Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-01-19 20:30:00

Iránban a helyzet...

Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?

Egy iráni imám kijelentette, hogy a kereszténység, mint a hasonló „New-Age szekták”, félrevezeti a fiatalokat. Szerinte a keresztény egyház egy ijesztő titkosszolgálat.

Nemrég Heidar Moslehi iráni titkosszolgálatokért felelős miniszter jelentette ki, hogy minden erejükkel megpróbálják korlátozni a kereszténység terjedését. Most egy, a kormányhoz közelálló imám jelentette ki, hogy szerinte a keresztény egyház minden idők legijesztőbb és legrettenetesebb titkosszolgálata, írja az iráni keresztény hírügynökség, a Mohabat News.

Egy „New-Age szektákról” szóló konferencián hangzott el a mondat. Akhond Mohsen Alizadeh azt mondta, „nem szabadna megengednünk ezeknek a szektáknak, hogy a miszticizmus jelszava alatt megkérdőjelezzék az iszlám igazságszolgáltatást”. „Azt mondják, hogy az iszlámban Isten szörnyű és kegyetlen, míg a kereszténységben a szeretet maga. A keresztény teológusok pedig saját érdekük szerint befolyásolják a fiatalokat.

Miután erőteljesen kijelentette, hogy óvakodni kellene a hasonló miszticizmusoktól, felvetette, hogy állandó egyetemi tanszéket kellene létrehozni a misztikus tanok kutatására, hogy ezzel is bemutassák: ezekkel szemben az iszlám milyen működő „védekező és támadó tervet” nyújt az élethez. Az azonban nem derül ki, milyen kontextusban állította, hogy a kereszténység titkosszolgálat.

 

-mi-

Nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • Amerikai jelentés: hol üldözik leginkább a keresztényeket?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.