Egyházellenes törvény született

Nemrég egy barátommal ültünk a kertemben, a barackfa alatt (illatos, ízes sárgabarackom lett idén, érdemes volt idejében levágnom a korhadt, elszáradt részeket a fáról), és azt kérdezte a barátom: komolyan elhittem-e a kormányváltáskor, hogy „ezek” majd keresztényi módon fognak országot vezetni. El kellett ismernem, hogy hajlottam e feltételezésre.

És hát azt is bevallottam, hogy már kevéssé hajlok. Most épp az egyháztörvény miatt vagyok: szomorú? Dühös? Csalódott? Ilyesmi. Mindenesetre a véleményem a következő.

Arról a kérdésről, hogy mi egyház és mi nem, lehetetlen a teológiai aspektust lehámozni, lévén ez  teológiai kérdés. Hogy  az egyház micsoda, azt az állam nem tudja úgy megmondani, hogy közben tiszteletben tartja az egyház és állam szétválasztását. Ha szét van választva az állam és az egyház, akkor az államnak nem lehet teológiája. Szászfalvi Lászlónak, mint államtitkárnak sem. Lelkészként kell, hogy legyen; államtitkárként szigorúan tilos. Mivel az államnak meglehetősen eltérő teológiájú emberek a polgárai, az állam titkáraként (vagyis az állampolgárok alkalmazottjaként) Szászfalvi kénytelen teljesen egyenrangúnak tekinteni azokat, akik Krisztushoz, illetve azokat, akik a konnektorhoz imádkoznak, szervezett formában és nem bántva másokat.

De nemcsak az a baj, hogy teológiai ítéletet hoz az állam (képviseletében a kormány), hanem hogy ez az ítélet teológiailag is teljesen rossz. Ugyanis a Krisztus-imádókat sem tekinti egyenrangúnak. Elég régen kell imádniuk Krisztust, és elég nagy létszámban ahhoz, hogy az az államnak is tetsszen, s ehhez a kétségtelen előnyökkel járó egyházi státuszt megadja.

Ráadásul az államtitkár, aki – úgy tűnik – motorja ennek az egész őrültségnek, civilben az egyik kedvezményezett egyház lelkipásztora. Ami minimum összeférhetetlen, legalábbis erkölcsileg.

Hogy az államnak dolga van társadalmi intézményekkel, legyenek azok akár egyháziak, az oké. Szerződéses viszonyban is lehet velük, ha mindkét félnek megéri. De nem legitimálhatja vagy diszkriminálhatja őket, mert egy demokráciában az állampolgárok által törvényesen létrehozott intézmények önmagukat, legföljebb egymást legitimálják és/vagy diszkriminálják.

Ami a teológiát illeti, az összes létező keresztény felekezet szerint az egyház nem csupán intézmény, hanem Krisztus titokzatos teste. A Jézus Krisztusban hívők összessége, korra, származásra, létszámra, sőt felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Tessék egyetlen locust mutatni a Szentírásban vagy az egész keresztény hagyományban, ami alátámasztaná a kormány ötletét, hogy bizonyos kor és létszám alatt nem egyház az egyház: akkor lehúzom a rolót. Addig azt kell mondanom, hogy a kormány nem keresztényi, hanem keresztény- és egyházellenes törvényt alkotott.

Tisztelem a muzeális felekezeteket, és látom, hogy ezek egyes közösségeiben is van még némi élet (azokban, amelyek képesek megújulásra). De meggyőződésem, hogy nem ők a jövő egyházai. Inkább a kicsik, akik ismerik a teológiai hagyományt és a Szentírást, mégis mernek új nyelveken szólni (értsd jól), akik még mernek kérdezni, és akik még tele vannak hittel. Ezek illatoznak, ezek gyümölcsöznek. Meg vagyok győződve róla, hogy a száraz, korhadt részeket inkább levágja az Isten, hogy ne szívják el az életerőt az új hajtások elől.

Ezt a témát folytatni fogom, de addig is kíváncsi vagyok, mit szóltok az eddigiekhez.
 

Balavány György

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére