Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2012-01-05 18:00:00

A bizonytalanság már-már paranoiássá tett egyeseket

Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak?

A napokban jelent meg 13 kisegyházi prédikátor és vezető portréja Vallomások címmel. A szerzővel, Izsák Norberttel beszélgettünk.

– Január elsejével lép életbe az új egyházi törvény. Ezért jelent meg most a könyv?

– Jóllehet a könyv szerkesztője, Ungvári Csaba, a Pünkösdi Teológiai Főiskola rektorhelyettese sürgetett, hogy jöjjünk ki mielőbb a könyvvel, bennem nem volt ilyen tudatosság. Több éve házaltam keresztény kiadóknál az ötletemmel, de ilyen-olyan okokból mindig kosarat kaptam, ahhoz meg nem voltam elég bátor, hogy saját kiadással próbálkozzam. Idén májusban azonban, amikor már érezni lehetett, hogy formálódik a törvény, belevágtunk.

– Meglepett, hogy a jogfosztástól sújtott vezetők meglehetősen nyíltan, bátran beszéltek magáról a törvényről is. Te nem csodálkoztál?

– Nem igazán. Sőt, én inkább hiányoltam, hogy maguktól nem verték elég erélyesen az asztalt. Bár a könyvben szinte mindenki panaszkodik a törvényre, van, aki kifejezetten etikátlannak és károsnak tartja, nem sikerült egységesen fellépni vele szemben – erre éppen egy amerikai, Phil Metzger, a Golgota lelkipásztora mutat rá nagyon élesen. Az egy kicsit meglepett, hogy Mészáros Kálmán baptista elnök, annak ellenére, hogy ők bekerültek, igen szolidárisan nyilatkozott a kihullott egyházakról. Persze, nem mindenki volt ilyen készséges.

– Mire vagy inkább kire gondolsz?

– Hónapokon keresztül kerestem Németh Sándort, a Hit Gyülekezete vezető lelkészét, nagyon szerettem volna, ha ő is bekerül a könyvbe. Titkára különböző kifogásokkal hárított el: előbb azt mondta, várjuk meg a törvény elfogadását, aztán ifjúsági táborra készült a hivatalosan elismert egyház vezetője, majd nyári szabadsága miatt kértek türelmet, végül azt mondták, most nem aktuális.

– Éveken át készítetted a HVG utolsó oldalának Portré-beszélgetéseit, amelyek csípős, szemtelen kérdéseikről is ismertek. Nem féltél, hogy megsértődnek az egyházi emberek?

– Kicsit tartottam attól, hogy nagyon karót nyeltek lesznek a prédikátorok, de többségében alaptalannak bizonyultak a félelmeim. Színes, véleményüket általában vállaló, őszinte, az igazságot kereső emberekkel találkoztam. Egyébként pont ez volt a kihívás: könnyű jó portrékat rajzolni harsány, érdekes emberekről, de nehezebb a kérdező dolga, amikor a nyilvánosságtól néha tartó, zárkózottabb, esetleg a saját egyháza véleményétől is félő személyeket kell megnyitnia. Nem szívesen fényezem magam, de azt hiszem, a körülményekhez képest elég jól sikerült.

– Közhiedelem, hogy az egyházak élén sokszor dörzsölt diplomaták állnak. Te is így tapasztaltad?

– Többségében kellemesen csalódtam az interjúalanyokban. Meglepően őszinték, nyitottak voltak, némelyiküket szinte már meg is sajnáltam, annyira tapasztalatlannak tűnt a nyilvános megnyilatkozásban. Szinte kivétel nélkül beszéltek kudarcaikról, fájdalmaikról is, igaz, nem kevesen később meg is bánták: három beszélgetést már a „halálból” kellett visszahozni, mert a nyilatkozók nem gondolták, hogy le is írom, amit elmondtak nekem…

– Kivel volt a legnehezebb szót érteni?

– Annyit elárulok, hogy az egyházi törvény által kiváltott bizonytalanság már-már paranoiássá tett egyeseket. Az egyik lelkipásztor, akit nagyjából 20 éve ismerek, néhány héttel az interjú után felhívott, és az iránt érdeklődött, vajon nem a titkosszolgálatnak gyűjtöttem-e adatokat a közösségükről… Azt hitte, az állambiztonságtól jöttem. Volt, aki el sem akarta hinni, hogy egy ilyen könyv megjelenhet.

– Volt más is, amin meglepődtél?

– Korábban fogalmam sem volt arról, hogy az egyik nagyszakállas, szelíd tekintetű pietista lelkipásztor ifjúkorában aktívan bokszolt, és a színészkedéssel kacérkodott, ahogyan azt sem tudtam, hogy a teljes Márai-hagyatékot papírhulladékként, 40 forint vám megfizetése után engedték csak be Magyarországra – hála az egyik kisegyházi vezető közreműködésének. De azt sem gondoltam volna, hogy az egyik protestáns kisegyházi tudós azt fogja mondani, hogy „az egyházi szervezetben az jut előre, aki viszonylag kistehetségű, és senkinek az érdekét nem veszélyezteti különösebben. Magyarul a magát jól menedzselő, megbízható, középszerű emberekből lesznek többnyire csúcsvezetők". Ezzel persze nem feltétlenül értek egyet, de az olvasóra bíznám, milyen kép alakul majd ki bennük a Vallomások portréit olvasgatva. Annyit azért még megjegyeznék, hogy minden beszélgetést kiegészít egy rövid leírás az adott kisegyházról, így reményeim szerint nemcsak a hívek, de a kisegyházak színes világa iránt érdeklődő olvasók is találnak megfelelő kapaszkodókat a közösségek jobb megértéséhez.

 

-mi-
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Híres ember
  • Erdei szerelmes, és rájött: 27 évig rosszul csinálta
  • Korda György és Balázs Klári
  • A Gyűrűk Ura írója és a nagy fordulat
  • Sötétség délben: magyar volt a múzsa
  • Mit ünnepelnek a keresztények szilveszterkor?
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • Petőfi halálát el kell felejteni?
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust
  • Hillsong-koncert Debrecenben (videó)

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.