Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-27 14:00:00

Bölcskei: csak indokolt esetben vesz át az egyház iskolákat

Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését

Bölcskei Gusztáv református püspök szerint fokozatosan, nem egyik tanévről a másikra kell rendezni a kötelező etika-, illetve hitoktatás kérdését.

Bölcskei szerint ugyanis meg kell határozni, hogy milyen tankönyvekből oktassanak; ez ügyben is várja az állammal való egyeztetést a Magyarországi Református Egyház (MRE). Az MRE zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy az egyház a hitoktatás terén megtarthatja a már meglévő pozícióit.


Nagy feladat

Szólt arról is, hogy a református gyülekezeti lelkészek számára meghatározták azt a maximális óraszámot, amelyet még kifizet nekik az egyház a hittanórákért, hogy ne tolódjon el a hangsúly a gyülekezeti és a hittanári munka között az utóbbi javára. A továbbiakban az egyházi tanítóképzésre ezért nagy feladat hárul, hogy az előírt óraszámokat megfelelő színvonalon teljesíteni tudják – hangsúlyozta a püspök.

Bölcskei Gusztáv az egyházi közoktatási intézményekről szólva kifejtette: az önkormányzatoktól való iskolaátvételi moratóriumuk továbbra is érvényben van, ez azt jelenti, hogy csak indokolt esetben vesznek át a helyhatóságoktól iskolákat, mert „nem az egyház feladata, hogy egy anyagi nehézségekkel küszködő önkormányzatot átmenetileg kisegítsen a bajból”.

Hozzátette, hogy most is folynak „megfontolt ütemezésű” tárgyalások további iskolák átvételéről, mert ahol az szükséges az egyház missziója szempontjából, ahol jelentős református népesség él és még nincs iskolájuk, ott ez indokolt lépés. Kitért arra, hogy a szociális intézmények egyházi átvétele megszűnik január 1-jével a vonatkozó törvény értelmében.

Bölcskei Gusztáv az idén jogilag lezárult egyházi ingatlanrendezésről azt mondta, hogy az állam és egyházak között ez az „egyik legkisebb súrlódással járó” terület. Az ingatlanrendezés keretében az egyházak vagy az államosításkor elvett ingatlanjaikat kérhették vissza, vagy annak aktuális árfolyamon számított értékét kapták meg. Ha az ingatlant kérték, akkor funkcióhoz kötötten iskolát, óvodát, szociális intézményt kell azokban fenntartaniuk.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?
  • Kamattámogatást javasol a diákhitelekre a Jobbik

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.