Karácsonyfa kígyókkal, bő kovács és aranyos csitkó

Ősi karácsonyi titkok

– Mikortól ünneplik a magyarok a karácsonyt?

– Amikor kezdett kialakulni a keresztény magyar államiság, a karácsony már rögzített ünnep volt. Azt biztosra vehetjük, hogy a kereszténnyé lett magyarok igen hamar a sajátjuknak érezték ezt az ünnepet. A Csordapásztorok kezdetű énekünk, amely a középkor óta ismert, valójában nem más, mint egy korai betlehemes forma. De említhetném a regölést is. Némely eleme vélhetően a kereszténységünk előtti időkből maradt ránk. Vannak, akik sámán énekre utaló nyomokat vélnek felfedezni benne. Régebben vélhetően az egész országban énekelték, mára azonban csak a Dunántúlon és a Küküllő mentén maradt fent. Érdekes a szövege. Így kezdődik: Megjöttek Szent István szolgái. Ám nem tudjuk, hogy melyik Szent Istvánról van itt szó, talán a vértanúról.

– Más kereszténység előtti, pogány elemeket is felfedezhetünk a karácsonyi ünnepkörben?

– Maga az időpont, a téli napforduló, a legyőzhetetlen nap is a pogány szakralitásnak köszönhető. Ilyen eredetű lehet a templomok, lakások díszítésére használt lucabúza, de maga a karácsonyfa is pogány gyökerekre vezethető vissza. Nem véletlen, hogy a karácsony fájának az örökzöld fenyőt választották. Mert hiába a téli sötétség: az örökzöldben érezhető a megújulás reménye. És ezt vették át a keresztények. Ám a karácsonyfa „elődje” néprajzi értelemben a paradicsomi tudás fájának szimbóluma. A karácsonyfa üveggömbjei a tudás fájának almáira, az ezüstcsíkok a kígyóra, az égő gyertyák pedig a fényre, a megszületett kis Jézusra emlékeztetnek. Egyébként Magyarországon – német hatásra – először a Brunswick-család állított karácsonyfát, 1825-ben.

– Hogyan alakultak ki a betlehemes szokások?

– Az emberek szerették volna átélni a Jézus születéséről szóló bibliai történetet. Ezért kezdték el azt dramatizálni előbb latin, majd nemzeti nyelven. Kezdetben a templomokban, kolostori iskolákban jelenítették meg a történetet. Majd onnan kivitték, és a faluban is előadták. Egy idő után bizonyos területeken önállósodott a pásztorjelenet, amely az Alföldön több profán, tréfás résszel bővült. Az öregebb pásztor süket, így mindent félrehall, ez a komikum forrása. Úgyszintén szerették dramatizálni azt a jelenetet, amikor József és Mária az összeírás miatt Betlehembe megy, és szállást keres. A Székelyföldön házról házra járva adták elő a bő kovács – ott így fejezik ki a gazdag kovácsot – történetét. A bő kovács az, aki nem fogadja be Józsefet és Máriát. A nyomorék és vak lánya azonban beengedi őket az istállóba, amelynek jutalma: visszanyeri a látását, meggyógyul. Az újkor századaiban eltűnik e dramatizált történet, de a XIX. század végén újra megjelenik a papok jóvoltából, s előbb-utóbb ismét mint népszokást lelhetjük fel. Ezt sok helyen a rózsafüzér társulat tagjai adják elő, karácsony előtt 12 nappal kezdődően, mindennap más és más házba bekopogtatva. Ilyenkor Szentcsalád-képet visznek magukkal, s azt otthagyják egy napra, hogy azután továbbvigyék a következő házba.

– Falun és városban egyaránt fontos szerepet tölt be az étkezés. Ahogy mondani szokás: megadják a módját. Milyen karácsonyi étkezési szokásokat ismerünk?

– Az adventben lelkileg készültek fel a születésre: Krisztus eljövetelére. Mit ettek a karácsonyi böjt idején? Az önmegtartoztatás és a felkészülés jeleként valamilyen savanyúlevest és frissen kifőtt mákos csíkot – mákos tésztát –, vagy mákos gubát, amit a Felföldön bobájkának neveztek. Egyes vidékeken hagyomány volt, hogy 7- vagy 12-féle ételt raktak az asztalra: ostyát, almát, magvakat és a többit. Nyitra környékén az asztal alá szénát, szalmát, rájuk mezőgazdasági szerszámokat is tettek, felelevenítve a betlehemi jászlat. A böjti vacsora számított a főétkezésnek december 24-én, az éjféli szentmise előtt. Sok helyen nem átváltoztatott ostyát is tettek asztalra, vagy egy-egy gerezd mézbe mártott fokhagymát ettek. Talán a bejgliről, a mákosról, diósról nem kell beszélni, annyira élő szokás a sütése városban és falun egyaránt. Ismert a karácsonyi abrosz is, amivel csak ezen a napon terítettek. Pontosabban sok helyen az is szokás volt, hogy ebből a karácsonyi terítőből kezdték szórni a magvakat a vetéskor. Karácsony ünnepének újabb keletű szokása a pulykaevés: ez a szokás a kereskedelemnek, a globalizációnak köszönhetően a városból indult el a faluba. A karácsonyi ételekből sokfelé az állatoknak is adtak enni. A lovak ivóvízébe karácsonyeste piros almát tettek, hogy egészségesek legyenek. A népi hiedelem úgy tartotta, hogy karácsony éjfélkor megszólalnak az állatok és „kibeszélik” a gazdájukat.

– Kötődnek-e népi hagyományok az éjféli miséhez?

– Természetesen. Karácsony s az éjféli mise jeles idő. Egykor az újesztendő kezdetét is jelentette. A betlehemes csoportok itt is bemutathatták játékukat. Az éjféli szentmisére kellett elvinni a Luca-széket, amelynek készítője, ráülve, felismerhette a templomban a boszorkányokat. A szentmise után a lányok úgy hámoztak meg egy almát, hogy annak héja egyben maradjon, majd hátuk mögé dobták. Amilyen betűt formázott leesve, olyan betűvel kezdődő nevű fiú lesz jövendőbelijük. Sajátos erőt tulajdonítottak az éjfélékor merített kútvíznek. Ezt nevezték aranyos víznek, szótalan víznek, mert merítés közben nem volt szabad beszélni. A csillagos égről a kukoricatermésre jósoltak.

– Az állam is befolyásolta, befolyásolja az ünnepet, az ünnepi szokásokat. Akkor például, amikor meghatározza: ez a nap munkaszüneti nap, az pedig nem.

– Igen, ez régi gyakorlat. Már a XVIII. századból látjuk példáját, amikor Mária Terézia számos ünnepet töröl a kalendáriumból. De nemcsak ilyen módon. Kárpátalján például, a szovjet időkben, tilalmas volt a karácsonyfa-állítás, a betlehemezés és a kántálás. Igaz, akadt nem egy olyan katolikus család, ahol a behúzott függönyök mögött mégiscsak ünnepeltek december 24-én. De Trianon is befolyásolta az ünnepet. Erdély vagy a Bánság a nyugati keresztény világból a keletibe került. Nem egy konfliktus forrása volt az eldöntendő kérdés: mikor ünnepeljük karácsonyt? A nyugati, avagy a keleti, ortodox hagyományoknak megfelelően?

– Karácsony és ajándékozás, mára szinte szinonima lett. Miként változtak az ajándékozási szokások?

– A karácsony, szerencsére, mind a mai napig megtartotta, legalábbis itt, Közép-Európában, a keresztény jellegét. Ne felejtsük el azonban, hogy a legnagyobb ajándék maga a kisded, a megígért Megváltó: Isten ajándéka az embereknek. Régebben nem dívott a nagy karácsonyi ajándékozás. Legfeljebb a gyermekeknek adtak diót vagy almát. Az ajándékozás szokása a karácsonyfa állításával kezdett terjedni, s ebben közrejátszott a kereskedelem, a vasúthálózat kiépülése is. A gyermekeknek közkeletűen azt mondjuk: az ajándékokat a Jézuska vagy az angyalka hozza. Erdély némely vidékén viszont az „aranyos csitkó” az ajándékhozó.

Simon F. Nándor

• Cimkék:
advent karácsony várakozás eljövetel

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére