Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2012-01-24 18:39:00

Egyházakat fejleszt az állam Debrecenben

Egyházi fejlesztésekről és pályázati lehetőségekről tárgyal két napon át Debrecenben Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára.

A politikus kedden egyeztetett Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármesterrel és Papp László (Fidesz-KDNP) alpolgármesterrel a Debrecenben működő egyházakat érintő témákról - közölte a polgármesteri hivatal.Szóba került többek között a tócóskerti görög katolikus templom tervezett építésének ügye, a Cseresznye utcai református templom haranglábjának létesítése, valamint egyéb egyházi fejlesztésekről és pályázatokról is tárgyaltak. Szászfalvi László a szerdán záruló látogatása során ezen kívül református és görög katolikus közösségeket látogat meg.

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Egyháztörvény
  • Ezt ígérte Szászfalvi László a készülő egyházi törvényről
  • Fokozatosan alakítanák át az egyházak finanszírozását
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • Készül az ítélet: nyilvánosságra került az egyházlista
  • Így szünteti meg a kormány az egyházakat ért diszkriminációt
  • Az emberi jogi biztos is aggódik
  • Hamarosan kiderül az egyházak sorsa
  • Az MTA vizsgálhatja a kérelmet benyújtó egyházakat
  • Orbán személyesen akadályozta az egyházlista bővítését
  • 82 egyház kérelmezte az elismerését

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.