Forradalom és megtorlás

Teológusok a vérzivatarban

– Bár vöröskeresztes karszalag volt rajtuk, a Ráday utcában Magócsy István és Herceg Lajos teológushallgatókat lelőtték az ÁVH-sok. Kopjafa és márványtábla őrzi emléküket a teológia udvarán, ahogy egy orvostanhallgató lányét, Szentkirályi Kláráét is; ő a rádió épületétől triciklin szállította a sebesülteket, közben kapott találatot. Egy másik teológus a rádiónál kapott tüdőlövést, de túlélte, ma is él – meséli professzor Ladányi Sándor visszaemlékezése során.

Ötvenhat október harmincegyedikén és november elsején a teológusok szervezésében nagygyűléseket tartottak Budapesten a Kálvin téren, illetve a teológia dísztermében. Az egyházi és állami vezetés a CIA beépített embereinek titulálta a szervezőket, s külföldről szervezett fegyveres akcióknak nevezte a gyűléseket. Valójában a Kálvin téri presbitérium az eseményekre való tekintettel hirdetett gyűlést október harmincegyedikére, a reformáció ünnepére. Ez a gyűlés aztán úgy döntött, visszahívják Ravasz Lászlót, s kimentek érte Leányfalura, ahol száműzetésben élt. Kérték, álljon a megújulási mozgalom élére, s vállalja el a püspökséget. Ő azt felelte, amíg az egyház törvényes vezetői Budapesten nem tudják az eseményeket irányítani, a lelki megújulást hajlandó vezetni. A november 1-jei gyűlésen felszólították azokat a világi és egyházi vezetőket, akik a Rákosi-rendszerben kompromittálták magukat, hogy önként mondjanak le.

Retorziók a forradalom leverése után

Viszonylag későn, március hatodikán kezdődött az egyházi személyek letartóztatása. Akkor nyolc-tíz lelkészt vittek a Gyűjtőbe. Az udvaron, sétán látták egymást, de beszélgetniük nem volt szabad. Ott volt Békési Andor, Joó Sándor, Nagy Barna és mások. Gulyás Lajos levéli lelkipásztort később fogták el. Ő a mosonmagyaróvári sortűz után mentett meg egy Máté nevű ávós főhadnagyot a lincseléstől, mondván, „nem szabad önbíráskodni, vigyük a városházára, és a törvény ítélkezzen fölötte”. A tiszt megszökött a városháza nyitott ablakán át. A forradalom után Máté fölkereste Gulyást, és kérte, hogy amíg nyitva a határ, hagyja el az országot. Gulyás azt mondta, nincs miért menekülnie. Rövidesen letartóztatták, és azzal vádolták, hogy uszító beszédeket tartott a forradalomban; e hamis vádra tanúkat is kerítettek. Gulyás korábban tett néhány nyilatkozatot, amellyel vállalta a hitét és a rendszerrel való szembeszegülést. Negyvenhétben kisgazdapárti programmal volt képviselő, ez is terhelte a múltját.

A vádiratban enyhítő körülményként szerepelt családos állapota – egy tíz- és egy tizenkét éves kislánya volt –, de az is, hogy a társadalomra túlságosan veszélyes, így az enyhítő körülmény nem vehető figyelembe. A kivégzés 1957. december 31-én történt. A hóhér nem vállalta, ezért egy beugró tiszt hajtotta végre az akasztást dilettáns módon, valószínűleg nagy szenvedést okozva. Egy nappal korábban tíz-egynéhány egyházi személyt tüntettek ki, köztük hét reformátust. „Az ellenforradalom alatti bátor kiállásukért, a népi demokrácia melletti hősies magatartásukért, az egyház és állam viszonyának rendezése terén kifejtett tevékenységükért és a békemozgalomban végzett munkájukért” a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének különböző fokozatait kapták. A rendszerváltozás után Gulyás lányai próbálták megkeresni apjuk nyughelyét, de nem sikerült, jeltelen sírba került egy győri temetőben.

Ötvenhétben egy rendőr főhadnagy jelentette, hogy az ellenforradalom góca a Budapesti Református Teológiai Akadémia, ahová be kell épülni, hiszen a teológusok osztályhelyzetüknél fogva ellenségei a népi demokráciának. Van olyan dokumentum az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, amelyben egy százados elmondja, kiket milyen tisztségre javasol. Leírja, hogy az illetőket hol és mikor szervezték be, milyen szolgálatra alkalmasak, kit mivel lehet megfogni – kinek a pénz, kinek a nők, kinek az ital a gyenge pontja.

Az egyikről azt írja, „féktelen hiúsága mindenre képessé teszi”. Később is rendszeresek voltak a lehallgatások. Megdöbbentő eset történt 1988-ban: Tatabányán a megyei tanács nagytermében összehívták a lelkészeket, és bátorították őket, nyugodtan mondjanak el mindent, ami a szívüket nyomja. Egyszer csak zúgás hallatszott, overallos műszakiak szaladgáltak idegesen, majd a girland füstölni kezdett. Aztán nagy pukkanással lenyílt a falat borító lambéria, és láthatóvá váltak a mikrofonok.

-mi-
nyitókép innen.

• Cimkék:
56 forradalom református egyház ladányi sándor lelkész kommunista retorzió

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére