Árpád-házi hercegnő a szegények szeretetében

Szent Erzsébet és az egészségügy vasárnapja

Áprád-házi Szent Erzsébet 1207. július 7-én született, valószínűleg Sárospatakon II. András magyar király és merániai Gertrúd lányaként. Budán keresztelték meg. A legendák szerint már gyerekként is érzékeny volt embertársai iránt. Egy történet szerint „a szakács többször elpanaszolta édesapjának, hogy titokban kivette a húst az edényből, és a szegényeknek vitte. Egyszer mikor a szakács meglátta, hogy éppen kiveszi a húst az edényből és ölébe rejti, édesapjához sietett és elmondta neki. Mire amaz találkozván vele megkérdezte – Leányom, mi van az öledben? Mutasd meg. – Mire ő kitárta kötényét, amely gyönyörű rózsákkal és virágokkal volt tele, mivel Isten csodásan átváltoztatta az általa vitt húst.”

Leprás az ágyban

A kor szokása szerint korán eljegyezték. Jegyese I. Hermann türingiai őrgróf Hermann nevű fia lett. Így Erzsébet Eisenachba, majd Wartburgba került, ahol jó nevelést kapott. Vőlegénye sokat betegeskedett, és 19 évesen meghalt 1216-ban. Ekkor vőlegényének öccse – Lajos – jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben Eisenachban tartották meg. A boldog házasságukban három gyermek született (Hermann, Zsófia, Gertrúd). A visszaemlékezések szerint nagy hatással volt férjére.

A királyi asszony tettei a korában is meghökkentőek voltak. Egy német életrajzírója feljegyezte, hogy Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás beteget, sőt férjének ágyába fektette, hogy állandóan mellette lehessen és szolgálhassa. Férje hazaérkezésekor jelentették neki az esetet. Lajos elborzadt. Állítólag azonban, amikor belépett a szobába az „Úr megnyitotta szemét, és meglátta tulajdon ágyában a megfeszített Krisztust. „Lelkesen tekintett Erzsébetre, és így szólt: Erzsébet, édes nővérem! Ilyen vendéget igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell köszönnöm neked!''

Önfenntartó hercegnő

Férjét 1227-ben vesztette el. Sógorai a 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől. A kialakult helyzet miatt gyermekeivel elhagyta Wartburgot. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit pedig a megmaradt ékszereiből nevelte. Eckbert bambergi püspök fogadta be, és az újraházasodást javasolta az özvegynek. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, de Erzsébet elzárkózott az újraházasodástól. Később Marburgba költözött, és a ferencesek harmadrendjének tagja lett, egyszerű szürke köntösben járt. Fiatalon, 1231. november 17-én hunyt el.

A feljegyzések szerint Erzsébetre jellemző volt a vezeklő életmód: gyakran böjtölt, ostorozta magát, vezeklő övet is hordott. Éjjelenként gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.

Bár laikus volt és családanya, de már életében is szentként csodálták alázatos élete és a betegek odaadó támogatása miatt. Sőt Assisi Ferenchez hasonlóan őt is néhány évvel a halála után, 1235-ben, szentté avatta az egyház.

Szentkultusz

Kultusza már 13. századtól kezdve egész Európában élénk volt, amelynek oka Falvay Dávid szerint abban rejlett, hogy részben magyar királylányként előhírnöke volt a késő-középkori közép-európai szent királylányok hosszú sorának. Másrészt, mivel Türingiában élt, és több fontos uralkodóházzal állt közelebbi-távolabbi rokonságban, közvetlen dinasztikus érdekek is fűződtek tiszteletének terjesztéséhez.

A szegénység kérdése a 13. században alapvető társadalmi kérdéssé vált. A szegény védelemre szorult a hatalmasokkal szemben. Ebben a században ezenkívül megnyílt annak a lehetősége, hogy a világban élők – a nők is – egyre nagyobb mértékben kerülhessenek be a szentek sorába. Megemlíthetők még esetében a hercegnői, illetve az ideális feleség erények is.

zdr

• Cimkék:
Szent Erzsébet szegények leprás

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére