalábbis korrekt kapcsolat Omar Bashir megcsonkított államával.

Tehetetlen nemzetközi közösség

A tervek szerint demilitarizálják Abyei államot, de az országban állomásozó ENSZ-misszió (az UNMIS) képtelen volt hatékony választ adni a dél-kordofáni erőszakra. Az USA természetesen próbálja minden tekintélyét latba vetni. Barack Obama azonnali fegyverszünetre szólított fel, kiemelve, hogy „anélkül a Szudán és az Egyesült Államok kapcsolatainak javítására irányuló tárgyalások nem folytathatók, ami csak növelni fogja az afrikai ország elszigeteltségét a világban.”

Hogy az újabb szankciók réme miként fog hatni Omar Bashir politikájára, az nehezen jósolható meg. Eddig is meglehetősen kiszámíthatatlanul döntött egyes ügyekben: fittyet hányt a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsára, ugyanakkor – általános meglepődésre – nem gördített akadályokat a déli elszakadás elé. Most éppen a kemény, nyugatellenes retorikát alkalmazza, annak ellenére, hogy nagy szüksége lenne az amerikai segélyekre, hiszen 83 milliárd dolláros államadóssággal kell megküzdenie. Kínával sem tud nyugatellenes szövetséget kötni: Omar Bashir éppen a napokban Pekingben tárgyal, ám az ázsiai óriás sem érdekelt már Khartúm egyoldalú támogatásában, az ő legfőbb célja a térség stabilitása, háború esetén ugyanis ellehetetlenülne a dél-szudáni olaj kitermelése.

Tóth Miklós

• Cimkék:
Szudán Abyei Karthum Dél-Szudán Dél-Kordobán Omar Bashir

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére