Az egyiptomi minta ragadós lehet

Kell-e vészharangot kongatni a közel-keleti keresztényekért?

Félő, hogy a térségben kisebbségben – és sokszor elnyomásban – lévő keresztények helyzete tovább romlik. Könnyen elképzelhető, hogy nem ők lesznek a változások nyertesei. Egyiptomra érdemes árgus szemekkel figyelni, a lakosság tíz százalékát kitevő kopt keresztények sorsa ugyanis nagyban meghatározhatja a többi ország kereszténységének jövőjét.

Az egykori elnök, Hoszni Mubarak legfőbb és legszervezettebb ellenzéki csoportosulása egyértelműen az iszlamista Muszlim Testvériség, a szervezet azonban kifejezetten visszafogottan viselkedett a forradalom idején. A nyugati félelmek ellenére nem lovagolta meg a széleskörű elégedetlenséget, hanem a háttérben maradt, hogy semmiképp ne ossza meg a résztvevőket. Így történhetett, hogy muszlimok és keresztények heteken át együtt tüntettek Mubarak elnyomó rezsimje ellen. A csoport a forradalom győzelme után is mérsékelten lépett fel, jelezve, hogy nem célja egy szigorúan iszlamista államrendszer kialakítása.

A kopt keresztények azonban gyanakvóak, sokuk szerint a Muszlim Testvériség mérsékelt retorikája csak álca, hogy elfogadhatóvá tegye magát mind a nemzetközi közvélemény, mind az egyiptomi választópolgárok szemében. Elemzők arra is figyelmeztetnek, hogy a vallási alapon szerveződő pártstruktúrák ritkán vezetnek békés politikai berendezkedéshez. Példának említik többek között Libanont, ahol a hatalomért a szunnita és a síita muszlim pártok vetekednek évek óta, miközben a lakosság 22 százalékát kitevő maronita keresztények képviselete egyre jelentéktelenebb.

Legutóbb, a mérsékeltebb szunnita kormány januári lemondása után a köztársasági elnök csak a nevében független, ám iráni kapcsolatokkal bíró, radikális síita Hezbollah által támogatott Najib Mikatit kérte fel kormányalakításra. Irak sem éppen mintapéldája a vallási felekezetek politikai együttműködésének, ott Libanonhoz hasonlóan küzdenek egymással a szunnita és a síita muszlim pártok, miközben a keresztényeket (a lakosság három százalékát) senki nem képviseli a hatalomban.

Egyiptomban ráadásul nem a Muszlim Testvériség az egyetlen iszlamista szervezet. Ott van például a hírhedt Gama al-Islamija, az 1997-ben Luxorban 58 külföldi turista halálát okozó, mind az EU, mind az USA által terrorszervezetnek nyilvánított csoportosulás. Egyes vélemények szerint egyébként Anvar Szadat egyiptomi elnök 1981. évi meggyilkolása mögött is a Gama al-Islamija áll, bár hivatalosan az a merénylet az Egyiptomi Iszlám Dzsihád számláját terheli. Az utóbbi hónapokban a Gama al-Islamija igyekezett megnyugtatni a világ közvéleményét, hangsúlyozva, hogy „igazságosan kormányzott civil államot” szeretne.

A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint egy mostani elnökválasztáson azonban meglepetésre nem a legerősebb ellenzéki mozgalomnak tartott Muszlim Testvériség jelöltje nyerne Egyiptomban, hanem Amr Musza, az Arab Liga jelenlegi főtitkára. Őt Mubarak anno politikai okokból „száműzte” az Arab Ligához, a forradalom idején azonban egyértelműen kiállt a tüntetők mellett, és Mubarak elűzése után jelezte, hogy indulna az elnökválasztáson. A forradalom kezdeti szimbolikus személyisége, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt vezetője, El-Baradei viszont mintha eltűnt volna: Mubarak eltávolítása óta alig szólalt meg nyilvánosan, mintha a háttérbe húzódás mellett döntött volna. Így érthető, hogy népszerűsége minimálisra csökkent az utóbbi időben.

–tóth–
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére