Ha tárgyként viselkedsz, tárgyként bánnak veled

Interjú egy férfi prostituálttal

– Ha valaki megkérdezné, hogy minek tartod magad, mit felelnél?

– A kapcsolataimban nem lehet megnevezni azt, amit csinálok; annál elegánsabb és intelligensebb férfiakkal kerülök össze. Ők sose hívnak prostituáltnak vagy kurvának, akkor sem, ha veszekszünk. Azt hiszem, azt mondják van valami bennem, ami nagyon szerethető, van egy olyan kisugárzásom, ami megvadítja őket, de tiszteletet parancsol annak ellenére, hogy tulajdonképpen fizetnek érte. Úgyhogy nem tartom magam kurvának, csak akkor, amikor az utcára szorulok.

– Divattervezőnek készültél, kiemelkedő karriert jósoltak neked.

– Ruhatervező szakközépiskolában végeztem, s már ott állandó vendégköröm volt, készítettem ruhákat esküvőkre, bulikra, táncversenyekre, alkalmi eseményekre. Kézről-kézre adtak, egész jól megéltem belőle.

– Azóta eltelt tizenhat év. Mikor terveztél ruhát utoljára?

– Egy divatbemutatóféleséget próbáltunk összehozni körülbelül 10 éve Németországban. Találtam egy szponzort, aki fedezte a költségeket. Életemben nem láttam annyi gyönyörű anyagot, mint ott. Egy gazdag üzletember partijára készült, meg is rendeltek néhányat belőlük. Jobb kedvemben néha-néha varrok még, főként magamnak. Egyébként, amit most rajtam látsz, ezt is én csináltam.

– Végül elkészültek a rendelések?

– Nem volt rá időm, és nem is voltam olyan állapotban. Eléggé a mélypontra kerültem.

– Mi történt?

– Egy férfinak voltam a kitartott szeretője. Ő vitt ki Németországba, és az ő révén ismerkedtem meg az említett üzletemberrel, akivel aztán az ominózus partin „összejöttem”. Mindezt a „szponzorom” szeme láttára, mert már annyira be voltam állva, hogy nem vettem tudomást semmiről. Akkor még megbocsátotta a félrelépésemet, de azt, hogy később titokban találkozgattam az illetővel, azt már nem. Egy perc alatt az utcára kerültem.

– Akivel összejöttél, nem segített?

– Még egy darabig kavartam vele, de ő nehezen tűrte és főképp nehezen finanszírozta a napi drogszükségletemet. Így aztán onnan is kipenderültem.

– Mihez kezdtél?

– A valódi ok, ami miatt kikerültem Németországba, az a melegpornó volt. A volt barátom aktívan részt vett ebben, de mivel kidobott, nehéz volt új kapcsolatokra szert tenni. Egy-két kisebb szerepet kaptam ugyan, de nem kerestem annyi pénzt, hogy el tudjam tartani magam. Az albérlet, drogok, pia, cigi, megfelelő ruhák, - hamar az utcára kerültem. Próbáltam újabb barátot találni, rendszeresen jártam a melegklubokba, de egy idő után a belépőre sem volt pénzem. Az utcáról pedig nagyon nehéz bekerülni jobb helyekre és a jobb kuncsaftokat kifogni. Ott csak alkalmi menetekre csíptek föl. Összekuporgattam annyi pénzt, hogy haza tudjak jönni, s valamivel el tudjak itthon indulni. De ez sem sikerült. Az úton, - mert stoppal indultam el -, megvertek és kiraboltak, ezért körülbelül egy hét alatt értem haza. Ne tudd meg, milyen állapotban.

– Hova? Haza a szüleidhez, testvéreidhez?

– Dehogy. Nincsenek testvéreim, a szüleim hallani sem akarnak rólam. Időnként próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de keményen elhajtottak. Mintha nem is lennék. Nemrég megint kerestem őket, illetve anyámat, fél órát beszélt velem telefonon - ez nála már nagy dolog . Nem volt elutasító, de túl kedves sem, azt hiszem, fél a haláltól, ezért állt szóba velem. A feleségemhez jöttem vissza, meg az akkor 6 éves fiamhoz.

– Hány éves vagy?

– Harmincnégy. Mikor visszajöttem huszonöt voltam. Másfél évet töltöttem kint, s az idő alatt egyáltalán nem kerestem őket, fogalmuk sem volt arról, hol vagyok, mit csinálok. Gondolom, el tudod képzelni, milyen volt, mikor megjelentem a kapuban. A feleségem mindig is tudta, hogy mellette vannak homoszexuális kapcsolataim is, de arról nem tudott, hogy pornózom és kitartatom magam. Sokáig azzal ámítottam, hogy a felső tízezernek tervezek ruhákat, –  mondjuk akkoriban rengeteget rajzoltam, szabásmintákat készítettem – , csak egyre kevesebb megrendelésem lett. Nem mentem el a ruhapróbákra, vagy részegen érkeztem, semmilyen igazítást és kritikát nem tűrtem. Tehát visszajöttem, de addigra a párom már egy másik férfival járt. Megkaptam a gyerekszobát, míg nem találok albérletet. Nem találtam. Elkeserített, hogy már semmit nem lehetett visszacsinálni. Ebben az időszakban nagyon keményen drogoztam, főképp hasist használtam, a fű is jöhetett, de volt heroin, szintetikus drogok, minden, amihez csak hozzájutottam. Egyre több pénzre volt szükségem, így a Keleti pályaudvar környékén kezdtem strichelni. Ötezerért, tízezerért, attól függően, hogy mit kértek cserébe. Nagyon veszélyes volt, mert bármikor lebukhattam volna, de hál’ Istennek ez nem történt meg. Melegbárokba jártam pénzes partnerek után, sikerült is egy jómódú barátot összeszednem, így elköltöztem, és a feleségemmel hamarosan elváltunk.

–Tartod vele a kapcsolatot?

– Persze, mindig rendes volt velem és szeretett. Sajnálom, hogy nem tudtam megadni neki, ami járt volna. A szakközépben jöttünk össze, azonnal teherbe esett, bár tudta, hogy fiúkkal is járok, mégis beleegyezett, hogy összeházasodjunk. Azt hiszem, boldogok voltunk, mert sosem kért rajtam számon semmit, ha hazamentem, - mert volt, hogy napokra eltűntem. Gyönyörű fiunk született, akit imádtam és imádok ma is, más lapra tartozik, hogy ő mostanában egyáltalán nem lelkesedik értem.

–Tudja, hogy miből élsz?

– Nem hiszem, vagy inkább nem tudom. Az anyja biztos, nem mondta el neki. Inkább lecsúszott szerencsétlennek gondol, azt tudja, hogy meleg vagyok.

– Nincs lelkiismeretfurdalásod vele és a volt feleségeddel szemben?

– Úgy tekintem a múltamat, mintha nem történt volna meg. Mármint rajongok a fiamért, de soha nem volt, és nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is lesz apa-fiú kapcsolat közöttünk. Ez úgy 4-5 éves kora körül megszakadt. Kívülről büszkélkedem. Iskolába jár, tervei vannak, s a ritka találkozásainkkor elvisel. Talán később, nem tudom. Igazából már nem tudom összeilleszteni azt, hogy gyerekem van, azzal, ahogyan élek. Régebben könnyebb volt. A volt párom pedig igyekszik a találkozásainkkor nem bántani. Nem mindig sikerül neki, de egyébként teljesen igaza van. Én nem kezdtem magammal semmit, és mára már ezt is el tudom fogadni. Sokáig nem tudtam, és mindenre képes lettem volna, hogy valaki odafigyeljen rám, hogy tényleg segítsen, ne hagyja, hogy errefelé menjek. De nem volt senki, aki segítsen hagyták, hogy ezt tegyem magammal. Ne értsd félre, nem mást hibáztatok, azért, hogy idekerültem, csak az a szörnyű, hogy senki nem szeretett annyira, hogy foglalkozzon velem. Senki nem a tehetségem miatt vált a pártfogómmá. A feleségem rajongásig szeretett, s azt hitte, ha teljes mértékben rám hagy mindent, akkor vele maradok. De sajnos, ez nem ettől függ. A barátaim lassan lekoptak, és igazából alkalmi partnerként jöttek hozzám. Úgyhogy, ha eltűnök az életükből, ez igazából nem lesz nagy veszteség.

– Lassan kiöregedsz ebből a munkából. Mi lesz akkor?

– Nem tudom. Akkor elmegyek, nem is tudom, minek megyek el. Pincérnek? De már ahhoz is papír kell. Nem így szeretnék megöregedni. Vagy talán tényleg képes leszek megcsinálni magam, a terveimet. Egyelőre így marad minden, mert most sem élek valami fényesen, bár sokkal jobb állapotban vagyok, mint mikor visszajöttem. Alkalmi partnert nagyon könnyű találni, de hosszabb távra és olyat, aki képes anyagilag támogatni, nehéz. Mindig is rettegtem attól, hogy elvesztem a szépségemet. Azért azt el tudod képzelni, milyen lehettem fénykoromban! Bomlottak utánam a nők és a férfiak. Hosszú, hullámos fekete hajam volt, magas, inas testem. Talán most egy kicsit sovány vagyok, de kifejezetten szép fiúnak számítottam. Egy pár éve elkezdett csomókban hullani a hajam és a göndörségét is elveszítette, ezért rövidre vágattam és befestettem szőkére. Azóta csak férfiak buknak rám. Nőkkel már különben sem nagyon tudtam mit kezdeni. Maximum kísérgettem őket, és hagytam, hogy simogassanak.

– Voltál szerelmes?

– Egyszer Németországban, de ő még a kezemet sem fogta meg. Azt hiszem, miatta maradtam kint ilyen sokáig. Családos férfi volt, találkozgattunk, tudta, hogy mit csinálok, és úgy éreztem, hogy ő is érez valamit irántam, de soha nem volt még férfival, én meg - a profi kurva -, hozzá sem mertem érni. Irgalmatlan szenvedés volt, úgyhogy nagyon vigyázok, hogy ne legyek szerelmes. Volt már, hogy súroltam a határát, de elnyomtam magamban.

– Most kivel élsz? Azt meg sem kérdezem, hogy van-e lakásod?

– Van most egy partnerem, akihez gyakran járok, tetszik nekem, még nem költöztem oda, bár jobb lenne, mert akkor nem kellene az albérletemet fizetnem. Már beszéltünk erről, de nem érzem, hogy valóban elszánta magát arra, hogy eltartson. Nem szeretnék megint az utcára, vagy a bárokba kerülni.

– Mit nyújtasz azért, ha valaki eltart?

– Vele vagyok.

– Ez egész pontosan mit jelent?

–Tudom, hogy ez szemétségnek hangzik, és talán az is, de vele vagyok. Nem tudom, meddig tudom tartani a formám, de egyelőre megőrülnek értem, és idővel megszeretem azt, akivel vagyok. Nem leszek szerelmes, de szeretni fogom. Időnként, ha olyanom van, kitakarítom a lakást, míg dolgozik, de ez nem jellemző, én nem azért vagyok, és főzni se tudok. Főznek rám, vagy vacsorázni visznek. De ápoltan várom otthon, s ha nekem is kedvem van, szexelek vele. Beszélgetünk, színházba járunk, társasági életet élünk.

– Drogozol még?

– Nem, inkább iszom. Mikor egy alkalommal feltétellé vált, hogy vagy az anyagok, vagy az, hogy eltartsanak, a kitartást választottam. Nem volt könnyű, az akkori partnerem fizette a pszichiáteremet, meg részt vettem egy programban is. Ezt, hogy nem élek drogokkal, neki köszönhetem. Három évig voltunk együtt, ha visszanézek, úgy érzem, szerettem.

– Miért szakadt meg a kapcsolatotok?

– Egyik percről a másikra otthagytam. Túl sokszor játszott át mások kezére.

– Ez mit jelent?

– Gyakorlatilag felajánlott a barátainak.

– Ha tárgyként viselkedsz, tárgyként bánnak veled.

– Van egy határ. És ő egyre több feltételt szabott, jutalmakat tűzött ki, például akkor vett ruhát, vagy parfümöt, ha lefeküdtem a barátaival, és egyre kevesebb költőpénzt adott. Én nem vagyok ehhez hozzászokva. Azért viseltem el ezt a fajta kapcsolatot - ilyenben addig nem volt részem -, mert sokat köszönhettem neki, kihozott egy nagyon mély gödörből. Azt hiszem, megvadult attól, hogy az életem teljes mértékben tőle függött. Imádott, de olyan mértékben birtokolni akart, amit már nem viseltem el. Viszont szerencsére nem kerültem az utcára, mert az általa szervezett partnereim közül az egyik azonnal befogadott. Vele is lehúztam egy évet. 

– Egy apró keresztet hordasz a nyakadban. Divatból hordod, vagy hívő vagy?

– Mit szeretnél hallani?

– Az igazat.

– Ajaj! Az igazat, olyan nincs, csak kis igazságok vannak, meg olyanok, amik egy adott helyzetben igazak.

– Mi a te igazságod ebbe a pillanatban?

– Lehet, hogy az én számból furán hangzik, de igen, hívő vagyok. Mindig is az voltam, szerintem, ez mentett meg attól, hogy ne egy drogos buzikurvaként végezzem, illetve már végeztem is volna egy utcasarkon. Pontosabban istenfélő vagyok, ezt rakd össze.

– Összeraktam.

– Mi jött ki belőle?

– Még nem te. Nem látom az igazi arcod, ahhoz talán többször kéne beszélnünk, hol erre, hol arra hajlasz. Azonban az, hogy rákérdezel, azt jelenti, hogy szeretnéd, tudni, hogy én mit gondolok.

– Igen is, meg nem is. Most könnyebb, mert megszabadulok egy tehertől, egyelőre nem kell felvállalnom magam, de nehezebb is, mert időnként majd megőrülök, hogy miért nem csinálok valami mást, mondjuk ruhákat. A partnereim nem tartottak igényt erre a szolgálatásomra, inkább nem érdekelte őket, vagy nem hitték el, hogy képes vagyok rá. Ha meg belevágnám a fejszémet abba az elfoglaltságba, egy ideig el kéne tartanom magam, s biztos, hogy megint keresnem kéne valakit. Bár nem tudom, nem ettől függ, azt hiszem, nem merem eléggé akarni ezt a változást. Igazából soha nem voltam kitartó, az első ellenállásnál feladtam.

– Mire használod Istent?

– Hogyhogy mire használom? Imádkozom hozzá, időnként templomba is elmegyek, vagy volt olyan, hogy a partneremmel mentem. A mostani barátom nem vallásos, bár van valami köze Istenhez, azt látom.

– Mire használod, erőt adjon, kitartást, tisztaságot, történeteket, mit? Hogy legyőzd a bűntudatod?

– A fiammal és a feleségemmel szemben van bűntudatom. Semmilyen módon nem számíthatnak rám, de én ezt első perctől kezdve megmondtam nekik. Képtelen vagyok eltartani egy családot. Szeretem őket, de félek is velük találkozni, nem tudom, minek látnak engem. Istenhez imádkozom, hogy tartson el, és legyen erőm szeretni azt, akivel vagyok. Egyébként sokszor segített. Amikor a legnagyobb bajban voltam, azért imádkoztam, hogy találjak valakit, aki kihúz ebből, és megtörtént. S ha mélyen magamba nézek, magammal szemben is van bűntudatom, de elhessegetem, mert muszáj életben maradnom.

Gyimesi Ágnes Andrea

• Cimkék:
prostitúció felelősség bűn homoszexuális

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére