Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2012-01-12 14:15:00

Szakmai és emberi szempontok alapján is erősen vitatható jogi szöveg

Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány

Az új magyar alkotmányozás súlyos hatással van a vallásszabadságra nézve is – állítja a Princeton professzora. A vitatott jogi szövegek többek között katolikus rendeket, mozgalmakat is diszkriminálnak.

Hatással van a vallásszabadság kérdésére az új magyar alkotmány, ami többek között a fogantatás pillanatától védi az életet, és tiltja a hivatalos házasságkötést az azonos nemű párok esetén – állítja a The New York Times hasábjain Kim Lane Scheppele. A Princeton Egyetem programigazgatója nem kevesebbet állít, mint hogy a magyar alkotmányozás folyamata során a Fidesz-KDNP diszkriminálta az iszlámot, a hinduizmust, a buddhizmust és számos protestáns felekezetet. A szakmai és emberi szempontok alapján is erősen vitatható jogi szöveg néhány katolikus mozgalmat, rendet is hátrányosan érint.


Szakmailag értékelhetetlen

A jogi és közösségi kapcsolatok tanszékét vezető professzor nehezményezi, hogy tudományosan áttekinthetetlen: mi alapján emelt ki a magyar kormányzat tizennégy felekezetet, miközben a többit bizonytalanségban tartja, az el nem ismerteket pedig gyakorlatilag betiltja? Kiemelte: nemzetközi szinten is példátlan eljárás, hogy több mint háromszáz felekezet és egyház elviekben január elsejétől hátrányos megkülönböztetést szenved, ami hamarosan direkt módon érintheti a rájuk vonatkozó adózási gyakorlatot és számos, államilag finanszírozott intézményüket.

A professzor rámutat: nem csupán a gyakran példaként állított kisebb egyházakat, hanem világvallások közösségeit is diszkriminálja a jogi gépezet. El nem ismertnek kell magát éreznie az iszlám, a buddhizmus, a hinduizmus és a bahá'í vallások követőinek – ami a fejlett világban példátlan. A kutató szerint különösen érdekes, hogy az anglikánok, adventisták, mormonok, metodisták mellett még katolikus rendek, mozgalmak is a stigmatizáltak táborába kerültek: jogilag ugyanis a saját, korábbi regisztrációval rendelkező bencések, a Mária Iskolatestvérek, sőt az Opus Dei mozgalom tagjai is „el nem ismertek”.

Érthetetlennek tartja továbbá, hogy néhány ortodox felekezet elismertnek minősül, míg számos, nem ritkán évezredes múltra visszatekintő, ősi egyház szintén diszkrimináció alá esik. Érzékeny nemzetközi problémákat generálhat, hogy a politikai döntéshozók válogattak egyes zsidó közösségek között is, míg néhányat elismertek, másokat szakmai indoklás nélkül egyszerűen kihagytak a felsorolásból.

 

-mi-
Forrás: NYT

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • Amerikai jelentés: hol üldözik leginkább a keresztényeket?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.