Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-08-24 20:30:00

Húsvéti nyuszi és Zeusz

Mi a probléma a sátánista Bibliával?

Vajon a Sátán is élvezheti a szabad vallásgyakorlás előnyeit? Ez a kérdés merült fel a napokban, amikor az amerikai Illinoisban a bíróság megtagadta egy elítélttől Anton LaVey Sátáni Bibliáját.

Kevin Halfmannra egy kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak miatt róttak ki hosszú letöltendő börtönbüntetést. A férfi – aki korábban egyébként ateistának vallotta magát – a bíróságon tett panaszt, hogy nem kaphatja meg vallásának gyakorlásához az 1997-ben elhunyt hírhedt provokátor, az egzotikus néven publikáló Anton Szandor LaVey Sátáni Bibliáját (The Satanic Bible). A sátánista alapvetést 20 évvel ezelőtt azért tiltották be a börtönökben, mert az írás a bíróság szerint „gyűlölet és erőszak szítására” alkalmas.

Ezen álláspontját a bíróság most is fenntartotta, és elutasította az elítélt kérvényét. Azonban Halfmann szerint ezzel az illinoisi bíróság megsértette az Egyesült Államok 1791-es Alkotmányának híres első kiegészítését, mely alapjoggá tette a szabad vallásgyakorlást is.

A bíróság döntését nem csak az elítélt vitatta, hanem több újság és blog is. Catherine Meyer – aki a „fehér” boszorkányság hagyományait képviselő wicca felekezet, mondhatni szekta tagja – vallási kérdésekkel foglalkozó blogján kétségbe vonta azt, hogy a bíróság valóban a kellő alapossággal mélyült volna el a szóban forgó könyvben.

Meyer szerint például a bíróság tökéletesen félreértelmezte a Sátáni Bibliának azon passzusát, mely szerint: „Ha valaki megüti orcád egyik felét, üsd vissza orcája másik felén!” A verdikt szerint ez a tantétel az erőszakra bújt fel, de Meyer értelmezésében az ismert jézusi parancsolat kifordítása valójában inkább csak a jogos önvédelemre buzdít – amit egyébként Amerika-szerte rengetegen tartanak alapjognak.


Mint a Rolling Stones

Sőt, a blogger szerint a bíróság azt is észrevehette volna, hogy a Sátáni Biblia minket nem bántó embertársainkkal kapcsolatban egyáltalán nem írja elő az erőszakos fellépést. Az indokolatlanul szigorú bírósági interpretáció miatt Catherine Meyerben az a gyanú merült fel, hogy a könyvet pusztán a címe – és okkult szerzőjének rossz híre – miatt tiltotta el a rabtól. Az alternatív vallási blog egyik kommentelője érdekes párhuzamot von a Sátáni Biblia és a Rolling Stones Sympathy for the Devil (Szimpátia az ördöggel) című klasszikusának fogadtatásával. A szám alapvetően a kísértésekről és bűnökről szól, provokatív címe miatt mégis évtizedeken keresztül a keresztény egyházak támadásainak kereszttüzében állt.


Nem kell sok utánajárás ahhoz, hogy kiderüljön: a bírósági tiltás valóban kissé túllőtt a célon, mert a LaVey-féle sátánizmus elsősorban bombasztikus külsőségekben nyilvánul meg. Ezt felismerve például a brit Királyi Haditengerészet már 2004-ben engedélyezte egy sátánista technikusnak, hogy hajóján gyakorolhassa vallását.

Az 1969-es Sátáni Biblia „alapdogmája” a Sátán Egyházának (The Church of Satan) jelenlegi főpapja, Peter H. Gilmore összefoglalásában: „A sátánizmus az ateizmussal kezdődik. Mi azt mondjuk: nincs Isten és nincs Ördög. Nincs senki felettünk, akit érdekelne a mi sorsunk (…) Mi nem vagyunk ördögimádók, akik szerint Jehova a gonosz és a Sátán a jó. Ez az egész ugyanolyan ostobaság, mint ha a Húsvéti nyusziban vagy Zeuszban hinnél.” Ebből a radikális „ateista dogmából” vezette le Anton LaVey azt, hogy az embernek magának kell saját istenévé válnia, és nem szabad megtűrni senkit maga felett. A konyha-nietzscheánus parancsolatból következik azután a keresztény erkölcsi elvek tagadása is. LaVey szerint a bűnök valójában természetes ösztönök, melyeket nem elfojtani kell, hanem megélni.


Ami még a sátánisták szerint is bűn

Az egész sátánista „teológia” tehát a a modern, közösségétől elszakadt ember önzését és önimádatát emeli vallási szintre. Éppen ezért vicces, hogy LaVey egy ilyen individualista tan képviseletére egy egész egyházat alapított, részletes kidolgozott liturgiával, hierarchiával, sőt, mágikus rituálékkal ellátva. A pentagrammák és a Sátánhoz intézett fohászok mögött azonban sokak szerint csak egy ártalmatlan provokatőr szekta rejtőzik. Ezt mutatja, hogy amikor 2007-ben egy ohio-i tinédzser emailben értesítette a Sátán Egyházát arról, hogy meg akarja gyilkolni nagyszüleit, az egyház vezetői habozás nélkül az FBI-hoz fordultak.
 


LaVey – stílszerűen a bűnre csábító kígyóval. Kép innen.

Kevin Halfmann még a sátánista előírások szerint is bűnösnek minősül. A Sátán Egyháza ugyanis a szexualitásban a „totális megélés” pártján áll – ami azt jelenti, hogy mindenki olyan intenzitással és formában gyakorolja a nemi életet, ahogy az neki jól esik –, de egy fontos kikötéssel: nem okozhatunk partnerünk vagy partnereink akarata ellenére fájdalmat, illetve nem léphetünk szexuális kapcsolatba olyan valakivel, akinek nincs lehetősége a felelős döntésre. Azaz a pedofília tiltott dolog – Halfmann tehát LaVey etikájának értelmében is bűnös.


E. V.

A nyitókép innen.

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Sátánizmus
  • Sátánista gyilkosság áldozata lett az apáca?
  • Valóban sátánista a Rolling Stones?
  • Növekszik a sátánista bűncselekmények száma
  • A Sátán és a metálzene
  • Marilyn Manson először Jézus volt
  • Nyílt levélben tiltakoznak a sátánisták
  • „Szoktunk átkot küldeni” – interjú sátánista vezetőkkel
  • A keresztényellenesség ugyanolyan, mint az antiszemitizmus

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.