Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-09-10 15:13:00

A szíve mindig a vásárlóké, hahaha

Kínaiak vették meg és felszámolják a magyar üzletláncot

A kínai magánszemélyek tulajdonában lévő Skála Group Kft. ellen a napokban felszámolás indult, írja a pénzcentrum.hu.

Ez a cég vette át jobbára a vidéki Skála áruházakat, és alakította át kínai üzletekké, de úgy tűnik, nem sikerült nyereségesen működtetni. A Skála Group 180 napon túli 100 millió forintot meghaladó adótartozást halmozott fel, állítja az üzleti portál. Ezért felszámolást kezdeményeztek a Skála Group Kft. ellen, amely több Skála áruház üzemeltetését végezte.


Nem fizetett adót a Skála kópé

A társaságot hét kínai magánszemély alapította 2007-ben. (A hét befektető közül ötnek kizárólag magyarországi lakcíme volt feltűntetve, mind az öten egy X. kerületi panelházban éltek, két lakásában.) - tudta meg a Gazdaság.hu. A cég telephelyei között 13 vidéki címet tüntettek fel korábban (Debrecen, Nyíregyháza, Eger, Miskolc, Dunaújváros, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Kecskemét, Győr, Ózd, Szolnok és Gyöngyös), majd 2010-ben ezeket törölték, és egy részük másik cégbe került át.Tavaly a tulajdonosi körben is történt változás, a hét magánszemélyt törölték, és két új kínai befektető birtokába került a társaság.
 

Bár nyereséges sohasem volt a Skála Group, 2010-től több végrehajtás is indult ellene, és felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 180 napon túl 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők feketelistájára. Tavaly beszámolót már nem adott le a társaság, 2009-ben 8,4 milliárd forint árbevétel mellett 1,2 milliárd forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben kötelezettségállománya meghaladta a 4,8 milliárd forintot.

A társaság jellemzően vidéki Skála áruházakat üzemeltetett (többnyire frekventált helyen, a belvárosban), amelyeket kínai áruházzá alakított át, egyes részeit pedig bérbe adta. A helyi lakosság ezt nem fogadta kitörő lelkesedéssel, erről számtalan fórum is indult a neten. A koncepció azonban nem vált sikeressé. Egy vidéki városban tevékenykedő kereskedő szerint irreálisan magas bérleti díjat szabtak, amit képtelenség volt kitermelni.

A szegedi Skála tavaly zárt be, akkor a Délmagyar.hu-nak a dolgozók úgy nyilatkoztak, hogy a tulajdonosok meglehetősen lazán követték a törvényben foglaltakat. Tavaly több üzlet - köztük a szegedi is - átkerült a C&L Focus Kft. nevű társaságba, amelyet két kínai magánszemély alapított (akik szintén ugyanabban a X. kerületi házban laknak). A vélhetően tűzoltásként lezajlott átszervezés azonban nem járt sikerrel, a rövid működése során folyamatos végrehajtás alatt álló cég augusztusban szintén felszámolás alá került.

A Skála Group kijelölt felszámolóbiztosa, Komondi Tamás a Gazdaság.hu-nak elmondta: egyelőre kapcsolatfelvétel céljából küldtek levelet a cégjegyzésre jogosult személynek, a határidő a válaszra még nem járt le. Ugyanakkor már több dolgozó felkereste a felszámolóbiztost, hogy a társaság nem fizette ki a neki járó juttatást, vagy a gyesről visszatérők nem kapták meg a szabadságmegváltást.

 

Pénzcentrum, gazdaság.hu

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Multifigyelő
  • Beszél a volt alkalmazott: „ilyen az élet a Tesco-nál”
  • Rabszolgamunka: borzalmas körülmények közt készül az iPhone
  • Malév: jöhet a csőd?
  • Van, ahol már a Húsvétra készülnek
  • Az Auchan kebelezi be a Corát
  • A nagyobb pártok engednek teret a multiknak?
  • Kicsi, savanyú, de a miénk: kínai-magyar citromsavgyár
  • Mindennapi angol tartóskenyerünk
  • Háromszázmilliós bírság a Tescónak
  • Botrány: így vernek át bennünket a multik

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.