A jövő, úgy tűnik még sötétebb

Morális és szakmai gondok a női kézilabda-válogatottnál

Biztos, hogy nem lesz szép emlék a magyar lányok számára a lillehammeri Hakons Hall, ahol beleszaladtak a sportág magyar történetének legsúlyosabb vereségébe (34-13 Norvégia ellen), majd a középdöntőben Hollandiától kaptak hatalmas pofont (27-18). Bár az eredmények ezután szerencsésen alakultak, így még volt esély az elődöntőbe jutásra, ám a svédekkel szemben is elbukott a csapat (24-19), s végül a tizedik helyen zárt. Az eredményeknél is elszomorítóbb a magyar válogatott játékát sokszor jellemző totális tanácstalanság, hiszen a kritikus helyzetekben soha nem volt igazi vezére az együttesnek, és amikor egy-egy találkozón elúszni látszott a hajó, egyszerűen feladták a hölgyek, ezért is szaladtak bele néhány méretes zakóba.
 
Pedig jól indult, hiszen a harmatgyenge szlovénok ellen hoztuk a kötelezőt (28-19), s ezzel gyakorlatilag tovább is léptünk a középdöntőbe. Sőt, legyőztük a vb-ezüstérmes Franciaországot is (21-18), így simának tűnt az elődöntőbe vezető út. Igaz, hamar jött az első intő jel, a már említett 21 gólos vereség Norvégiától, s bár a középdöntő első körében kínkeservesen még legyűrtük Ukrajnát (26-25) már ekkor látszott, hogy a csapat nem heverte ki a „norvég sokkot”. Ezek után nem volt meglepő a bukás Hollandia és Svédország ellenében. Utóbbi meccsen még tudtak átlagon felüli félidőt játszani a mieink, de a második játékrészre összeomlott a társaság, mindössze hét gólt szerzett, hét góllal pedig elvesztette Magyarország ezt a harminc percet is.
 
Törvényszerű volt tehát a bukás, főként, mert a magyar csapatban ezen a tornán alig láthattunk kiemelkedő teljesítményt. Pálinger Katalin világklasszishoz méltóan tartotta a lelket a válogatottban, ám az egyértelműen kiderült, hogy jegyzett csapattal szemben csak akkor lehet esélyünk, ha ő a maximumot nyújtja. A mezőnyjátékosok közül Szucsánszki Zita  végig a hátán vitte a csapatot, 34 találatával a góllövőlista ötödik helyén áll a helyosztók előtt, ráadásul a legjobb gólpasszadók versenyében is az élen jár.

Kiemelhetjük még Bulath Anitát, aki remekül kezdte az Eb-t, de a zaklatott, sérülésektől terhelt ősz után túl sok szerep hárult rá, s a torna végére elfáradt. A fiatal Kovacsics Anikó néha tudott lendíteni a mieinken, Tomori Zsuzsa viszont csődöt mondott, sajnos nemcsak játékosként, hanem emberileg is: emlékezzünk csak a hollandok elleni piros lapot érő rúgására, amit azzal tetézett, hogy a pályán folyamatosan ocsmányul káromkodott. Tomori a hat Eb-meccsen 38 alkalommal lőtt kapura, s ebből 9 gólt szerzett, ez – nem csak ezen a szinten – édeskevés. A láthatóan rossz formában levő, zavart játékos a svédek elleni „mindent vagy semmit” meccsen szinte végig a pályán volt, hatszor lőtt kapura, de egyszer sem volt eredményes.

Közben ott ült a kispadon Sopronyi Anett, aki a csoportmeccseken többször is jól oldott meg részfeladatokat, mégsem jutott lehetőséghez, pedig ahogy egy végletekig elkeseredett szurkoló fogalmazott: nulla gólig ő is eljutott volna valahogy. Sopronyi mellőzése azért is érthetetlen, mert az Eb-re hangoló hazai felkészülési tornán Bódi Bernadett és Kovacsicz Mónika sérülése miatt szinte végig jobbszélsőt játszott, s így lett gólkirálynő. Nos, az Eb-re Bódi és Kovacsicz is felépült, ám mindketten nagyon rosszul teljesítettek, összesen 13 gólt szereztek, Sopronyi pedig ezen a poszton egyetlen másodpercnyi lehetőséghez sem jutott… Sajnos a másik szélen játszók sem voltak képesek megváltani a világot, Vérten Orsolya messze elmaradt tudása legjavától, s Vincze Melinda sem tudott lendíteni a csapaton.
 
Beállósaink tisztességgel végigharcolták az Eb-t, ám az egyértelműen kitűnt, hogy a magyar bajnokságban teljesen másként értelmezik a játékvezetők a falban küzdő kézilabdázók lehetőségeit. Ez a felfogásbeli különbség okozhatta, hogy rengeteg szabálytalan zárást fújtak a beállósok ellen, akik így gyakorlatilag megjátszhatatlanok voltak.
 
Az összkép tehát roppant szomorú, s bár az Eb-ről sérülés miatt hiányzó Görbicz Anita visszatérése lendíthet a csapaton, sajnos nagyjából reális a tizedik hely. Arra pedig ne is gondoljunk, mi lesz a magyar válogatottal, ha Pálinger Katalin valóban úgy dönt, a jövőben nem szerepel címeres mezben…

Miskolczi Bence

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére