Több hit kell a cigányság felemelkedéséhez

Roma nők a csúcson: kétszer annyit kell bizonyítani

− Járóka Lívia, az Európai Parlament roma származású fideszes képviselője azt mondta, hogy a nemrég elfogadott uniós roma-keretstratégia első kézzelfogható eredményei csak hat-hét év múlva várhatók. Mi lesz addig? Hiszen látható, hogy a romakérdés megoldása társadalmi szinten nem tűr halasztást…

− A szociális jogok terén meglévő problémák orvoslása nem történhet meg az egyik napról a másikra vagy egy-két éven belül, hiszen annak nagyon komoly pénzügyi feltételei vannak. Véleményem szerint nem az a probléma, hogy hat-hét év múlva lesz eredmény, hanem az, hogy mi történt a kérdésben például Magyarországon a rendszerváltozás óta. Ha elkezdtük volna a szükséges lépéseket a 90-es évek elején, közepén, akkor lehet, hogy ma már jobban állnánk. Tehát az a kérdés, miért nem kezdtük el előbb, és miért tartunk még csak itt.

− Milyen konkrét megoldást kínál a romastratégia?

− Az újdonság az, hogy most kivétel nélkül minden EU-s tagállamnak stratégiát vagy legalább közpolitikai intézkedéscsomagot kell elfogadnia a romák integrációjáért, amit aztán uniós szinten fognak nyomon követni és értékelni, ezen kívül, magyar elnökségi kezdeményezésre, reményeink szerint uniós támogatással 2013-ra egy válságtérkép fog készülni, amelyen mikrorégiókra lebontva lesznek megjelölve azok az elmaradott térségek, ahová pénzt kell pumpálni. A modell egyébként Magyarországon már létezik, ezen az elven működik mind a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség kijelölése és az integrált városfejlesztési stratégiák kialakítása, aminek a segítségével számos nagyvárosban utcaszintre lebontva látható, hogy hol találhatók a legelmaradottabb kerületek. A rendszer természetesen nem válogat roma és nem roma lakosok között: az iskolázottsági, a foglalkoztatottsági és a jövedelemszintek mutatói a mérvadók. Más kérdés, hogy az így kirajzolódó városrészek többnyire cigánytelepeket jelölnek. A cél európai és tagállami szinten is ennek a modellnek a továbbfejlesztése. Szeretnénk olyan rendszert létrehozni, hogy később a népszámlálási adatokból meg lehessen állapítani, koncentráltan hol vannak az azonnali segítségre szoruló háztartások.

− Ha a térkép főként cigánycsaládokat jelöl, akkor nekik kell több pénzt adni, ugyanakkor Magyarországon a nem roma társadalom nagy része is nehéz szociális helyzetben van. Nem vezethet ez további feszültségekhez?

− A Jobbik-érzelműek és a szélsőségesebb álláspontra helyezkedők általában azt a nézetet képviselik, hogy nem történik más, csak a pénz osztogatása a cigányoknak. Mi, kisebbségi érdekvédők, nagyon régóta hangoztatjuk, hogy a romaintegráció és általában a leszakadó rétegek felzárkóztatása nemcsak erkölcsi, szociális kérdés, hanem egyszerűen gazdasági szükségszerűség. Egy pár évvel ezelőtt megjelent világbanki jelentés szerint ha a romákat sikerülne tömegesen bevonni a munkaerőpiacra, az a kelet-közép-európai térségben automatikusan a GDP három−öt százalékos növekedését eredményezné.

− Magyarországon a rendszerváltozás utáni roma generáció nagy része − a kedvező segélyezési rendszernek is köszönhetően − nem látta dolgozni a szüleit, tehát nincs ilyen értelemben mintája. Hogyan lehet most egyszerre motiválttá tenni őket abban, hogy dolgozzanak, tanuljanak?

− Nemcsak az a probléma, hogy nem látják a szüleiket dolgozni, hanem az, hogy nem is győzik meg őket arról, hogy a munka által többre vihetik. Amikor Barack Obama első színes bőrűként megnyerte az amerikai elnökválasztást, másnap Kenyában népünnepély volt. Tudom, mert jelen voltam. A gyerekek teljesen másképp mentek iskolába, elhitték, hogy ők is eljuthatnak odáig − ez is bizonyítja, hogy a kisebbségi ügyről nem lehet csak jogi szinten beszélni. Az egy dolog, hogy van egy iskola, ahol tanulhatok, de az más kérdés, hogy el is hiszem magamról azt, hogyha oda járok, akkor lesz munkám, lehet karrierem. A kisebbségi jogi diskurzusokból mindig kihagyjuk, hogyan lehetne elhitetni az emberekkel azt, hogy például romaként is sokra vihetik. Nagyon fontosak a pozitív példaképek. Vannak befutott roma értelmiségiek, politikusok, művészek – Járóka Lívia, Kóczé Angéla, Snétberger Ferenc, Caramel, Szentandrássy István, hogy csak néhányat említsek –, akik a saját példájukat fel tudják használni arra, hogy motiválják az embereket. Jó lenne, ha ők többet szerepelhetnének egyszerű fórumokon, és nem állandóan celebeket vagy villalakókat hívnának meg ilyen helyekre.

− Hangsúlyozta, mennyire fontosak a pozitív példaképek. A magyarországi cigányértelmiség mit tesz a saját közösségéért?

− Nagy kérdés ebből a szempontból, hogy a cigányértelmiséget mennyire fogadja el a tágabb romaközösség. Lehet rólam tudni, hogy anyám orsós, apám felvidéki magyar. Amikor szabolcsi falvakban jártam, próbáltam mondani, hogy bizony el kellene küldeni a gyerekeket iskolába, még akkor is, ha ott negatív tapasztalatokkal, előítélettel is találkoznak. Na jó, de ekkor jön elő az, hogy ki vagy te nekik: egy budapesti értelmiségi, akit esetleg láttak a tévében. Tehát nem ott nőttél fel, nem ismered az ő konkrét közösségüket. Azok tudnak igazán a közösségeiken változtatni, akik ott is maradnak, és sajnos abból van kevesebb. Ránk is érvényes, ami a nem romákra, hogy elmegyünk a nagyvárosba, mert ott van munka, megélhetési lehetőség. A cigányság körében azonban ennek az útnak sokkal nagyobb az ára, mert ha elmentél, akkor nem biztos, hogy húsz év múlva vissza tudsz térni szószólónak.

− Járóka Lívia, Kóczé Angéla, Izsák Rita. Közös bennük, hogy mára nemzetközi szinten is elismert kisebbségügyi szakértővé váltak. Vannak férfi roma politikusaink is, de ők nem jutottak ilyen magasra. Mi a siker titka?

− Nőként és romaként kétszer annyit kell bizonyítanod. Én 25 évesen menedzserként dolgoztam, 26 évesen az ENSZ konzultánsa, 29 évesen pedig már diplomata voltam. A kisebbségi nők közül sokunkban van egyfajta kisebbségi komplexus. Sokan nem voltunk népszerűek a fiúk körében, én soha nem voltam. Otthon azt mondták, menjek szakközépbe vagy szakmunkásképzőbe. Az, hogy megpróbálták velem elhitetni, roma nőként csak egy bizonyos szintig tudok eljutni, nagyon nagy harcost csinált belőlem.

− A Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, jogellenes, hogy Jászladányban elkülönítve tanulnak a romák...

− Számos esetben megtörténik, hogy önkéntes szegregáció alakul ki, minden rosszakarat nélkül. Ha egy településen nagy többségben romák élnek, akkor ez természetes. A jászladányi eset azonban, úgy gondolom, csúnya történet volt. Az elejétől kezdve jelen voltam, láttam, mi történt. Emlékeim szerint az alapítványi iskolarész üzemeltetői a megalakulás idején a nem romáknak küldtek értesítést, hogy ők beírathatják a gyerekeiket, a roma családok viszont nem. A hírre a Soros Alapítvány képviselői felajánlották, hogy kifizetik a tandíjat, csak roma gyerekek is hadd jussanak be, de azt a választ kapták, hogy már késő, lezárult a jelentkezési határidő. Tehát sok olyan apró lépés volt, ami azt mutatja, hogy ott valami nagyon nem volt rendben. Ezért örülök a Legfelsőbb Bíróság döntésének.

− Pár hónapja még a kormányzat kötelékében dolgozott. Nem is oly rég a Fidesz még síkra szállt a tibeti szabadságjogok mellett, most kormányerőként eltakarította a kínai−magyar csúcson tüntető emberjogi aktivistákat. Hogyan értékeli ezt a pálfordulást?

− Az, hogy úgy gondoljuk, szükségünk van egy országnak a barátságára, nem jelenti azt, hogy mindent „le kell nyelnünk”, amit az adott ország csinál. Tudni kell úgy tárgyalni, hogy közben szóvá tehessük a tárgyalóféllel kapcsolatos aggályos dolgokat, jelen esetben a kisebbségek helyzetét. Gazdasági szempontból Kína nagyhatalom, ezért szükségünk van a támogatására, de szerintem emberi jogi kérdéseket nem szabad alárendelni ezeknek az érdekeknek. 

F. D.

• Cimkék:
izsák rita járóka lívia roma nők kisebbség felemelkedés rasszizmus

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére