A szárazföldi behatolás kockázatát kevesen vállalják

A szomáliai éhínség lesz az évszázad botránya?

A Világélelmezési Program (World Food Program, WFP) légihídon juttatná el az élelmiszersegélyeket Szomália nehezen megközelíthető területeire – az első szállítmány már útnak is indult.


Repülőről segélyeket

Az éhínségtől sújtott területre máshogy nehezen lehet behatolni: a tengeri szállítást akadályozza a kalózok jelenléte, a szárazföldi előrehaladás pedig az infrastruktúra hiánya miatt nagyon lassú, a szélsőséges iszlamista al-Shabaab jelenléte miatt pedig nagyon veszélyes.

Ez az első ilyen jellegű akciója az ENSZ szakosított szervezetének, mióta a világszervezet két hete éhínségnek nyilvánította a Szomália két déli régiójában tapasztalt állapotokat. A segélyek beindulása azután történt, hogy a WFP Rómában tartott rendkívüli konferenciáján a szomáliai külügyminiszter, Mohamed Ibrahim arra figyelmeztetett, hogy országában akár 3 és fél millióan is éhen halhatnak, ha a nemzetközi közösség nem cselekszik. Bruno La Maire francia mezőgazdasági miniszter pedig azzal fenyegetett, hogy „ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, az éhínség lesz az évszázad botránya.”


Botrány a levegőben

Jelenleg már olyan területek is vannak Szomáliában, ahol a gyermekek több, mint 70 százaléka súlyosan alultáplált, és ahol 10 000 főből napi hat hal meg – összehasonlításképp: éhínségnek azt nevezzük, ha a két főt meghaladja a halálozási arány. Tehát a „botrány” kifejezés nem túlzó az ENSZ késlekedő fellépésére, hiszen hiába a megelőzést segítő előrejelző projektje, az első reakciók bőven azután érkeztek, hogy a szárazság elkezdte ezrével szedni az áldozatait.

A leginkább érintettek természetesen a gyermekek, akik sokszor nem élik túl az akár több hetes menetelést – a „halál útját” – a biztonságot nyújtó menekülttáborig. Az anyák így szörnyű kiszolgáltatottságukban sokszor arra kényszerülnek, hogy kezükben meghalt csecsemőjüket, vagy haldokló gyermeküket az út mentén magukra hagyják, hogy magukat és életerősebb gyermekeiket menteni tudják.

A menekülttábor sem mennyország

És még ha el is jutnak egy menekülttáborig – Mogadishuba, Etiópiába vagy Kenyába –, ott további heteket kell várniuk arra, hogy „normális” életkörülményeket teremtsenek maguknak. Először ugyanis regisztrálniuk kell, a menekültek tömege miatt azonban ez két hétig is eltarthat. Naponta ugyanis legfeljebb ezer főt tudnak regisztrálni, miközben átlagosan 24 óra alatt 1 300 fő érkezik menedéket keresve.

Logisztikai bakinak is tekinthető, hogy a regisztrált menekültek az élelmiszerkártyájukat nem akárhol, hanem a három közül csak az egyik menekülttáborban vehetik fel, márpedig ez akár 10 kilométeres plusz gyaloglást is jelenthet a menekülteknek – ezt a problémát egyébként már jelezték az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának.

Ha egy menekült megkapta a kártyáját, akkor is sok esetben várnia kell, élelmiszert ugyanis kéthetente osztanak a táborokban. A rendkívüli körülmények miatt azonban felállítottak sürgősségei ellátó központokat, ahol az újonnan érkezettek kéthetes élelmiszer adagot, illetve konyhai és egyéb eszközöket kapnak.


A szélsőségesek kegyétől függ minden

A nemzetközi reakciók késlekedése a szomáliai helyzet bonyolultságával magyarázható. Az 1991 óta a polgárháború mocsarában fuldokló ország középső és déli, szárazsággal leginkább sújtott régióit jelenleg az al-Kaidával is kapcsolatban álló iszlamista milícia, az al-Shabaab felügyeli. Ez a szervezet 2006-os felemelkedése óta minden nyugati kötődésű szervezetet üldöz: a muszlim szélsőségesek csak 2008 és 2009 között negyven segélymunkást öltek meg, 2009-ben pedig kitiltották Szomália általuk uralt részeiről a nemzetközi segélyszervezeteket (többek között a WFP-t is), miután azokat politikai részrehajlással vádolták meg.

Josette Sheeran, a WFP vezetője hiába tagadta ezt, hangsúlyozva, hogy egyetlen céljuk van a segélyekkel: az emberi életek megmentése. Az al-Shabaab másfél hete úgy nyilatkozott, hogy a rendkívüli katasztrófára való tekintettel újra beengedi ezeket a szervezeteket, ez az engedékenység azonban nem tartott sokáig. Néhány napja ugyanis újabb közleményt adtak ki, semmissé téve a korábbi döntésüket – és tagadva, hogy Szomáliában éhínség lenne, azt a nyugati hatalmak újabb politikai támadásának tekintve. Mindenesetre éles törésvonalat jelez a szervezeten belül az a tény, hogy két héten belül két egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozat született.


Segélyszervezetek a régióban

Ezért is lehetséges, hogy bizonyos segélyszervezetek visszatérhettek Szomáliába. A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) a milícia által felügyelt területeken, velük és a helyi NGO-kkal együttműködve tudott például 400 tonnányi élelmiszert kiosztani, mintegy 24 000 rászorulónak segítve ezzel. A segélyezettek családonként 100 kilogramm élelmiszert kaptak, közte 20 liter olajat, 40 kiló rizst és hüvelyes növényeket. Az ICRC – ami azon kevés segélyszervezet közé tartozik, amely 1991 óta folyamatosan jelen van Szomáliában – a közeljövőben további hasonló ételosztásokat tervez végrehajtani.

Hasonlóan, a Kuwait Direct Aid nevű segélyszervezet is jelen van az országban, ők két élelmezési központot is felállítottak Alsó-Shabelle tartományban – ez az egyik régió, amelyet az ENSZ egy hete éhínségtől sújtottnak nyilvánított. A központokban eredetileg napi 500 gyereket terveztek fogadni, de a nagyszámú rászoruló miatt naponta akár 1 800 szomálit is ellátnak – gyerekeket, terhes nőket, idősöket vegyesen. A Muslim Aid pedig a Mogadishu környéki, szintén az al-Shabaab által uralt menekülttáborokban nyújtott segítséget 5 000 családnak.

Az újbóli tiltás miatt azonban a biztonsági kockázatot nem vállaló segélyszervezetek legfeljebb a gyenge központi kormány által felügyelt zsebkendőnyi területeken tudnak majd segélyeket osztani. Mert még ha – tegyük fel – az al-Shabaab üdvözölné is a jelenlétüket, egy ilyen felülről jövő nyilatkozat nem feltétlenül garantálná a biztonságukat.

A segélyek kiosztását az is nehezíti, hogy a déli és középső országrész tele van aknával, a fővárosban pedig – ahova napról napra egyre több menekült érkezik a túlélés reményében – folyamatos a harc a kormány és az iszlamisták között. A kormány gyengeségét egyébként jól jelzi, hogy kizárólag az elszórtan jelentkező amerikai légicsapásoknak, illetve a 9 200 Afrikai Uniós békefenntartónak köszönheti azt, hogy még nem söpörte el az al-Shabaab. Az ugandai és burundi katonákból álló kontingens azonban csak arra elég, hogy a főváros stratégiai pontjait (a kikötőt, az elnöki palotát, a politikusok nagy részét elszállásoló szállodát és az ENSZ-központot) őrizze. Noha vannak ígéretek a misszió létszámának megemelésére, egyelőre sehogy sem akar összejönni az előirányzott 20 000 fő.

Tóth Miklós

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére