A Belügyminisztériumban sem tudták, hol földelték el az ötvenhatosokat

Borbíró Piroska vagy Nagy Imre?

„Az igazságügyi hatóságok befejezték az eljárást ama személyek vezető csoportja ügyében, akik 1956. október 23-án, az imperialisták aktív közreműködésével, ellenforradalmi fegyveres lázadást robbantottak ki a Magyar Népköztársaság törvényes rendje megdöntésére” – így kezdődött az Igazságügyi Minisztérium 1958 júniusában kiadott közleménye a Nagy Imre-perről, ismertetve a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának ítéletét, amelyben Nagy Imrét és több társát halálra ítélték. Az utolsó mondatban „Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották.” volt olvasható.

Három évtizeddel később, a magyar miniszterelnök, Grósz Károly Kanadában jelentette be: az 1958 júniusában kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóknak, hogy szűk családi körben eltemethessék őket. Addig az eltemetésük pontos helyének megjelölését is megtagadták. Annyit lehetett tudni, hogy másokkal együtt valahol a budapesti Új Köztemető 301-es parcellájában nyugszanak – de ha akarták volna, akkor sem tudták volna megmondani, hogy pontosan hol, mert azt sem a Belügyminisztériumban, sem az Igazságügyi Minisztériumban, de még Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán sem tudták.

Grósz Károly bejelentése után a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportjának vezetője, Harangozó Szilveszter rendőr altábornagy, miniszterhelyettes parancsot adott az egyik ezredesi rendfokozatban lévő munkatársának, dr. Pajcsics Józsefnek, aki a BM Vizsgálati Osztályának volt a vezetőhelyettese, hogy derítse ki: hol vannak Nagy Imrének és társainak földi maradványai.

A Kozma utcától Rákoskeresztúrig

Nagy Imrét és kivégzett társait a halálos ítélet végrehajtása – 1958. június 16. – után a Kozma utcai kisfogház udvarán temették el, kacatokkal, limlomokkal álcáztak a „sírt”. Három évvel később, 1961 februárjában kihantolták, és a maradványokat átvitték az Új Köztemető 301-es parcellájába. Nagy Imrét Borbíró Piroska álnéven temették el – pontosabban ezt a nevet közölték a temető irodáján.

Annyit lehetett tudni, hogy valahol a 301-es parcellában kell keresni Nagy Imrééket. Több legenda is élt a sírokkal kapcsolatban. Az egyik szerint Nagy Imrét a Szovjetunióban ítélték halálra, végezték ki és temették el. Egy másik szerint valahol a Budakeszi felé vezető úton földelték el. Más legendák is éltek, például: Nagy Imrét valójában nem is végezték ki, hanem álnéven kiengedték külföldre, és a Szovjetunióban él. 

Terepszemle és a tanúk kihallgatása

Pajcsics ezredest hatalmasra nőtt fű és bozót fogadta a 301-es parcellánál, besüppedések jelezték a sírokat. Az állambiztonsági szolgálat vezetője csak annyit közölt vele: cselekedjen a belátása szerint!

Az ezredes a tanúk megkeresésével és kihallgatásával kezdte meg a munkát. Megtudta, hogy a Nagy Imre-per idején a BM vizsgálati osztályán egy csoportot bíztak meg a vádlottak körüli teendőkkel. Nagy Imrét és társait a letartóztatásuktól egészen a kivégzésükig a vizsgálati osztályon tartották fogva: a bírósági tárgyalásra is a vizsgálati osztály őrségi alosztályához beosztottak kisérték őket, sőt a temetést is az alosztály tagjai végezték.

Az első támpont Losonczy Géza temetése volt, ő 1957 decemberében halt meg, így nem élhette meg a per végét: még aznap felboncolták és eltemették a 301-es parcellában. Az őrségi alosztály egyik tagja úgy emlékezett, hogy abban a sorban kezdték el ásni a sírt, amelyik a sorrendben a következő volt, de kis idő múlva az ásójuk egy fémládába ütközött, így arrébb ástak tovább. Három évtizeddel később, amikor Nagy Imre sírját keresték, ugyanebbe a fémládába ütközött az egyik ásó.

Az ezredes kiderítette, hogy Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós kivégzése után három évvel Polecz Sándor alezredes, a Kozma utcai börtönben működő operatív osztály vezetőjének  irányításával hantolták ki a Kisfogház udvarán az ideiglenes sírokat. Az egykori rendőrtiszt nem volt hajlandó információt adni. A tanúk amúgy is nagyon titkolództak, nem sok tájékoztatást adtak – nem egy esetben érzett az ezredes a részükről gyűlöletet, ellenszenvet.

Darázsfészekbe nyúl az ezredes

A Nagy Imre-per tanulmányozására egyetlenegy napot kapott Pajcsics ezredes, több tucat dossziét, több ezer oldalt kellett átnéznie. Rábukkant egy irattartóra, amelyen a „Darázsfészek” fedőnév szerepelt. Ebben találta meg az eltemetés helyére vonatkozó jelentést és a fényképeket – ezt az anyagot utólag, a 80-as évek elején állították össze.

Az 1961. február 25-én datált, kézzel írott, szigorúan titkos jelentés szólt Nagy Imre, Gimes Miklós és Maléter Pál kihantolásáról – és a sírok pontos helyéről a 301-es parcellában, az eltemetettek fedőneveivel együtt. E szerint délután háromnegyed ötkor kezdte meg a Kozma utcai börtön udvarán a kihantolást egy tisztekből és tiszthelyettesekből álló csoport, két és fél órával később, amikor már teljesen sötét volt, átvitték a holttesteket a rabtemetőbe, vagyis a 301-es parcellába, a 23. sor 8. és 9. sírhelyébe. Az előbbibe tették Maléter Pált és Gimes Miklóst, ők ketten kaptak egy álnevet: Naszladi Péter néven szerepeltek. A másik sírhelybe került Borbíró Piroska néven Nagy Imre. A temetést nem sokkal fél 9 után fejezték be. Eközben a börtönben egy rendőrorvos várakozott, hogy egy esetleges sérüléskor, a hullamérgezést elkerülendő, elsősegélyt nyújthasson – de azt nem tudta, hogy kiket is temetnek valójában, csupán annyit mondtak neki, hogy egy férfit és egy nőt.

Nemcsak az elődök, az ezredes is konspirált

A helyszínelést, vagyis a sírok helyének pontos meghatározását, 1988. augusztus 3-án kezdték el, a temető főmérnökének és két segédmunkásnak a segítségével. Először  a parcella pontos határait kellett megállapítani, amihez a Földhivataltól beszerezték a temető 1908-as térképének a másolatát. Így sikerült a terület pontos nagyságát – 111.5 × 65 méter – megállapítani és így tudták meghatározni a 23. sort és azon belül a 8–9. sírt. Nemcsak a belügyes elődök, de az ezredes is konspirált: úgy kellett jeleznie – kerítésre festett nyilakkal, fák megjelölésével, karók leszúrásával – a sírhelyeket, hogy rajta és a segítőin kívül más ne tudjon következtetni a sírok helyére.

A hely megjelölése és az exhumálás megkezdése között majdnem egy év telt el. Az ezredes rendszeresen kijárt a temetőbe, hogy ellenőrizze: megvannak-e még a jelölések?

Exhumálás – régészekkel, hozzátartozók jelenlétében

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1988 novemberében hozott határozatot a „Nagy Imre és társai perében, valamint az 1956-os ellenforradalmi események miatt halálra ítéltekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről”. A határozat szerint mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy a kivégzett hozzátartozóikat az exhumálás után eltemethessék. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, dr. Borics Gyula decemberben magához hívatta a Nagy Imre-perben kivégzettek, valamint Losonczy Géza és Szilágyi József hozzátartozóit, hogy közölje velük: a következő év márciusában vagy júniusában sor kerülhet a mártírok eltemetésére.

Az exhumálás 1989. március 29-én reggel – szakértők irányításával és régészeti módszerekkel – kezdődött meg, a hozzátartozók részvételével, a nyilvánosság teljes kizárásával. A feltárásban Kralovánszky Alán régész, Szabó Árpád és Nemeskéri János antropológus, valamint Harsányi László vett részt.

Már késő délután volt, amikor kiemelték Nagy Imre maradványait: arccal a föld felé, zsákvászonba csavarva, összedrótozva ásták el a volt miniszterelnököt. De még mindig nem lehetett százszázalékosan tudni, valóban őt találták-e meg. Előkerült ugyanis két aranyfog is, amelyre senki nem emlékezett. A szakértők azonban felhívták a figyelmet egy tényre: a koporsó maradványain olyan hajszálgyökér- és eltérő földmaradványok vannak, ami abban a mélységben nem lenne lehetséges, azok egy másik helyszínre utalnak.

Másnap Maléter és Gimes után kutattak, ugyanolyan mélységben, mint az előző napon, amikor Nagy Imrét keresték. Találtak egy koporsót – illetve azt, ami megmaradt belőle. Senki nem akarta elhinni, hogy alatta kell lennie még egynek. Szürkületkor az egyik szakértő felszólt a gödörből: csontvázat talált. Ő volt Maléter Pál, akit Gimes Miklós alá temettek el.

A következő napon Szilágyi József sírját keresték: őt annak idején, mint név nélküli férfit temették el a 16. sor 9. sírhelyébe. Az ásás során egyértelmű lett, hogy aki itt fekszik, azt eleve ide temették, és nem máshonnan hozták át. Valamivel nehezebb volt Losonczy Géza sírjának a felkutatása, végül is a 15. sorban találták meg, a 27. és a 28. sírhely között.

Noha a pártvezetés hónapokkal korábban úgy gondolta, hogy az újratemetést szűk családi körben rendezzék meg, 1989. június 16-án, a kivégzés 31. évfordulóján, megtelt a Hősök tere emberekkel: jöttek Magyarország minden részéről és külföldről. Még a kormány három tagja – Németh Miklós miniszterelnök vezetésével – is vitt koszorút a Műcsarnok lépcsőin. A 301-es parcellában Nemzeti Pantheont alakítottak ki.

Simon F. Nándor 

Nyitókép innen.
 

• Cimkék:
1956 forradalom Nagy Imre exhumálás 301-es parcella Új Köztemető

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére