„Gyerekek vagytok és Darth Vader-hez imádkoztok”

Interjú: Tóta W. Árpád a vallási élményeiről

– Miért érdekel ennyire a kereszténység?

– Szerintem mindenkit érdekelnie kell, legalább annyira, mint az ufók. Akit nem érdekel, az nem is a világban él, hanem akváriumban.

– Téged az átlagnál is jobban érdekel. Sokkal többet írsz róla, mint mások.

– Ha mások nem mernek ebbe ennyire belemenni, abban szerintem a konfliktuskerülés is benne
van. Ha nem hívőként foglalkozik vele az ember, márpedig én nem vagyok hívő, akkor nem
tudja elkerülni, hogy megsértsen másokat. Amikor a katolikusok kiadnak egy körlevelet, hogy az ateizmus mételye milyen károkat okoz, az súlyosan sérti az ateistákat. Ha én arról írok, hogy a kereszténységnek annyi a valóságtartalma, mint a Pumukli című mesének, az a vallásosakat sérti, de hát ilyen a plurális demokrácia. Maga a hitvallás sértő dolog, ezért hülyeség beleírni az alkotmányba, hogy nem szabad mások hitét bántani.

– Amikor azt írtad, hogy a kereszténység nem életpárti, hiszen a jelképe egy megfeszített
hulla, ez csakugyan sértő lehetett a hívőknek. Ezzel el is érted a célodat, nem?

– Tévedés, nem ez a célom. Önmagában a meggyőződésem kinyilvánítása sértő, ezt
tudom. Ehhez képest az, hogy hogyan fogalmazom meg, részletkérdés. Ez politikai síkon is
igaz, ezért hülyeség, amit a médiatörvénnyel akarnak, hogy senki ne sérthesse mások
meggyőződését, miközben a parlamentben elhangzik ezerszer, hogy a szociáldemokrácia
ökörség, a liberalizmus gyilkos eszme, a konzervativizmus meg nevetséges. Ezeket inkább le
kéne nyelni.

– Ha én csak annyit állítok, hogy a keresztény hit tartalma igaz, számodra az is sértő?

– Ennek a levezetése sértő. Hadd beszéljek a saját nézőpontomból, az nekem kényelmesebb.
Azt gondolom, hogy a vallás fikció, amit kitaláltak emberek, politikai céllal. Ezzel azt
mondom a hívőknek, hogy amire ti az életeket föltettétek, barátaim, tulajdonképpen egy nem
is túl okos mese. Gyerekek vagytok, akik imádkoztok Darth Vader-hez. Ez a véleményem.
Nem tudok ezen változtatni. Lehetne burkoltan, finoman fogalmazni, de ez a lényeg. Amikor
ti a materializmust károsnak, életellenesnek nevezitek, ugyanezt csináljátok.

– Miért épp a kereszténység ellen írsz? Miért nem a jedik ellen?

– Nem vált ki belőlem nagyobb indulatokat a kereszténység, mint más vallások. Persze, nem is
teszek egyenlőségjelet a hitek közé.

– Az előbb egyenlőségjelet tettél.

– Valójában csak civilizáltsági fokban van különbség. Az iszlám és a katolicizmus, vagy akár
az észak-amerikai neoprotestantizmus és a katolicizmus közt van különbség, mégpedig a
katolicizmus javára. Pláne a szcientológia és a kereszténység közt nincs egyenlőségjel, utóbbi
nyilván civilizáltabb. Továbbá itt ez a domináns, politikailag és kulturálisan is. Azonkívül érdemes elkülöníteni a kereszténységen belül a teológiát és a politikai kereszténységet. Ennek két
külön dolognak kéne lenni; most kezdem látni, hogy csakugyan szét is válik, hiszen eddig
szimbiózisban éltek a történelmi egyházak a jobboldallal.

– Úgy látod, hogy szétválnak? Sokak szerint épp most gyógyulnak össze.

– Egyrészt ugye van a jobboldal, amelynek nincs korszerű kultúrája, támasz nélkül támolyog,
és ezért visszanyúlkál a második világháború előtti kereszténységhez, amivel simán meg
lehet szentelni az aktuális adótörvényt. De most a püspök levelet ír a köztársasági elnöknek
és térden állva könyörög, hogy ne származtassa már Orbán Viktor kormányzását ez a
szerencsétlen Schmitt Pál a Jóistentől. Tehát van egy rövidlátó elnök, és egy főpap, aki azt mondja: hoppá, meg fognak bukni ezek is egyszer, és nem szeretnénk velük bukni. Az egyház messzebbre lát.

 – Függetlenül attól, hogy mit tartasz igaznak, vannak dolgok, amikhez mások kötődnek lelkileg. Mikor a zsoltároskönyvet szemétnek nevezed, vagy baromságnak a pünkösdöt, ezzel megsérthetsz olyanokat, akik téged nem bántottak. Nyugodt a lelkiismereted?

– Teljesen. Aki ezt kifogásolja, tudatlan. Nem olvassa Luthert, Pázmányt, fogalma nincs arról,
milyen hangnemben folytak a hitviták. Az én stílusom abszolút klasszikus. Demokratikus
rendszerben kezdtem újságot írni, számomra természetes, hogy nézetek ütköznek, és a vége
mindig az, hogy amit a másik gondol, az baromság, sőt pszichózis.

– Hogyan döntötted el, hogy a hit baromság, sőt pszichózis?

– Nem hoztam ilyen döntést. Szerintem nem lehet eldönteni. Ahová nem látunk, ott bármi lehet.

– Akkor lehet, hogy mégis van Isten?

– Pont annyi az esélye, mint annak, hogy vannak jedik.

– Akkor lehet, hogy tévedsz.

– Én csak azt mondom, hogy nem tudom.

– Ha azt állítod, hogy mese, azzal azt mondod, hogy nem igaz. Pedig nem tudod, hogy igaz-e. Nem kockáztatsz túl sokat?

– Ha azt mondom, hogy nem tudom, abba beleférhet akár egy antropomorf isten is, akinek pont
egy fia volt, de az ufó-történet szerintem jobban van felépítve. Hiába akarsz a Pascal-dilemmába belehúzni, mert az szerintem hamis.

– Jó, akkor beszélgessünk rólad. Konfirmáltál, ugye?

– Református vagyok papíron, igen.

– Vallásos nevelést kaptál?

– Nem. Magamtól indultam el, tizennégy éves koromban a vallás irányába, és épp a református
egyház volt kéznél. Érdekelt a dolog, és kíváncsi voltam, mit mond a szakember. Persze, nem
konfirmálni akartam rögtön, hiszen előtte bibliaórák tömkelege volt, a konfirmáció pedig
vizsga.

– Átengedtek elsőre?

– Nem volt komolyabb, mint a jogosítvány megszerzése, sőt. Nagyon primitív kérdések voltak,
de nem ez volt vicces, hanem hogy a csapatban mindenki tudta, melyik lesz a kérdés, amire be kell magolnia a választ. Van egyébként vagy nyolcvan tétel, ám ha azt be kéne vágni mind, túl kevés lenne a református. Még így is volt, aki belesült, de ugye azért van a lelkész, hogy kisegítse…

– Ott mégiscsak nyilvános fogadalmat tettél, hogy Krisztust fogod követni. Komolyan mondod, hogy a puszta érdeklődés elég volt ehhez?

– Azért ebben a csoportnyomás is benne volt, ahogy általában. Onnan, hogy elkezdtem járni a
barátaimmal bibliaórára, rajta voltam a pályán, amin ez volt a következő állomás.

– Az istentiszteleteket hogy bírtad?

– Pokoli unalmasak voltak. A bibliaórákon legalább volt pár fiatal teológus, akiktől lehetett
kérdezni, akár vitatkozni velük. Ja, a bibliaórákat jobban szerettem.

– Ahhoz, hogy valaki ateista háttérből egyházi szertartásig jusson, át kell törnie bizonyos gátakat...

– Ez kamaszkorban természetes.

– A vallás volt a kamaszkori lázadásod?

– Nem, az igazi lázadás később jött. Mindenesetre ennek vége, meggyógyultam. Igazából nem
tartott sokáig, mert amikor elkezdtem komolyabban gondolkozni, rájöttem, két választásom
van: vagy egy csomó kérdést lezárok megválaszolatlanul, vagy az egészet elutasítom. Nem
tudom például, hívő emberek hogyan képesek elhessegetni azt a problémát, hogy a vallásukon
kívül számos másik létezik, melyek ellentmondanak egymásnak. Hogy van az, hogy a jóisten
a kínaiakhoz nem ért rá elmenni? Ez az egészet megtorpedózza. A kereszténység addig
működött, míg zárt volt a világ.

– Mit szólsz, ha vita helyett azt mondom: a hit elsősorban nem logikai kérdés?

– Mert?

– Mert ha van Isten, nem lehet felfogható. Nagyobb az értelmünknél. Csak annyit ismerhetünk belőle, amennyit kinyilatkoztat, de arra rábízhatjuk magunkat. Kálvin azt mondja: elégedjünk
meg a tükörrel és annak homályosságával, míg színről színre meg nem látjuk az Urat.

– Tudod mit, én megelégszem.

– Nem, mert az már a hit döntése volna. Csak az érthetetlen Istenre tudod rábízni magad, de arra nem, akin addig agyalsz, míg fel nem fogod. Agyalhatsz ítéletnapig.

– Ilyesmit mondtak a jezsuiták is, mikor náluk jártam. Van egy ugrás, amit meg kell tenni, és
amikor átugrott az ember, akkor már jó. Ez nekem agycsonkításnak tűnik.

– De azért vonz a szakadék széle, igaz?

– Érdekel ez a dolog még mindig, ennyi. Tisztában vagyok azzal, hogy amit a tudomány
mondhat a világegyetemről, az ugyan sok, de csak töredéke annak, ami a valóság. De ha
tényleg hinnem kellene valamiben, akkor rögtön az a kérdés ugrik be, hogy melyik hitet
válasszam? Miért pont a kereszténységet, ami rohadtul antropomorf? Látszik, hogy csak
kitalálták.

– Miből látszik?

– Hát abból, hogy rohadtul antropomorf.

– Mi van, ha nem az ember atropomofizálta Istent, hanem…

– Persze, Isten alkotta a saját képére az embert.

– Az a történet eleje. Úgy folytatódik, hogy Isten önmagát antropomorfizálta, amikor emberré lett Jézusban, hogy meghaljon a bűneinkért. A te bűneidért is.

– Ezt már nem veszem be. Túl konkrét. Jó, néha a hinduizmus is olyan, mint egy szerepjáték szabályzata, meg van mondva, hogy kinek hány karja és feje van, de általában a buddhizmus,
főleg a sinto, sokkal kevesebbet és óvatosabban nyilatkozik arról, hogy Istennek hányas a
lába. A keleti vallások valószínűleg azért sikeresek, mert sokkal óvatosabbak, szétfolyóbbak,
nem akarnak mindenre választ adni.

– Min húzod fel leginkább magad?

– Például azon a dumán, hogy az Isten jó. És a következő persze az, hogy az útjai
kifürkészhetetlenek.

– Ez nem antropomorfizmus.

– Persze, de hogy mi is ez a jóság, azt ugye inkább hagyjuk, mert máris bajban vagyunk...

– Nem vagyunk bajban. Például azért jó, mert még téged is szeret.

– Persze, és épp egy fia van, aki éppen egyszer eljött. De miért pont oda, és miért nem a
kínaiakhoz, miért nem turnézott egyet… nincs ennek az egésznek ér-tel-me!

– A Biblia szerint nem az értelem által hiszünk, hanem hit által értünk meg igazságokat. Nagyon sokan vannak értelmes emberek, akik becsületesen végiggondolják, amit a
kereszténység állít, és eljutnak a hit ugrásáig. Neked ezt egyelőre nem kellett megtenned. Nekem igen, és nagyon örülök neki.

– Ezt nem vitatom. Nem hiszem, hogy ez az egész káros, hiszen egy csomó embernek használ.
De attól, hogy a világ, az élet melegebb, puhább lenne, ha volna egy gondoskodó atya, hát,
attól még nem lesz. Attól, hogy én szeretném, hogy legyen egy mennyei atyám, attól ez még nem
lesz igaz. Ez olyan, mint amikor a magányos kisgyerek barátokat képzel magának.

– Hát tényleg nem attól lesz hogy igaz, hogy szeretnéd. Szeretnéd?

– Inkább az ufókat választanám, azok jobban érdekelnek…

– Ezt viszont én nem veszem be. Nem szeretnéd megismerni azt, aki nagyon szeret, és
mindent megbocsát neked? Aki válaszol a kérdéseidre, beszél hozzád…

– Attól függ, hogy ez a Bibliából melyik figura. Mondjuk a Seregek Ura elmehet a picsába. Az
Isten, ahogy az egyház interpretálja, számomra nem különösebben jó fej.

– És amikor megpróbálod elképzelni őt, mire jutsz?

– Hogy annál biztosan jobb arc, mint hogy azért szopasson, mert nem akarom őt elhinni
nevetséges tradíciókból, amik annyit érnek, mint a széthagyott rágógumik. Ha az Isten tényleg
ilyen kicsinyes, akkor tudod mit? Inkább a pokol.

Balavány György

• Cimkék:
Tóta W. Árpád kereszténység ateista Darth Vader

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére