Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-13 13:30:00

Így szünteti meg a kormány az egyházakat ért diszkriminációt

Folytatódnak és folyamatossá is válhatnak a Kárpát-medencei egyházi kezdeményezéseket támogató programok, amelyek tavaly több mint kétmilliárd forintban részesültek - közölte Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára pénteken, zalaegerszegi látogatásán.

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az elmúlt másfél évben igyekeztek a szocialista kormányok alatt az egyházakat ért diszkriminációt megszüntetni, s öt olyan programot indítottak, amelyek a Kárpát-medencében mintegy 750 egyházi kezdeményezést támogattak. Ezek között voltak épületfelújítások, kulturális és ifjúsági programok vagy a szórványterületeket érintő kezdeményezések, valamint szociális és karitatív feladatok.

Szászfalvi László közlése szerint az évtizedek óta példátlan, több mint kétmilliárd forint keretösszegű programokat az idén is folytatják, ezek "folyamatosságában, kiszámíthatóságában" gondolkodnak, miután a múlt évben is 10-15-szörös volt az igénylés.
 

mti


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Egyháztörvény
  • Ezt ígérte Szászfalvi László a készülő egyházi törvényről
  • Fokozatosan alakítanák át az egyházak finanszírozását
  • Egyházakat fejleszt az állam Debrecenben
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • Készül az ítélet: nyilvánosságra került az egyházlista
  • Az emberi jogi biztos is aggódik
  • Hamarosan kiderül az egyházak sorsa
  • Az MTA vizsgálhatja a kérelmet benyújtó egyházakat
  • Orbán személyesen akadályozta az egyházlista bővítését
  • 82 egyház kérelmezte az elismerését

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.