Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-09-09 21:05:00

Nem hiszik, hogy a gettósítás, a rendőrségi beavatkozás tartós változást hoz

Zene a cigány-magyar megbékélésért

Koncertturnéra indult az Amaro Del, mely zenéjével hirdeti: a keresztények sokat tehetnének a cigányság és a magyarság közötti feszültségek elsimításáért.

A hétvégén Budapesten koncertező Amaro Del zenekar 1999-ben alakult, a csapat nevének jelentése „a mi Istenünk". A csapatot cigány emberek alkotják, akik egyben meggyőződéses keresztények is. A zenekar tagjai Munkácson laknak, de sokat utaznak Magyarországra, turnéik során felléptek már Ukrajnában, Angliában, Norvégiában, Romániában, Németországban, Hollandiában és Lengyelországban is. Herszonban például, a Fekete-tenger partján egy jótékonysági zenei fesztiválon énekeltek 18 ezer ember előtt.


Próbáljanak türelmesnek lenni és imádkozni a romákért

Az Amaro Del mint zenekar célja kettős: egyrészt feladatának érzi a keresztény kultúra és
üzenet terjesztését (kiemelten a cigányság köreiben, de természetesen máshol is), másrészt
szeretné a magyarság és cigányság közti párbeszédet szorgalmazni, illetve javítani. Az Amaro
Del tagjai ugyanis eltökélten bíznak abban, hogy van megoldás erre a súlyos társadalmi
problémára: „Nem hiszem, hogy a gettósítás, a rendőrségi beavatkozás tartós változásra
képes – nagyobb fordulatot csak Isten adhat. Szeretném javasolni, hogy a keresztények
imádkozzanak a roma emberekért. Próbáljanak türelmesnek lenni velük – a változásuk nem
egy évbe telik, hanem sokkal tovább tart. A romáknak szükségük van Istenre!” – állítja
Jankovszki Ruszlán gitáros, aki azt is hozzáteszi: saját maga ismer több olyan roma embert,
akik elfogadták a kereszténységet és azóta megváltozott a személyiségük, sőt többen
közülük lelkipásztorok lettek.
 


Gyertek és dicsérjük együtt!

Az Ez az a nap! című keresztény rendezvényen októberben Budapesten fellépő Amaro Del zenéjén keresztül szeretné ezt a változást kifejezni. Eddig három lemezük jelent meg a Kelet-Európa Misszió Alapítvány segítségével, mely szervezet a kezdetektől fogva fő támogatójuk. Az együttes szeptember 11-én két helyen is fellép Budapesten: az Agape és a Golgota evangéliumi gyülekezetekben.


Forrás: Amaro Del

Kép innen.
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Rock
  • Búcsúzik az élettől a Grammy-díjas sztárénekes (videóval)
  • Mi az a környezetvédő zene?
  • A legátszellemültebb szilveszteri dalok
  • Hitetlen bandák, de Jézus a nevük (videóval)
  • Az 50 platinalemezes banda Magyarországon
  • Nincs menekvés, itt a teológiai hip-hop!
  • A Rage Against the Machine gitárosa a kapitalizmus ellen
  • A Gibson-gitárok miatt irtják az esőerdőket?
  • Nem Patti Smith bűneiért halt meg Jézus?
  • Holnap lesz a legnagyobb keresztény fesztivál!

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.