Forradalmi intések a „sajnálatos események” kapcsán

1956-os pápai enciklikák

Nehéz rendet vágni a pápai megnyilatkozások útvesztőjében. A római katolikus egyházfő mintegy féltucatnyi apostoli levelet adhat ki. Ezek között a legnagyobb súlyú az apostoli konstitúció, amely az egész egyházat érintő dogmatikai, jogi vagy erkölcsi ügyben rendelkezik, mint például II. János Pál 1996-os Universi dominici gregis (Az Úr teljes nyájának) kezdetű, a pápaválasztás menetét módosító irata. Az úgynevezett egyszerű apostoli levél ezzel szemben általában a hétköznapi ügyekben hozott rendeleteket fedi; így emlékezett meg például a pápa 2001-ben Paskai László bíborosnak címzett írásában a magyar millennium lezárásáról is.

Gyakorlatilag oklevelek

Bulláknak a kötelező érvényű jogi iratokat, okleveleket hívják (Az apostoli konstitúciók gyakran bulla formában kerülnek kihirdetésre. A bulla eredetileg az oklevélre függesztett arany- vagy ólompecsét tokját jelentette). Ilyen módon felékesített, latinul írt szöveget ma már csak kivételes, ünnepélyes alkalmakkor bocsát ki a pápa – bullában hirdette meg a 2000. év nagy jubileumát II. János Pál. Hasonlóan az enciklikákhoz, a bulla szövege mindig a pápa nevével kezdődik, de hivatkozni rájuk a voltaképpeni mondanivaló első szavaival szoktak.

Az enciklikákat a pápa általában a világ minden katolikus püspökének címzi – ezekben Szent Péter utódja az összes híve érdeklődésére számot tartó ügyben, tanítói jelleggel mutat irányt. Az enciklika szó egyébként a latin litterae encyclicae kifejezésből származik, ami szó szerint körlevelet jelent. Ha csak egy ország egyházi vezetőinek írják, akkor epistulae encyclicaenek (szintén körlevélnek) mondják, ám ezekre ugyanúgy használják az enciklika kifejezést is. Jóllehet a katolikus egyházfők többnyire programadó, illetve az egész világot érintő ügyekkel szoktak foglalkozni enciklikáikban, mégis, 55 évvel ezelőtt kitüntetett figyelem jutott a Szent István országaként is aposztrofált Magyarországnak.

Számunkra oly kedves Magyarország

1956-ban ugyanis a katolikus egyház történetében egyedülálló módon kilenc nap alatt háromszor is enciklikában foglalkozott Szent Péter utóda, történetesen XII. Pius a magyarokkal (nyitóképünkön rádióbeszédet mond). 1956. október 28-ai, Luctuosissimi eventus (Gyászos események) kezdetű körlevelében az egész világ figyelmét ráirányította a „számunkra oly kedves Magyarországra, amely most egy borzalmas öldöklés vérében fekszik”.

A pápa felemelte szavát az emberi méltóságért, a polgári társadalom jogaiért és az egyéni és nemzeti szabadságért. Emellett minden keresztény testvérét arra biztatta, hogy könyörögjön Istenhez, „Akinek a kezében van minden nép sorsa”. Ennél azért konkrétabb is volt XII. Pius: felemlítette, hogy a nemzetközi rendet nem lehet fegyverrel és erőszakkal fenntartani, sőt, kitért arra, hogy az elmét megfertőző csaló mesékkel sem – itt nyilván a kommunista ideológiára célzott. Írásában a pápa egyenesen „imák szent kereszteshadjáratára szólított fel”.

Néhány nappal később, november elsején további buzgó imádkozásra szólított fel Laetamur Admodum kezdetű körlevelében, megemlékezve a székhelyükről korábban elűzött lengyel Stefan Wyszynski és magyar Mindszenty József bíboros-érsekekről. Igaz, kevéssé előrelátó módon XII. Pius hálát adott Istennek azért, hogy az Úr meghallgatta az ártatlan fiúk és lányok imáit, és az „igazságra alapozott béke új hajnala látszik beköszönteni” végre Lengyelországban és Magyarországon. Ennek jelét abban is látta, hogy Mindszentyt tisztázták az igaztalan vádak alól.

Új rabszolgaság

A szovjet bevonulás másnapján, november 5-én kiadott, Datis nuperrime (Nemrég kiadott) kezdetű körlevelében a pápa utalva néhány nappal korábbi, reménykedő enciklikájára elborzadva említette az ország megtámadását, amikor szokatlanul keményen fogalmazva kijelentette: „A magyar nép vére az égre kiált, (...) idegen fegyverek segítségével új rabszolgaságba taszították a vértől ázott nemzetet.” Természetesen elítélte a szovjetek bevonulását, Isten Káinnak mondott szavait idézte, miszerint „testvéred vére hozzám kiált a földről”, és nem felejtette el figyelmeztetni az agresszorokat, hogy Isten nem csak a haláluk után bünteti meg a bűnösöket, „időnként már e földi halandó életben megbünteti az uralkodókat és azok nemzetét, amennyiben igaztalanul bántak másokkal”.

Hasonlóan kivételes – ráadásul nem is latinul kezdődő – enciklikára korábban is akadt nagy ritkán példa. XI. Pius 1937-ben Mit brennender Sorge (Égő aggodalommal) kezdősorral parentálta el a négy évvel korábban megkötött vatikáni konkordátum rá vonatkozó passzusait sorozatosan felrúgó hitleri Németországot. A nemzetiszocialista újpogányságot, a fajelméletet és -üldözést élesen elítélő szöveg miatt azonban még ma is éri kritika a pápát. Bírálói azt kérik számon Piuson, miért nem fogalmazott még keményebben, például mint a még ugyanabban az évben kiadott Divini redemptoris (Isteni Megváltónak) kezdetű enciklikában, amelyben úgy szól a kommunizmusról, mint aminek a „magja rossz”, ezért „semmiféle téren nem szabad vele közreműködni".

Sz. B.

A kép innen.

• Cimkék:
1956 forradalom XII. Pius pápa enciklika bulla katolikus egyház vallás politika történelem

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére