Az aprószentekre emlékezik az egyház

Gyermekgyilkosságok: mészáros volt-e Heródes?

Máté evangéliuma beszámol róla: Júdea királya, Nagy Heródes, miután a Napkeleti bölcsektől megtudta, hogy azok a zsidók Betlehemben megszületendő új királyát keresik, a hatalmát féltve megparancsolta: minden két éven aluli, Betlehemben vagy annak környékén született gyermeket öljenek meg! Hiába kérte ugyanis Heródes a Napkeleti bölcseket, hogy amint megtalálták az újszülöttet, jelentsék neki: melyik az a gyermek, és pontosan hol található. A bölcseket ugyanis, egy álom figyelmeztette arra, hogy eszük ágába se jusson visszamenni Heródeshez.

Valóságos történet vagy legenda?

A Szentírás szerint Isten megmenekítette a Megváltót: Józsefnek, a megszületendő Megváltó, Jézus apjának egy angyal jelent meg az álmában, aki arra figyelmeztette őt, hogy családjával együtt minél gyorsabban meneküljön Egyiptomba. Az egyház a betlehemi lemészárolt gyermekekre emlékezik december 28-án, melyet az „aprószentek ünnepének” nevez évszázadok óta.

Számos történész kétségbe vonja az evangéliumi történet hitelességét. Arra hivatkoznak, hogy Heródes, aki nem volt zsidó, felvirágoztatta Júdeát, és a rómaiak támogatását is bírta. Igaz ugyan, hogy országában senki sem tiltakozott a növekvő adók miatt, de ennek ellenére voltak ellenfelei is, akiket ha félre akart állítani, bizony nem válogatott az eszközökben. Az ókori történetíró, Josephus Flavius szerint például Heródes egy véreskezű karrierista volt, aki fiatalkorában az ellene lázadók százait végeztette ki. Sőt, a feleségét is, annak nagyapját és saját fiát is megölette, ellene szövődő összeesküvés részeseinek gyanítva őket. Ám Flavius sem említi meg, egyik művében sem, a betlehemi eseményeket.

Heródes stabilan ült a trónján, a hatalmát – amit a rómaiak és a papság közösen biztosított neki – nem kellett féltenie. Miért kellett volna hatalmát a betlehemi gyermekgyilkossághoz hasonló szörnyű tettel, a népben félelmet is keltve megszilárdítania? Az evangélista Mátén kívül más nem ír a betlehemi gyerekekről.

Mások, akik inkább a számokat hívják segítségül, így okoskodnak: Máté körülbelül 50 évvel Jézus halála után vetette papírra a történteket, vagyis az események után valamivel több mint 80 évvel. És nyolcvan év alatt, bizony megkophat az emlékezet. És mi van akkor, ha az egészet, Heródes brutalitását eltúlozva, Máté találta ki? Annyit tudhatunk, hogy egy Optatus nevű püspök volt az első, aki prédikációban beszélt a gyermekgyilkosságokról a IV. században.

Hány élet?

A pontos számadat nem ismert: van, aki egytucatnyi gyermekről beszél, más források 144 ezret említenek, de van, aki, különböző számítások szerint, 1000 főre teszi a Jézus-korabeli Betlehem lakosságának a számát, és ebből kiindulva feltehetően 30-40 gyermeket ölhettek meg.

A hagyomány szerint az egyház által vértanúként tisztelt aprószentek – akik nem szóval, hanem halálukkal vallották meg Krisztust – sírja a Nagy Konstantin császár Jézus születésének barlangja fölé építtette bazilika közelében van, melyet a XV. században befalaztak, és csak évszázadokkal később, pontosabban, 1962-ben fedeztek fel. Már a II. században szerepelt ez a nap a mártírok tiszteletére rendelt emléknapok között. A XIV. századtól ismert a vesszők, gallyak templomi megáldása is.

Vessző és hagyomány

Európa sok vidékén kötődnek népi hagyományok az aprószentek ünnepéhez. A legismertebb és a legelterjedtebb szokás a római Lupercalia ünnepekből eredő – a nyájak védőistene, Lupercus február 15-i, tavaszköszöntő ünnepe – és azt később átértelmező pásztorok vesszőzése: a gyerekek és a pásztorok egy-egy nyaláb vesszővel vagy gallyal végigjárták a falut, és a házakba betérve a gazdáknak bőség-, egészség- és szerencsekívánó mondókákat soroltak.

A gyerekek ezért pénzt kaptak a felnőttektől. A budaörsi németek is ápolták a vesszőzés hagyományát: korán reggel, amikor még a gyerekek aludtak, a szülök valamelyike – ritkábban a szomszéd – borbálaággal vagy az ünnep előtti pénteken vágott gyümölcsfavesszővel megveregette a gyerekek lábait e szavak kíséretében: „Friss légy, egészséges légy, ne bántson a veszett kutya!”

A Csallóközben, közelebbről Szentmihályfalván, az aprószentek napján a legények a vesszőből korbácsot fontak, a végére csomót kötöttek és az ünnep reggelén a templom bejáratától a falu közepéig sorfalat álltak: a fiatalokat és az idősebbeket vesszőzték meg, miközben ezt mondták: „Egészséggel, üdvösséggel, több jóval, kevesebb rosszal, keléses ne legyen a helye!”

Szegeden és környékén – az Alsóvárosban, Tápén, Algyőn, Újkígyson és Törökkanizsán – az édesanyák átküldték a gyerekeiket a szomszédba vagy valamelyik rokonhoz mustármagot kérni: ott a gyerekeket nyírfavesszővel vagy bottal, netán nyújtófával „megverték”, hogy ne legyenek „gilvásak”, vagyis golyvásak. Persze utána megajándékozták őket. Több szegedi házban, mielőtt elkezdték „verni” a gyerekeket, megkérdezték tőlük: „Hányan vannak az Aprószentek?” A vesszőzés addig tartott, amíg el nem hangzott a helyes válasz: száznegyvennégyezren…

Simon F. Nándor

• Cimkék:
aprószentek betlehemi gyermekgyilkosság Nagy Heródes

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére