Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Világhír
    2012-01-23 12:00:00

    Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés

    Több ezer tonna tűzijáték- és petárdamaradványt, szemetet gyűjtöttek össze Pekingben és Sanghajban a kínai holdújév első napjának hajnalán.

    A két nagy városban több tízezer köztisztasági munkás végezte el az ilyenkor szokásos feladatot, az óévet búcsúztató, új évet köszöntő, "áttűzijátékozott" éjszaka nyomainak eltüntetéséhez.

    A médiajelentések szerint Pekingben több mint 170 tonna utcán hagyott, többnyire kiégett papír- és kartonhulladékot söpörtek össze, míg Sanghajban ennek a többszörösét, mintegy 970 tonnát. Kína kereskedelmi központjában mindazonáltal ez csak töredéke volt az első napon begyűjtött összes, mintegy 8500 tonna vegyes hulladéknak. Kínában - lényegében egy hetes munkaszünettel - hétfőtől százmilliók ünneplik a sárkány évének beköszöntét, a családi összetartozás jelképének számító tavaszünnepet, aminek elmaradhatatlan eseménye a gonosz szellemeket elűzni hivatott hangos és színes, fülsiketítő és szemet gyönyörködtető petárdázás, tűzijátékozás.

     

    MTI

     

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

    További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • További cikkek Ezotéria
  • Sátánista gyilkosság áldozata lett az apáca?
  • A CTRL+C, mint szentség
  • Remélem, nincs pokol, mert az szívás – fiatalok a vallásról
  • Épül az orosz boszorkány-Disneyland
  • Hívők a diktátor imádására kényszerítve
  • Boszorkányokat vettek őrizetbe a román hatóságok
  • A Beatles, Krisna és a gnoszticizmus
  • Nőuralom az új Avatarban
  • Halottfaló és a feltámadás
  • Mit keresett Jézus Krisztus Tibetben?
  • További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?
  • Izraeli turista okozta a chilei erdőtüzet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.