Spontán történet a becsületről

Őrizetlenül hagyott pénzek 1956-ban

Sebők Zoltán művészettörténész szerint a forradalom idején a Magyar Írók Szövetségének munkatársai Budapest különböző pontjain öt, más adatok szerint hat ládát helyeztek el, és a következő szöveget írták rá: „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”.

Viták folynak arról, vajon ki volt az ötletgazda. Az egyik legenda szerint az akkoriban még csupán irodalmi slapajnak számító Erdély Miklós utolsó százforintosát tette egy lestrapált vulkánfíber kofferbe, amit egy belvárosi bérház tövében tett közszemlére. A nyitott bőröndben árválkodó százas állítólag nemsokára nagyobb utcai csődületet okozott, és persze nyomban megosztotta a nagyérdeműt: egyesek csak értetlenül bámultak, mások – a kor hangulatának megfelelően – provokációra gyanakodtak. Egyszer csak azonban valaki pénzt dobott a táskába.

Az akciós bőrönd. Kép innen.

Gáyor Tibor képzőművész szerint az akció motivációja eredetileg nem művészeti, hanem morális volt. Mint azt egy 1995-ös olvasói levelében írta: „Azt a később soha nem tapasztalt nemes szolidaritást akarta vele felmutatni, melyet október 23-án este az utcán éltünk meg: csak látszatra mozgott akkor ott tömeg, valójában öntudatos, egymást respektáló felelős individuumok, akik a »ruszkik haza!« skandálása közben, ha egymás sarkára léptek, mosolyogva bocsánatot kértek”. Erdély 1980-ban kanonizálta művészetként az akciót. Az az évi wilhelmshaveni Künstler aus Ungarn kiállítás katalógusában a saját maga fogalmazta művészeti életrajzában szerepel először ez az ős-performansz.

Cirill betűs menlevél

A vulkánfiber koffer és az utolsó százas története egyébiránt csak városi legenda. Gáyor emlékei szerint az általa beszerzett katonai és lőszeres ládákat helyezték el Budapest 4-5 forgalmas pontján. Mindegyik fölött nyomtatott, nagyméretű plakát függött, azokon pedig ragasztószalaggal odabiggyesztve egy-egy százast lobogtatott a szél. A plakátokon a már idézett szöveget lehetett olvasni, alatta pedig ez állt: Magyar Írók Szövetsége. Az ő autójuk gyűjtötte be a ládákat pénzestől naponta a Bajza utcában, november 4-ig. Gáyor birtokában van a Képes Géza, az írószövetség akkori titkára, a Magyar Pen Club elnöke által ellenjegyzett, a pénznek jogosultakhoz való eljuttatását célzó cirill betűs megbízólevele is. Az összegyűlt kétszáznéhány ezer – Sebők kutatásai szerint legvalószínűbben 260 ezer – forintot aztán november 4. után a Bajza utcai író-székházba látogató elvtársak konfiskálták. Az akció tervezői és végrehajtói igen hosszú ideig ismeretlenek maradhattak, Erdély kivételével mind disszidáltak – emlékszik Gáyor.

Erdély Miklósnak később is voltak hasonló ötletei. Sebők szerint 1963-ban Párizsban vetette fel egy olyan akció tervét, amelynek során a pénzt a névértéke alatt árulta volna, így kellő számú vevő esetén a pénz egy idő után elértéktelenedett volna. „Ez a performansz nem valósult meg, egyes források szerint azért, mert Erdély Miklósnak még a kezdőtőkéje sem volt meg hozzá” – így Sebők.
 
Erdély zsenialitása abban állt, hogy ráérzett az ‛56-os helyzet gyökeres másságára, arra, hogy ott és akkor a tömegtársadalmak immoralitása helyrezökkent: nincs nyoma annak, hogy a forradalom napjaiban bárki akár tíz fillért is kivett volna ezekből a ládákból. Sebők szerint megjegyzendő, hogy amikor ez az akció zajlott az őrizetlen pénzzel, akkor Erdély Miklós a saját bevallása szerint még az égvilágon semmit nem hallott sem a happeningről, sem pedig az akcionizmusról. A terv tehát tulajdonképpen ilyen értelemben egyáltalán nem művészi szándékkal jött létre, hanem magától, a helyzetre való spontán válaszként.

Márton Félix

A nyitókép innen.

• Cimkék:
1956 Erdély Miklós forradalom Magyar Írók Szövetsége performansz

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére