Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Hírsor
    2012-01-03 16:00:00

    Fehérneműk miatt válnak munkanélkülivé férfiak ezrei

    Szaúd-Arábia vallási vezetői ellenzik azt a törvényt, mely szerint csak nők árulhatnak fehérneműt.

    Szaúd-Arábia kormánya ismét megpróbálja végrehajtatni azt a törvényt, amely szerint csakis nők árulhatnak női fehérneműt, jóllehet a sivatagi királyság legfőbb vallási vezetői ellenzik a rendelkezést. Utóbbiak ugyanis nem néznék jó szemmel, hogy nők dolgozzanak olyan helyen – például bevásárlóközpontokban –, ahol férfiak és nők vegyesen is megfordulhatnak.

    A fehérnemű-árusítás „nőneműsítését” célzó törvény még 2006-os keletű, ám hiába telt el már öt év, sohasem foganatosították, pedig ezt a szaúdi nők nagy része szívesen venné. Jó páran közülük még bojkottálták is azokat az üzleteket, ahol férfi eladókkal kellett bajlódniuk: így akarták rászorítani a tulajdonosokat, hogy csakis nőket alkalmazzanak eladónak. Mivel az üzletekben nincs próbafülke – elképzelhetetlen a konzervatív muzulmán királyságban, hogy egy nő boltban levetkőzzön –, a férfi eladók meg gyakran rossz „becsüsök”, sok nő nem tud magának megfelelő méretű alsóneműt vásárolni, legalábbis elsőre.

    A munkaügyi minisztérium e hét csütörtökétől követeli meg a törvény megvalósítását, amelynek során több ezer férfi veszítheti el állását. A minisztérium közlése szerint 28 ezer nő jelentkezett fehérnemű-eladónak, zömmel bevándorló.

     

    MTI

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

    További cikkek Közel-Kelet
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Tízezrek követelik a zsarnok kivégzését
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • Miért haltak meg az iráni atomtudósok?
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Az EU-embargó is drágítja majd a benzint
  • Mi folyik Iránban?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.