Magyarul és lováriul énekeltek

Száz őrizetes imádkozott együtt a kalocsai női börtönben

Öt évvel ezelőtt az egyik nemzetközi imanapi előkészítő ülésen elfogadták azt a magyar javaslatot, hogy kontinensünk minden börtönében csatlakozzanak a fogvatartott nők és férfiak a világméretű imamozgalomhoz. Ennek az ajánlásnak megfelelően idén már ötödik alkalommal került sor az ünnepi alkalom megtartására több hazai büntetés-végrehajtási intézetben, így Kalocsán és a Dunaújváros-Pálhalmához tartozó Mélykúton is.

A kalocsai női intézet kápolnájában mintegy 100 női fogvatartott jött össze, hogy lélekben bekapcsolódjon az imaláncba, s legalább egy órára elfelejtse, hogy büntetését tölti. Az istentiszteleten résztvevők kezében ott volt a 19 oldalas imanapi liturgiás füzetecske, majd az istentisztelet végén színes könyvjelzőket és képeslapokat kaptak. Ezeket egy fiatal német missziós lelkész, a hazánkban is többször szolgált Gerd Becker készítette, s az Ökumenikus Tanács adta ki több ezres példányszámban.Az ünnepi liturgiát Szántó Ambrus kalocsai római katolikus börtönlelkész vezette.

 Az ünnepi igehirdetést Dr. Békefy Lajos pálhalmai börtönlelkész tartotta, arra irányítva a fogvatartott nők figyelmét, amit a Biblia így mond: „Csak egy kenyér volt velük a hajóban”. Hangsúlyozta: ahogy egykoron, s a fogvatartottak zátonyra futott életében, a kápolnában és a börtönökben ma is ott van, lehet ez az egy kenyér, a mennyei kenyér, az Úr Jézus Krisztus, az Ő Igéje, Lelke. Őbenne megelégedéssel fogyaszthatjuk a rabság keserű kenyerét, a zátonyra futott életeknek lesz megépülése, új távlata.

A megértett Igére szívből és odaadó énekléssel válaszoltak a börtöngyülekezet tagjai, s énekelték a „Szeretet áradjon köztünk…” c. éneket magyarul és lováriul, meg a jamaikai eredetű, egy búcsúzó édesanya családját vigasztaló versét, énekét: „Ne fél, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj…” címmel.

A pálhalma-mélykúti ünnepélyen a női fogvatartottak énekkara adta elő a liturgiát, beleszőve saját imádságaikat is, félszáz lélek kérését, háláját, reményét, családra, gyermekükre gondolását. Ezen túlmenően a kis papírcédulákra írt könyörgéseiket a fogvatartott nők az úrasztalára helyezték, amit a börtönlelkész olvasott fel, s kérte Istentől azok meghallgatását. Így lett igazzá és személyessé a liturgia imája: „Ma Jézus Krisztusba vetett hitünk egyesített minket itt. Megosztottuk egymással örömeinket és gondjainkat, álmainkat és reménységünket…Isten gyermekei vagyunk, hát fogjuk meg egymás kezét, felemeljük kezeinket az ég felé, és így imádkozzuk együtt azt az imádságot, amit Jézustól tanultunk…”.

Békefy-Röhrig Klaudia

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére