Jézus a legfontosabb

„Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással

– Leginkább az önpusztítás szimbólumaként ismertek a nyolcvanas évek első felében, a rock and roll életérzés megtestesítőjeként, és sokan ezt az arcodat ismerik egészen máig.

– Akik hinni akarnak a rock and rollban, nézzék meg a Rocktérítőt, és látni fogják, hogy ez járhatatlan út. Aki nem élte meg a züllést szinte vallásos szinten, mint én, az nem is látta meg azt, hogy ez valójában a pokol tornáca.

– Mikor volt az első találkozásod a punk- és a rockzenével?

– Tinédzserkoromban, az 1980-as évek elején az akkor divatos áramlatok hatottak rám, többek között a Deep Purple, a Led Zeppelin, a késői Radics Béla, illetve az angol punk. Egy olyan világban kezdtem hinni, ami gyökeresen szemben állt az általam akkor már egyre inkább lenézett polgári életvitellel, amibe beleszülettem, és aminek az értékrendjét követnem kellett volna. Felmenőim jómódú zsidó kiskereskedők voltak a második világháborúig, a szüleim – akik tinédzser koromban elváltak – felépítettek egy kispolgári életszínvonalat. MTK-meccs, zsinagóga és a civil kádári miliő, amiben mindenkinek az élete telt.

– Mikor kezdődött a lázadás?

– Egy pillanatig sem gondoltam, hogy beilleszkedem a szocialista rendszerbe. Amikor az IM-ben punkokat elítélő cikkek jelentek meg, ez számunkra direkt vonzó volt. 1980-ban alakult meg a Neurotic. Én nem tudtam zenélni, de a punk műfajnak ez volt a marketingszövege, és mi ezt el is hittük, hogy nem kell tudni zenélni. Az egyetlen punk zenekar mi voltunk akkoriban, az ETA, a CPG és a többiek későbbiek. De inkább életforma közösségként működtünk.

– Hogy jött a képbe a drog? Mit használtatok?

– Az igazán vad korszak 18 éves korom körül kezdődött, 1980 körül, amikor megismerkedtem azzal a társasággal, akik később a Fiatal Művészek Klubjának a kemény magját alkották: Pauer Henrik, Dixi. Az első három évben kendert használtunk és alkoholt, illetve alkalomszerűen, amikor éppen volt, speedet, LSD-t, de ragasztóztunk is. Aztán bejöttek a képbe az ópiátszármazékok is. Nyaranként, amikor szezonja volt a metszett máknak, akkor intravénásan lőttünk, egyébként meg folyamatosan mákteáztunk. Reggeltől estig, estétől reggelig ebben az állapotban voltunk. Amikor nem, akkor pedig azon gondolkoztunk, hogy kerülhetünk ebbe az állapotba.

– „A rock'n'roll az nem egy tánc” – énekelted. Akkor mi volt neked?

– Számunkra kultikus ideológiai egyveleg volt. A legrémisztőbb az volt, hogy a drogozás és önpusztítás összekeveredett azokkal a könyvekkel, amiket ilyen fél-értelmiséginek gondolva magunkat olvasgattunk. Nietzsche Übermensch elmélete egy olyan típusú emberre mint én, rettenetes hatással volt. Én hittem ebben. Így akartam menekülni a saját zsidó kispolgári identitásom elől. Próbáltam legyőzni azzal, hogy pogány hérosszá válok, amit irodalmi példákból vettem.

Azon gondolkoztunk, hogy kerülhetünk ebbe az állapotba

– Miért van a Neurotic szövegekben ennyi bibliai utalás? Mikor került a kezedbe a Szentírás?

– A rock and roll inkoherens szellemi világ, amiben kibékítehetetlen elemek jól megférnek egymással. Én 18 éves koromban elolvastam az Újszövetséget, addig fogalmam sem volt Jézusról. Anélkül, hogy ezt akkor bárki rám erőltette volna én arra a meggyőződésre jutottam, hogy mindez igaz, hogy Jézus Krisztus az Isten fia, a Messiás. Annyira erős volt ez az érzés, annyira hatott rám hogy szinte repültem az utcákon, amerre jártam. Az Újszövetséget pont a Pauer Henrikék adták a kezembe, és láttam, hogy ők, meg az egész társaság máshogy élnek.

– Hogyan egyeztetted össze az Újszövetséget a rock and roll életformával?

– Egy fausti világ kezdett kirajzolódni bennem, ami azon alapult, hogy igen, Jézus a megváltó, de az intézményesített vallás nem az Übermenschnek – vagyis akkori énemnek – való. Az igazi szellemi nagyságok individuális utat valósítanak meg, akár megtagadva a törvényt is. Erőt kezdtem meríteni ebből az ellentmondásból.

– Emberfeletti emberré akartál válni?

– Számomra nem a kábítószer volt a legveszélyesebb, hanem a közeg. Ami engem arra ösztönzött, hogy csak akkor tudok rock and roll mítosszá, Übermensché válni, ha folyamatosan pusztítom magam és botrányokat okozok. Folyamatosan ebben a késztetésben éltem, főként Gémes Dixi hatására, aki ennek az egész szubkultúrának a hamis prófétája volt, és mindenkin túltett a botrányokozásban. Persze a Pauer Henrik sem volt piskóta. Én próbáltam túltenni rajtuk is, és sajnos sikerült.

– A magánéletedre mindez hogyan hatott?

– Ezzel a meredek ívű zülléssel párhuzamosan ismerkedtem életem párjával, aki szintén ebbe a társaságba tartozott. Egyáltalán nem voltunk hűek egymáshoz, ő sem hozzám, én sem hozzá. A kapcsolatunk egy se veled, se nélküled őrületből állt. Aztán végleg szétszakadt köztünk a szál, miután két gyermeket elvesztettünk e körülmények között. Klárival, aki ma a feleségem, a kapcsolatunk a megtérésünk után kezdődött újra. Ő ugyanis egy teljesen más csatornán szintén megtért a Hit Gyülekezetébe. Azóta három gyermekünk született, akik ma már felnőttek.

– A Rocktérítő forgatására mennyire emlékszel? Mi történt akkor, amikor eltűntél és visszatértél újjászületve?

– Az történt, hogy a forgatás közben elfogyott a pénz a filmre, és jó fél évig állt a forgatás. Ez alatt a fél év alatt történt az a változás bennem, ami végül látható a filmen is. Már nem bírtam tovább. Állandóan elővettem a Bibliát, és a barátaimmal erről beszéltünk éjjel-nappal, persze beállva, berúgva. Ez addig fokozódott, amíg kibírhatatlan bűntudattá vált bennem. És hiába jött a Dixi meg a Henrik meg a többiek, hogy nem így van, ne vegyem ezt komolyan. Én akkor már tudtam, hogy Isten nehezítette rám a kezét. Elkezdtem remegni, hetekig nem tudtam abbahagyni, rémlátomásaim voltak, elkezdett hullani a hajam, olyan sebek voltak a testemen, a különféle verekedések miatt, amik nem gyógyultak be. Éreztem, hogy a pokol fenyegetése előtt állok, így éltem meg. Engem senki tudott lebeszélni arról, amikor meghallottam, hogy van a Hit Gyülekezete, hogy oda elmenjek.

– Miért pont oda mentél? Miért nem például egy templomba?

– Elmentem én máshova is. Elmentem egy katolikus templomba is, ahol mondtam, hogy zsidó vagyok, és szeretném, ha megkeresztelnének. Azt mondta a pap, hogy jöjjek vissza néhány hónap múlva. Imádkoztam a Németh Géza református lelkésszel is egyszer, aki nagyon rendes volt velem. A Hit Gyülekezete akkor egy másik underground szféra volt, és nekem ez volt a természetes. Ruff Tibi barátnője tért meg oda korábban, aki az egyik vokalista volt a zenekarunkban. Aztán egyszer csak a Tibi is megtért, és utána én is elmentem oda.

– Mi történt ott amikor elmentél? Hogyan tértél meg?

– Először odamentem és elmenekültem. Megéreztem, hogy itt egy gyökeres életformaváltás vár rám, és ettől megijedtem. De két héttel később már nem bírtam tovább, feladtam mindent, és visszamentem úgy, hogy meg fogok térni. A megtérés nem egy vallási rituálé, hanem az Istennel való személyes kapcsolatteremtés. Ez meg is történt, aznap este megkeresztelkedtem. Egy nappal azelőtt olvastam a Bibliát, az Isten szeretete fantasztikusan megérintett. Budaörsön mondtam el a megtérők imáját, egy pincében, gyerekek között, sírva, az istentisztelet után, Németh Sándorral. Más emberként mentem haza. Tudtam, hogy mindennek vége

– „A drog helyére beült a Szentlélek” – mondod a Rocktérítőben. Ez mit jelent pontosan?

– A Szentlélek egy csodálatos és valóságos személy. Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. A bűnbeesés előtt az ember csodálatos közösségben élt Istennel. Meg vagyok győződve, hogy ezt egy olyan eufóriaérzet jellemezte, ami ma leírhatatlan. Amennyiben ezt az eufóriát és korlátlan örömöt az ember meg tudja tapasztalni, azt a Szentlélek által tudja. Ennek az ördögi utánzatát képezi a kábítószeres fless. Én ezt azért tudom teljes hitelességgel elmondani, mert mindkettőt ismerem.

– Újjászületett keresztényként mi változott meg leginkább benned?

– A megtérés egy olyan valóságos szellemi esemény, ami az ember lényegét, a szívét érinti, az Istentől a személyiségébe plántált, bele lehelt részét. Az itt bekövetkezett változás kihat az egész személyiségre, a lélekre, a gondolkodásra, az érzelmekre, az akaratra, az értelemre. Alapvetően abban jelenik meg, hogy az újjászületéskor az emberben létrejön az üdvbizonyosság: az ember tudja a szívében, hogy élete az az örökkévalóság pozitív részében fog folytatódni a földi élet után. Ez nem csak egy transzcendes tény, hanem nagyon nagy befolyással bír az ember hétköznapi életére. Kihat mindenre.

Éreztem, hogy a pokol fenyegetése előtt állok

– Mondanál konkrét példát arra, hogy miben nyilvánult meg szellemi szinten a változás?

– Hazamentem a Klárihoz, pár hetes keresztényként. Nagyon szerettem mindig is ideológiai kinyilatkoztatásokat tenni, és volt egy kedvenc könyvem, Hamvas Béla Karnevál című regénye. Abból felolvastam egy részt a Klárinak, ami tökéletesen összefoglalta a megtérésem előtti gondolatmenetemet. Miután megtértem, senki nem mondta, hogy bizonyos dolgokat ki kell cserélni magamban. De ahogy felolvastam azt a részletet, azt éreztem, hogy ezzel már nem tudok azonosulni, idegen lett. Mondta a Klári is, hogy ez már nem te vagy. Aztán például a káromkodással is azt éreztem, hogy ha így beszélek, az nem én vagyok. De a dohányzásról is így szoktam le. Senki nem mondta, hogy ez nem jó, vagy nem szabad, hanem ahogy jött ki a számon a füst, eszembe jutott az az ige, hogy a testem a Szentlélek temploma. Én meg füstbe mártom. De ugyanígy, sikerült egy időben nagyon jól megszabadulnom az agresszivitástól, a haragtól. Éreztem azt, ha én dühöngök, az nem én vagyok. És efölött uralmat nyertem.

– Végleg?

– Ez persze még ma is tart, ez nem egy statikus folyamat. Néha ma is azon kapom magam, hogy ideges vagyok, vagy úgy beszélek valakivel, hogy bocsánatot kell kérnem utána.

– Hogy hat rád az, hogy a Neurotic még mindig kultikus, és hat a mai fiatalokra?

– Azt szoktam mondani, hogy hallgassák meg a mostani dalaimat is, százszor jobbak, mint az akkoriak. Nem az Istendicsérő dalokról beszélek, mert az célzatos gospel, az nem az embereknek, az az Istennek szól. De rengeteg olyan dalt írtam, az Őrizd a lángost, a Rosenberg Dani, amik szerintem százszor jobbak mint bármelyik régi dalom. A régi dalaimban nem az értékek tetszenek az embereknek, hanem az a romlottság, ami bennük van. Ami a narkóról szól, a buliról, züllésről, azt könnyű eladni. Amikor ez nincs benne, de ugyanolyan bravúros zenei meg szövegi megoldások vannak, az nehezebben megy át. Ez azért van, mert a világ gonoszságban vesztegel, a rossz az alapállapota a bűnbeesett világnak. Nem a jó, nem a semleges, hanem a rossz. Nézz körül.

– Miből élsz ma?

– Főállásban lelkész vagyok. Emellett zenélek, másrészt van egy kereskedelmi és egy innovatív cégem. Inkább ötletgazda és csendestárs vagyok.

– Ha én Istenkereső keresztény vagyok, miért válasszam a Hit gyülekezetét?

– A Hit Gyülekezete egész Európában a legnagyobb karizmatikus közösség. Ez azért jelent valamit, hogy ennyi ember választotta a gyülekezetet, és kaptak tőle dolgokat. Nagyon sok ember megtalálja az életcélját, a harmóniát, a Szent Szellemmel való közösséget,és sok mindent mást. Nyilván ez sok más közösségről is elmondható, aminek nagyon örülünk, hogy ilyen sok gyülekezet van. Legyen még több, annak mi is örülünk.

– Mit jelent számodra a karácsony? Hogyan éled meg?

– Jézus számomra a legfontosabb. Ha Ő nem lenne, semmi sem lenne. Minden bizonnyal nem karácsonykor született e világra, de nem ez számít. Legalább ilyenkor egy kicsit a világ is gondol rá.

Kubiszyn Viktor
fotók: Simonyi Balázs

• Cimkék:
nyolcvanas évek alkohol mák Fiatal Művészek Klubja megtérés Hit Gyülekezete Neurotic Dixi Pauer Henrik Pajor Tamás rock and roll fless Jézus Krisztus

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére