Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-11 22:00:00

A keresztényüldözésről tárgyaltak Moszkvában

Akik nem gyakorolhatják szabadon hitüket

Egyre több nemzetközi konferencia foglalkozik a világszerte terjedőben lévő keresztényüldözéssel, legutóbb Moszkvában ültek össze vallási vezetők a probléma megoldásának érdekében.

A keresztényüldözés a világon mindenhol jelen van, de az utóbbi időben Európában is kezdett aggasztó jelenséggé válni. Naponta 200 ember veszti életét valahol a világban keresztény hite és meggyőződése miatt. Ádvent kezdetén Moszkvában is sor került arra a nemzetközi konferenciára, amelyik a keresztényekkel szemben elkövetett diszkriminációkról szólt. A moszkvai székhelyű Orosz Ortodox Egyház Külkapcsolatainak Hivatala honlapján öt nyelven (orosz, angol, görög, olasz, francia) számolt be a nem mindennapi eseményről.


Súlyos hallgatás

Az Orosz Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchátusának Külügyi Hivatala szervezte meg a konferenciát, amelynek levezetése a fiatal főpap, Hilarion volokolamszki metropolita nevéhez kapcsolódok, aki egyben a Külügyi Hivatal vezetője is. Megfogalmazása szerint ez a legnagyobb konferencia, amit valaha is erről a témáról tartottak. Az ádvent elején megrendezett kétnapos moszkvai megbeszélésen a külföldi ortodox patriarchátusok képviselői is jelen voltak: Alexandriából, Antiochiából, Jeruzsálemből, Szerbiából, Görögországból, Örményországból, a Római Katolikus Egyháztól, továbbá a zsidóság és az iszlám képviselői, diplomaták, egyetemi tanárok, a közélet és különböző egyházi és vallásközi szervezetek küldöttei is tiszteletüket tették.

Európát osztrák, belga, német, görög, olasz, orosz, ciprusi, lengyel, ukrán és francia résztvevők jelenítették meg. Az alkalmat megtisztelte részvételével és üdvözlő beszédével Kyrill pátriárka őszentsége, Oroszország és Moszkva ortodox egyházfője, aki ünnepélyes keretek között találkozott a delegátusokkal a Megváltó Krisztus katedrálisban. A Vatikánt Paolo Pezzi moszkvai érsek és Ivan Jurkovic apostoli nuncius képviselte.


Egyetértésben. Fotó innen

A nyitó előadást az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője, Massimo Introvigne olasz szociológus tartotta. Elemző értekezésében szólt arról, hogy ha Európa hallgat a saját-, illetve a más kontinenseken folyamatosan mutatkozó kereszténygyűlöletről, ezzel a morális és a spirituális lesüllyedés veszélyét kockáztatja. Introvigne szerint ennek a következményei súlyosabbak lesznek, mint a gazdasági válság kihatásai.

Hilarion metropolita emlékeztetett arra, hogy öt percenként meghal valaki a világon keresztény hite miatt, s a vallások közötti erőszakos konfliktusokban évente 150 ezer keresztény veszíti életét. A keresztényüldözésről rendezett EBESZ-konferenciák állandó résztvevőjeként és jól tájékozott orosz főpapként rámutatott: a Krisztus-követők szenvedik el a világon a legtöbb üldözést. Elmondta, hogy Egyiptomban, Líbiában, Tunéziában, Algériában, Irakban, Pakisztánban, Észak-Szudánban, Nigériában, Eritreában, Szomáliában, Szaúd-Arábiában, Bangladesben, Malajziában, Indonéziában, Laoszban és Indiában különösen súlyos diszkriminációnak vannak kitéve a keresztények.

Elmondta: a legtöbb helyen a muszlimok jelentik a többségi vallást. Ezért is nagyon fontos, hogy az ehhez hasonló találkozókon az iszlám vallás képviselői is jelen legyenek. Hozzátette: nem csak a keresztények szenvednek, sok országban más vallású kisebbségiek is szenvednek a valláskorlátozások miatt. Hozzátette: a kisebbségek védelme különösen fontos feladat. Ebben igen fontos szerepe van a nemzetközi egyházi és nem egyházi diplomáciának, a vallásközi konferenciáknak, és a nemzetközi egyházi és nem egyházi sajtónak. Az ortodox főpap programadóan így fogalmazott: „Az európai országoknak és Oroszországnak történelmi szerepe van a keresztény kisebbségek megvédésében."


Orosz kritika – de csak kifele?

Hilarion metropolita számon kérte Európa mulasztásait, mondván: az európai politikusok a politikai korrektség szellemében sokat beszéltek az antiszemitizmusról, az iszlámfóbiáról és az etnikai türelmetlenség tarthatatlanságáról, ugyanakkor hallgatnak a keresztények diszkriminálásáról. A jelenlévők nagy érdeklődéssel követték a jelentést, hiszen olyan ország ortodox főpapja beszélt ezekről a kérdésekről, ahol a keresztényüldözés, a diszkrimináció, az ellehetetlenítés hivatalos ügy volt, s tömeges méretekben folyt hosszú éveken, évtizedeken át.


Sebezhetőség. Fotó innen

Kyrill patriarcha veszélyesnek nevezte a szisztematikusan, azaz rendszeresen és módszeresen a keresztények ellen irányuló gyűlöletet. Kifejezte reményét, hogy a világ legnagyobb vallási közössége, a kereszténység eredményesen tudja majd feldolgozni sebezhetőségét. Azt javasolta, dolgozzák ki a keresztény személyek és közösségek jogait hatékonyan védelmező mechanizmusokat, melyekben az Orosz Ortodox Egyház eltökélt partner. Emellett megemlítette: ahogyan már 2006-ban javasolták Moszkvában, az ENSZ-szel együtt alakítsák meg azt a konzultatív testületet, ami a vallási konfliktusokkal, illetve azok kezelésével foglalkozik.


Összefogás kell

A moszkvai záródokumentum sürgeti, hogy a keresztények elleni erőszakos cselekményeket lehetőleg mindenütt a jog eszközeivel vizsgálják ki, s törvényes úton segítsék az áldozatokat, illetve hozzátartozóikat. Igen fontosnak tartotta minden résztvevő azt is, hogy a vallási informálás, tájékoztatás, illetve a vallásos nevelés világméretű szorgalmazásával próbálják meg csökkenteni az előítéleteket, a gyűlöletet, s a legtöbbször ideológiai és politikai gyökerű akciókat.

Nagy igény van olyan nemzetközi monitorizáló testületre, amelyik naprakészen és a lehető legpontosabban tárja fel a különböző eseteket, a vallásszabadság korlátozásának mindennapi ügyeitől kezdve a legdurvább erőszakig. Moszkva után erről is tárgyaltak Vilniusban, a Litván fővárosban, ahol az EBESZ december 6-án tartotta meg miniszteri tanácsának 18. találkozóját.

Javaslatként hangzott el Dominique Mamberti érsek, a Vatikáni Államközi Kapcsolatok Titkárságának vezetője részéről: legyen egy nap minden évben, amikor világszerte megemlékeznek a keresztyénüldözésről. Ez a nap arról a 200 millió keresztyénről szólna, akik napi üldöztetést, hátratételt szenvednek hitük miatt. Valami Moszkvában is megmozdult. Európa meg Oroszország egyházai és imádkozó, cselekedni akaró keresztyénei remélhetőleg kellő súlyt és erőt jelentenek másokkal karöltve a világszerte növekvő vallási diszkrimináció és türelmetlenség legyőzésére, megfékezésére.

 

Dr. Békefy Lajos

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Oroszország
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Jóváhagyták Oroszország WTO-tagságát
  • Lánga borult a világ egyik leghosszabb hídja
  • Putyin és a választási csalások
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Dühös tüntetőktől volt hangos az orosz főváros
  • Óriási tüntetés készül Moszkvában
  • Putyin pártja elveszítette az alkotmányozó többséget
  • Dühös tüntetők miatt zárták le a moszkvai tereket
  • Hackeretámadás érte a független orosz médiumokat
  • További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.