Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-07-01 08:08:00

Elrettentés és erőszak

Nem lankad a keresztényüldözés a baráti Kínában

Ismét keresztényeket tartóztattak Kínában, jelentette a Worthy News pekingi tudósítója. A Beijing Shouwang Gyülekezet tizenhat tagját fogták el, és tartottak náluk házkutatást.

Kettőjüket háziőrizetben tartják, míg a többieket tíz különböző rendőrkapitányságra szállították. A fogvatartás leginkább elrettentésnek tűnik, mert az előállítottak jó részét már elengedték. A Hazafias Népfront agitátorai ugyanakkor meglátogatták a letartóztatottakat a rendőrségen a fogvatartásuk alatt, ahol „oktatásban” és „figyelmeztetésben” részesítették őket, valamint megpróbálták rávenni a gyülekezet tagjait, hogy „önként” csatlakozzanak a Hazafias Népfronthoz.


Ujjlenyomat, zaklatás, őrizet

A letartóztatásokat az előzte meg, hogy a Shouwang Keresztény Gyülekezet tagja az elmúlt hetekben kiálltak a hitük szabad gyakorlása mellett. Egy nyilvános demonstrációt is tartottak a Zhongguancun téren, ahol pillanatok alatt rengeteg egyenruhás és civilruhás rendőr jelent meg, akik buszokba tuszkolták a résztvevőket és egy közeli iskolába szállították, ahol fotókat készítettek róluk és ujjlenyomatot vettek tőlük. Ezek után a gyülekezet bérleményeit megszüntették, kilakoltatták a tagokat és az összes vezetőt (négy lelkészt) házi őrizetbe helyezték. A gyülekezet tagjai akik részt vettek a demonstráción, azóta elvesztették a munkájukat, az otthonukat, vagy épp mindkettőt.

A többi gyülekezet között vegyes visszhangot váltott ki a demonstráció: sokan elítélték a dolgot, mondván, hogy semmi értelme konfrontálódni a hatalommal, míg mások a szolidaritásukat fejezték ki a bajba jutottak mellett.

-mi

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.