Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-06-05 20:00:00

Az alternatív tantervet a szabadság nevében követelik a kreacionisták

Evolúció kontra teremtés: ismét fellángolt a harc

A Louisianában hozott oktatási törvény lehetővé teszi, hogy állami iskolákban tanítsák a teremtést, ami egyébként a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint tilos mindenhol.

A kreacionizmus (értelmes tervezettség) szerint a Bibliában leírt teremtésleírás igaz, és tudományos alapokra is helyezhető. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája közleményeiben azonban többször kifejtette, hogy a kreacionizmus, valamint más, az élet vagy a fajok eredetét természetfeletti beavatkozással magyarázó nézetek nem tekinthetők tudományos elméletnek, mert állításaik tudományos módszerek segítségével nem ellenőrizhetők, feltevéseik tekintélyen, kinyilatkoztatáson és vallási tételeken nyugszanak. Az 1987-es Edwards kontra Aguillard per döntése szerint a kreacionizmus állami iskolákban történő oktatása megsérti az USA alkotmányának az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező első kiegészítését, mivel egy bizonyos vallást igyekszik előnyhöz juttatni.


Megkerülős csel

Ennek ellenére Louisiana 1982-ben meghozta az úgynevezett „kreacionista törvényét”, ami az állami iskolákban megtiltja az evolúció oktatását, ha azt nem követi a „teremtéstudomány” álláspontjának bemutatása. E törvény szerint a louisianai iskolákban az evolúciós elmélet mellett azzal azonos óraszámban a teremtéselméletet is tanítani kell. A Legfelsőbb Bíróság végül alkotmányellenesnek ítélte a törvényt, mivel szerinte nem felelt meg az egyház és állam szétválasztásáról szóló követelménynek.

Louisiana azonban nem hagyta magát: a teremtéstudomány hívei  elérték, hogy ismét szülessen egy törvény, aminek alkalmazása „erősíti a tudományos szabadságot azzal, hogy fejleszti a kritikus gondolkodás, a logikus elemzés képességét, és lehetővé teszi, hogy nyílt megbeszéléseken objektíven elemezzenek tudományos elméleteket, többek között, de nem kizárólag az evolúcióról, az élet eredetéről, a globális felmelegedésről és az ember klónozásáról”.  Ezt bírálói rögtön a kreacionizmus közoktatásba való visszacsempészésének minősítették, és megtámadták.

A mostani döntés nyomán a törvényt azonban Louisiana 5 igen és 1 nem szavazattal mégis érvényben tartja. A megsemmisítéséért küzdők viszont közölték, hogy nem adják fel, mert a törvény hatályban maradása ellenkezik az USA alapértékeivel.


Kubiszyn Viktor

forrás:  www.csmonitor.com

 

Kapcsolódó cikkek:

A pápa húsvéti beszéde az evolúcióról

A biológus szerint vannak bizonyítékok a teremtésre

A darwinizmus elakadt – összeomlik az evolúcióelmélet?

Isten teremtette az evolúciót

 

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Evolúció
  • A darwinizmus elakadt – összeomlik az evolúcióelmélet?
  • Itt a bizonyíték: hogyan festett a neandervölgyi ember?
  • Felbecsülhetetlen leletek kerültek elő a szekrényből
  • Honnan származnak a zsidók?
  • Ezért halt ki a neandervölgyi ember
  • A bajok eredete - mi a gond az evolúcióval?
  • Svájci kutatók: pontos terv szerint készül az ember
  • Ma teremtették a világot
  • Ki akarják tiltani a teremtés-tant az iskolákból
  • Gondolkodó páviánok: újabb evolúciós tabu dőlt meg?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.