Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-09-12 07:27:00

A szegényebb réteget érinti

Nőhetnek a diákhitel-terhek

A felsőoktatás átalakításának tervezete 2014-ig jelentős változásokat ígér, már csak a kormányon múlik, mikor fogadja el a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát.

Találhatók kedvező változások az Új Széchenyi-tervben, többek között az MTI által közzétett sajtóanyagban olvasható, hogy az állam kamattámogatással csökkentené a diákhitel kamatát. Illetve a TGYÁS-on, GYED-en, GYES-en lévő kismamák egyszerűbben igényelhetik a célzott kamattámogatást, ráadásul a kedvezményezett idő alatt a kamatterheket átvállalná az állam. A hitel szabadabban felhasználható lenne, bővülne az engedményezés esetköre. Ám összességében a szegényebb réteget érintheti hátrányosan a módosítás, ugyanis 2014-ig átalakítanák a finanszírozási rendszert, csökkennének az államilag finanszírozott helyek, fokozatosan vonulna ki az állam a felsőoktatás finanszírozásából, ezzel teret adva az önköltséges finanszírozásnak.

Külföldön – főleg az Amerikai Egyesült Államokban – teljesen elfogadott modell, hogy a diákok nyáron munkát vállalnak, ezzel gyűjtik össze a következő szemeszterhez szükséges pénzt. Emellett kidolgozott, jól strukturált ösztöndíj-programokkal segítik a tehetséges diákokat. Hazánk is ebbe az irányba mozdulna el ezzel a lépéssel, ám ehhez még rengeteg segítő kéz kellene. A tervezet szerint közösségi, egyházi, alapítványi, a gazdasági és pénzügyi élet szereplői által alapított ösztöndíj-programok létrehozásával, illetve diákhitellel kellene a jövő diákjainak finanszírozni a felsőoktatásban eltöltött éveket.


Nem szociális juttatás

A diákok hajlamosak elfelejteni, hogy ez nem szociális juttatás, a diploma megszerzése után törleszteni kell a felvett hitelt, aminek ráadásul nem is fix a kamata. Jelenleg 8 százalékot határozott meg a hatályos kormányrendelet, és nincs rá állami támogatás. A határidőig nem rendezett részletekre késedelmi kamatot számolnak fel, és nagyon könnyen, 90 nap nem fizetés után a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, korábbi nevén BAR listára) kerülhet a frissen végzett – és gyakorlattal nem rendelkező pályakezdő.

Azt is érdemes átgondolni, hogy mennyit tudna havonta fizetni az adós, hiszen a minimális törlesztőrészlet fizetésének választásával akár 25 évre is tolódhat a hitel visszafizetésének időtartama. Bár az is igaz, hogy az előtörlesztést nem akadályozza meg a hitelbiztosító, és rögtön a tőketartozást csökkenti az előtörlesztés. Különféle költségek és büntetések nélkül választható ez az opció. A diákhitel már elektronikusan is igényelhető, lényegesen leegyszerűsítve az ügyintézést és felgyorsítva a felvétel folyamatának időtartamát – derült ki az Diákhitel Központ közleményéből. Még pár napig, egész pontosan szeptember 15-ig várják a hiteligénylők jelentkezését.


AE

A kép innen.
 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.