Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-09-25 19:30:00

Több földalatti egyház is elkötelezte magát a Gonosz mellett

Növekszik a sátánista bűncselekmények száma

Elviekben nem tilos a Sátánt imádni Libanonban, de az már törvénysértésnek számít, ha emiatt istenkáromlást vagy erkölcstelen cselekedeteket követnek el.

Múlt héten nyolc embert vettek őrizetbe Bejrútban ördögimádat miatt. Azért tartózatták le őket, mert öngyilkosságra készültek, emellett pedig kábítószer-visszaéléssel is gyanúsítják őket. A rendőrség közlése szerint a férfiak közül az egyik korábban a libanoni hadsereg kötelékében szolgált. Bár törvénysértésnek számít, ha valaki a sátánimádat miatt követ el bűncselekményt Libanonban, keveset lehet tudni arról, hogy ki számít ördögimádónak és mely bűncselekmény-fajták tartoznak ebbe a körbe.


A Sátán szolgálatában

Nyolc évvel ezelőtt, 2003-ban 50 embert vettek őrizetbe a múlt hetihez hasonló vádak miatt, és akkor arra utasították a belső biztonsági erőket, hogy szabjanak gátat minden ehhez hasonló földalatti mozgalomnak. A titkos találkozóhelyek ellen indított hadjárat nem vezetett számottevő eredményre, alig néhány embert tartóztattak le sátánista bűncselekmények miatt.


Veszélyes hitvallás. Fotó innen

Ugyancsak 2003-ban őrizetbe vettek egy fiatal férfit, aki az éjszaka közepén sátánista dallamokat játszott a gitárján egy temetőben, egy síron üldögélve. Sok esetben vettek őrizetbe embereket ördögimádat miatt, de nehéz meghatározni, hogy mely ponttól számít valaki sátánistának illetve ki jelent valós veszélyt a társadalomra nézve. Vannak emberek, akik sátánista zenét hallgatnak és a légynek sem tudnak ártani, de olyanok is, akik komolyan gondolják a Gonosz imádatát és ennek érdekében brutális rituális bűncselekményeket is képesek elkövetni.


Veszélyes a gyengeség

A The Daily Star Lebanon újság megszólaltatott egy volt ördögimádó férfit, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. A férfi elmondta: jelen pillanatban 13 föld alatti egyház kötelezte el magát a Sátán mellett Libanonban, akik hetente tartanak rituális szertartásokat. Elmondta: abban a templomban, ahová ő is járt korábban, 40 ember gyűlt össze minden héten. Fordított pentagramokat és egyéb sátáni jeleket festettek a falra. A férfi az újságnak elmesélte, hogy  depressziója hajszolta őt hat évvel ezelőtt a szekta karjaiba. A társaság macskákat és más állatokat is feláldozott a rituálék során, amelyeket általában elhagyatott raktárhelyiségekben rendeztek.

Azt is elmesélte, hogy Szaúd-Arábiában tartották az éves „vörös találkozókat”, és ezeken az eseményeken is megszokott dolog volt az állatáldozatok bemutatása a Sátánnak. A véres ceremóniák mellett gótikus, klasszikus, heavy metal és death metal zenét is hallgattak. A férfi elmondása szerint ezeken a szertartásokon drogokat is használtak. A libanoni sátánisták nem tartoznak egyik nemzetközi csoporthoz sem, így nem sorolják magukat sem a teista sátánizmus sem pedig a LaVey-i sátánizmus kötelékeibe.

 

A teista sátánizmus egyidős a judaizmussal, még Biblia is említést tesz róla – Moloch, Leviatán, Baál és más ördögök imádatára híva fel a figyelmet. A keresztény mitológiára épülő sátánizmus az ókor végén, majd a középkorban kezdett kibontakozni. Később azokat is az ördögimádó vagy sátánimádó jelzőkkel illették, akik nem tértek az igaz hitre, inkább őseik pogány hitét gyakorolták. Gyakran összetévesztik a modern sátánimádatot a modern ateista sátánizmussal (ld. LaVey-i sátánizmus), de a kettő jelentősen különbözik. Ugyanez a helyzet áll fenn a teista sátánizmus többi ágával szemben is (ld. Lucifer Egyháza), melyekkel vannak közös vonásai, de különbségek is felfedezhetők.(forrás: Wikipédia)


A sátánizmus vallásként 1966-ban vált hivatalossá, amikor is Anton Szandor LaVey az Egyesült Államokban megalapította a Sátán Egyházát (Church of Satan). Az 1969-ben megjelent könyvében, a Sátáni Bibliában pontosan meghatározta a vallás ideológiáját és gyakorlatát.

 

– mi ( forrás: The Daily Star Lebanon)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Sátánizmus
  • Sátánista gyilkosság áldozata lett az apáca?
  • Valóban sátánista a Rolling Stones?
  • A Sátán és a metálzene
  • Mi a probléma a sátánista Bibliával?
  • Marilyn Manson először Jézus volt
  • Nyílt levélben tiltakoznak a sátánisták
  • „Szoktunk átkot küldeni” – interjú sátánista vezetőkkel
  • A keresztényellenesség ugyanolyan, mint az antiszemitizmus

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.